Tegnap reggel egy szűk félóra alatt megtapasztaltam, ahány ember annyi féleképpen tud akár egy másik emberhez viszonyulni.
Ezek tapasztalatokon alapuló érzelmi reakciók. A tapasztalatok pedig szintén érzelmekből alapján keletkeznek.
És mindez felvet egy kérdést. Mennyire hagyjuk, hogy egy adott szituációban egy emberről kialakult kép megváltozzon bennünk? S mennyire fogjuk fel, hogy ez a kialakult kép az adott személyről csak rólunk szól?
Vannak időszakok, mikor nehezen viselem a munkámban felmerülő problémákat. Ilyenkor tényleg jólesne egy-két korty alkohol. Vagy egy tábla csokoládé.
No, persze, tegnap azzal oldottam a stesszt, hogy két-három kortynyi kávéhoz öntöttem egy csomó kókuszkrémet és higítottam egy kis vízzel. Kirúgtam a hámból! (Ha-ha! … túl szigorú lennék magamhoz?!)
Szerencsére a délutánra már enyhült a helyzet, úgy mentem haza, hogy már-már ki voltam simulva.
Még mindig imádom a délutánjaimat. Amik csendesek, békések, nyugodtak. El tudok intézni mindent, amit akarok. Voltam a héten egy hátmasszázson, egy kinez oldáson, és nagyobb bevásároltam a nagyobbik gyermekem segítségével.
A maradék szabadidőmben továbbra is olvasok. Új téma: Metro 2033. Kíváncsi voltam, miért kedveli a kisebbik gyermekem ezt a könyvet és a folytatását. Nos, még csak a felénél tartok, de inkább egy társadalom rajz eddig, mint egy akcióhős története függetlenül attól, hogy az is. Lehet, hogy ez után jön a java?! Mindenestre érdeklődéssel olvasom tovább. Valószínűleg a folytatását is elfogyasztom rögtön utána.
(… lehet, hogy a könyv hatására álmodtam idegenlényekkel ma hajnalt? De az álmom inkább a Burok c. történetre hajazott… Áh, kutyulmány!)
Amilyen nyugalmas és csendes volt a hétvégém (imádtam), a hétfőm oly annyira zizis.
Ilyenkor esne jól egy lazító masszázs.
Minden évszakot szeretek. Különösen az elején, mikor még elkezdődik. A hangulatokat, a szépségeket, melyeket magukkal hoznak.
Így vagyok az ősszel is. Ugyan még zöldek a fák, de még néhány csípős reggel, hűvösebb nappal, és a levelek sárgulnak és hullanak majd.
Még süt a nap. Még meleg van. Élvezzük a hosszabb-rövidebb vénasszony nyarat.
A tél közeledtével, ha esetleg szürkébb, esősebb novemberünk lesz, már várni fogok a hideget, a havat, a fagyokat, csakhogy lépjünk tovább, legyen már karácsony.
Szeretem a begubózós, teázós estéket. Már csak egy kandalló hiányzik, benne ropogó tűzzel.
Álom, álom, álom.
Megadja azt, amit a hétköznapok nem.
Ugyan ott is elérhetetlen, de legalább megkapom azt, amit a jelenben nem.
Hm.
Egyensúlyra törekvés. Azt hiszem, most ez az, ami jellemez. Minden téren az életemben.
Hajlamos vagyok elmenni egy irányba, csak azt nyomni, csak arra figyelni, csak arra koncentrálni. Aztán, megcsömörlök, vagy rájövök, hogy úgy nem jó nekem, és megyek a másik végletbe.
Belülre figyelés.
Csalóka, hiszen a saját gondolataim megtévesztőek. Figyeljek az érzéseimre? Azok is az ego sugallmai lehetnek.
Csak tegyem a dolgomat.
Azt szintén én határozom meg. Elolvasom azt a könyvet, tanulom ezt vagy azt, elmegyek ide vagy oda. Sportolok.
Azt hiszem, a cselekvés az igazi megoldás. Gondolkodni sokszor nem kifizetődő.
Még szokatlan, hogy három év után szabadok a délutánjaim. De élvezem, hogy lazán, nyugisan telnek a napjaim. Nem sietek sehova, nem rohanok, nem vagyok ideges, stb.
A szabadidőmben olvasok többnyire, vagy a következő napok ebédjeit főzöm meg magamnak. Vagy boltba megyünk vagy egyéb dolgaimat intézem.
Most ráérek masszázsra is menni. Sikerült egy olyan masszőrt találnom, aki úgy masszíroz meg, ahogy én szeretném. Azaz tényleg igyekszik helyre rakni az izmaimat. Úgy döntöttem, hogy egyelőre hetente fogok hozzá elmenni. Aztán majd, ahogy érzem.
Igyekszem a gyerekeimre is több figyelmet fordítani. Beszélgetni, vagy csakhogy érezzék, ott vagyok és figyelek rájuk. Nem tudom, igényelték-e ennél jobban az elmúlt években, de én úgy éreztem, tudtam volna jobban is. Ez is közrejátszott abban, hogy befejeztem az edzéstartást.
Nem múlik el éjszaka, hogy ne álmodnék. Szeretem az álmaimat. Legalábbis többségüket.
