Erre mondom én, hogy szegény embert még az ág is húzza.
Hajnalban, miközbe a futásom vége felé voltam, egy térköves szakaszon akkorát estem, hogy ihajj. Persze, éppen a bokámat fájlaltam magamban. Szerintem pont ezért sem tudtam odafigyelni a futólépéseimre a nem túl sima, inkább hepe-hupás járdán.
Szóval, hasra, azaz kissé jobb oldalamra estem. A bal térdemet, a jobb könyökömet és a csípőmet megütöttem. A jobb vállam nem ért talajt, de az eséskor túlhúzódhatott az izom, ízület, így azóta is érzem, olykor erőtlen. A ruhám csak a jobb könyökömnél szakadt ki két kis lyuk formájában, illetve van egy véres sebem ott.
Kicsit fájlaltam magamat az esés után, aztán még lefutottam a maradék 15-20 percet.
Azért reméltem, hogy a lábaim megúszták a dolgot. Eddig. Most a bal térdemben érzek némi szúró fájdalmat, ha ráállok. No comment!
Holnap majd meglátom, hogy marad-e belőle valami.