Ülök a kanapémon, kezemben az aktuálisam olvasott könyv, mellettem egy bögre kávé.
Nem olvasok. Csak fülelek. Hallgatom a Csendet, ami körülvesz. Ugyan a két gyermek a lakás másik szobájában van, s az ő neszezésük megtörhetnék a zajtalanságot, de nem így érzem.
Szeretem, ha csend van körülöttem.
Emlékszem, mikor ideköltöztem, mindig zenét hallgattam.
Nem is tudom, mióta nem teszem. Nem hiányzik, megteszem máskor (futás közben, például).
Nem félek, hogy egyedül maradok a gondolataimmal a csendben. Talán pont akkor nincsenek is. Vagy olyankor válnak semmivé, jelentéktelenné.