Egy pici

Az a legmókásabb, hogy mire ezen felület megnyitásához jutok, addigra az összes addigi ihlet takarásba vonul.

Olyan ez, mint mikor álmodik valamit az ember, felébred, és még élénken benne él az álmodott történet egy-két színes képpel, majd jönnek a nap első tennivalói. Ezek után már elég nehéz felidézni, mit is álmodott az ember lánya, legfeljebb azt tudja, valamit.

Szóval, írni akarta. Talán arról, hogy mennyire disszonáns a tényleges korom és a bennem megélt. Illetve az, hogyan is kellene egy 47 éves nőnek viselkedni, élnie, mozognia, léteznie.

Tulajdonképpen fogalmam sincs. Csak élem az életemet, teszem a dolgaimat, sportolok, szeretek, örülök, olykor magam alatt vagyok, és ha eszembe jut, akkor hálát adok mindazért, ami van. Velem.

A hála fontos. Mert ezzel megköszönöm, megbecsülöm az életemet. Úgy, ahogy van. Persze, van ami miatt reklamálok, mert még emberből vagyok, de néha azért fájnak dolgok, hogy tudjam, azon még dolgoznom kell.

S másról is írnék szívesen, de inkább azt megtartom magamnak. Mert így legalább megmarad kincsnek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..