A szombati edzőtermi látogatásom* alkalmával megállapítottam, miközben a futópadon trappoltam, hogy hiányzik az erősítés. Az edzőtermi. Egyelőre azt tervezem, amint április környékén véget érnek a munkahelyi edzések, amiket én tartok, ezt a két délutáni órát edzőteremben töltöm majd. Feltéve, ha lesz majd hely edzésre. Tény, hogy nem vagyok egy gép mániás, azaz inkább szeretem a kézi súlyzókat, a mobilis sporteszközöket, tehát max. a guggolásnál kell majd várni. Igaz, azt is meglehet oldani egy nehezebb kettlebellel.

Aztán a hétvégén azt is újfent megállapítottam, hogy szeretek Vele sétálni kinn a természetben. Tudunk beszélgetni, és ez nekem csak pozitívum.

Sajnos, még mindig nem tudom magamban tartani a meglátásaimat, és ráöntöm a másikra akár tetszik neki, akár nem. Persze, csupán jószándékból. Nem kellene ennyire okoskodónak lennem.

Hát, nem.

A jobb bokám ugyan fáj, de most be van tapaszolva. Futni tudtam tőle reggel. Úgy tűnik, hogy a gyaloglás nem a kedvence. Bízom a javulásban. Mert úgy is meggyógyul. Mi mást tehetne?

*mivel csak félórás volt a futásom, ezért inkább Vele tartottam az edzőterembe, hogy még addig is együtt legyünk. Rövid egy hétvége, no. Minden perc számít.