Hami

Étkezés.

Amióta az eszemet tudom – és még az előtt is -, az étkezés nagy szerepet játszott az életemben.

Már 3 évesen egyik napról a másikra elutasítottam a húst és a tejtermékeket. Persze egy idő után a szüleim jóvoltából mindkettő ételfajta visszakerült az étrendemben, de a tejet magában soha nem szerettem (meg).

17-18 évesem lettem nem húsevő, azaz kb.10 éven keresztül nem ettem húst. Csak halat évi egyszer. Persze legnehezebb volt a kolbász és a fasírozott nem fogyasztása, ha éppen volt otthon. Valahogyan azok mindig csábítottak….

A nagyobbik gyermekem születése után szépen visszatértem a húsevésre, talán amiatt, hogy a tejem a megfelelő összetételű legyen, illetve én se szenvedjek tápanyaghiányban.

Korábban azért nem mondtam magamat vegetáriánusnak, mert úgy gondoltam, hogy akkor sokkal változatosabban és tudatosabban megválogatva az ételeket kellene étkeznem. Én nem így csináltam: azt ettem, ami elém került, csak hús nélkül.

Sokáig vegyes étrenden voltam. Úgy tizenegynéhány éve emésztési gondojaim lettek, és erre kerestem minden tekintetben megoldást. Nagyban segített a paleo (azaz a tejtermékek, a búzafélék és a hüvelyesek elhagyása), majd rájöttem, hogy valójában a FODMAP tartalmú ételeket kell kerülnöm, hogy ne legyenek problémáim.

Azzal, hogy nem fogyasztok tejterméket, sem gluténtartalmú ételeket, pár héten belül kitisztult a bőröm (miteszerek, pattanások elmúltak). Azzal, hogy bélflórám szépen helyre pofozódott 2-3 év alatt, szerintem jobb lett a tápanyag felszívódás, így izmosabb lettem, illetve dúsabb és egészségesebb a hajam, pedig volt idő, mikor erősen hullott, vékonyodott.

Amiatt, hogy rendszeresen kapja a fizikai terhelést a testem, nagyon kell figyelnem az egyes ásványi anyagok pótlására. Pl. kálium, magnézium, só.

Azt nem mondom, hogy nagyon változatosan étkezem, de mindig igyekszem az egyensúlt megtalálni. Mikor hogyan.

Egyelőre tuti nem leszek vegán (bár fogyasztok vegán proteinport). Így is elég sok ételt nem ehetek, és ha még a húst is kivenném a keretből, meglehetősen gondban lennék.

Megmondom őszintén, nem is nagyon értek egyet ezzel a nagy vegánsággal vagy a csak húsevéssel (Carnivore). A mai fejemmel azt mondom, válasszuk a középutat, és semmiből sem túlzásba esni. És szerintem a kulcs a kalóriavisszafogás. Azaz a hét legtöbb napján kevesebbet fogyasszunk, mint amire szükség lenne, és néha legyen egy csalónap (nem túl zabálós).

Hogy én mikor fogok újra olyat enni, amit ma még emésztési gondok nélkül nem tudok, … jó kérdés. Folyamatosan dolgozok ezen.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..