Egyik éjszaka (hajnalban) szép álmom volt, abból a harangozás ébresztett. (Nem igaz, hogy hétvégén sem tudok 6 óránál tovább aludni, mert a közeli templomok harangjai felriasztanak…)
Múlt hajnalban pedig nem túl békéset álmodtam, abból magam ráztam fel magamat, hogy legyen már vége a fusztráló történetnek.
Szeretek aludni. Tudom, ilyenkor tudom magam kipihenni, s mivel a reggeleim többnyire edzéseimmel telnek, ezért nem mindegy mikor fekszem és ébredek. Minél korábban szeretek elaludni, hogy hétközben is a lehető legtöbbet aludjak (kb. 6-7 órát), és hétvégén is legkésőbb, már 10 órakor durmolok, hogy pótolhassam azt, amivel hátrányban vagyok. Általában 8-9 óra jön össze, attól függően, mikor fekszem és felébreszt-e a harangozás.
Szeretek egyedül aludni. Azt hiszem, akkor tudom leginkáb elengedni magam és csak az alvásra koncentrálni.
Nyugalmasan kezdődött a szeptember. Még furcsa, hogy a délutánjaimon nincsen rohanás, nincsenek edzések (amiket én tartok). Többnyire olvasással, lazulással töltöm a felszabadult időmet. Már kellett.
Néha felmerül bennem, vajon jól tettem-e, hogy ebbe az irányba tereltem az életemet. Különösen olyankor jön a sajnálat érzése, mikor a vendégeimre gondolok, aztán pedig gyorsan eszembe jut, hogy mennyire nem okozott örömöt az utóbbi időben az edzésekre való készülés és elindulás. Mikor tartottam, akkor többnyire szuper volt, de előtte…. Azt hiszem, kicsit kiégtem a 3. év végére.
Persze a saját edzéseimmel nem állok le. Készülök az október végi maratoni távomra, és közben nyomom a Freeletics edzésprogramját heti 3 alkalommal. Az edzésekkel a célom, hogy a futásomban gyorsabb legyek, illetve fizikailag erősebb.
Kell nekem egy hetet Olaszországban töltenem, és nézni az ókori romokat! Már a harmadik ókori Rómáról szóló könyvet olvasom. Először az Autustust vettem le (újra) a polcról, majd egy akciósan vett (és továbbadott) könyvet, A császár szeretője címűt olvastam el. Most, a néhány éve a nagyobbik gyermekemnek vásárolt Spartacusról szólót bújom.
Assszem, ezért is jók ezek az utazások… Nem, nem! Az ilyen külföldi utazásokat meg tudom hosszabbítani, ha témába vágó könyveket olvasok utána (előtte, közben).
Telik az idő.
A hosszú hétvégenek is a végére értem. Eleinte sok pihenés volt, majd a szombat leginkább vásárlással (iskolakezdés) telt, a vasárnap egy hosszú futás után a szüleimnél ebédeléssel és láblógatással.
Tegnap ért a meglepetés (pedig sejtettem, hogy ez következik), hogy e héten Hell Days lesz a Freeletics edzésprogramban. 3 napra kértem edzéstervet, és a pokoli napok szerint ezt dupla edzésmennyiséggel tette. Mivel szombaton félmaratont szeretnék futni egy közeli versenyen, ezért nagyon be kell osztanom, mit mikor és mennyit.
Gondoltam, ma reggel a tegnapi 28 km futásom után megcsinálok két rövidebb és könnyebbnek tűnő gyakorlatsort. Ha-ha! Az egyiket, amelyben sok-sok pihenő van, sikerült is megcsinálnom. No, gondoltam, nekiugrom a másiknak, ami pörgős és összesen 90 db burpee van benne és ugyanennyi magastérdemeléssel ugrás és fekvőtámaszban lábcsere (climber). A gyakorlatsor egy ötödéig jutottam, és … feladtam. Éreztem a lábaimban, hogy a tegnapi 28 km az bizony 28 km volt. Úgyhogy legyek szíves tisztelni, és kevésbé terhelni a testemet.
Szóval, egy fél nap pihenőt kaptam magamtól. Este azért jó lenne megcsinálni az elmaradt WO-t, hogy a hét feladatai csökkenjenek.
Nagyon úgy néz ki, hogy edzői pályafutásomat szüneteltetni, ha nem, befejezni fogom. Egyre terhesebben élem meg, hogy a főállásom mellett még egy-egy este edzést tartok. Amilyen lelkesedéssel és elszántsággal kezdtem neki három éve, most már csak kínlódás. Szeretem csinálni, de már nincs motivációm, és nem is igazán szeretném… Elfáradtam.
És talán az is lehangol, hogy nagyon kevés ember van, aki tényleg edzeni akar az egészsége és jólléte érdekében. Abból a pár emberből pedig nekem a terembérlet díja alig jön össze. Tudom, tudom, a hirdetés és a marketing sokat számít, meg a fellépés, de ez nekem nem igazán működött. Valaki erre születik, én meg örülnék, ha valaki más megcsinálná helyettem.
Az edzés marad. A saját testem és lelkem edzése.