Elhízás. Ne, ne mondja nekem senki, hogy nem a saját felelősségünk, hogyan nézünk ki, mennyit nyomunk! Van egy kib@szott rossz hírem: de a saját felelősségünk.

Tudom, a mai világban, különösen Magyarországon, nem divat a felelősségvállalás. A tetteinkért, a helyzetünkért mindenki más tehet, csak mi nem. Mi áldozatok vagyunk, mi ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek és a körülöttünk levő embereknek. Hát, nagy lókakit!

Iszonyat kényelmes a külvilágot okolni azért, amiről mi tehetünk. És ez vonatkozik a testsúlyra is. Még akkor is, ha beleszólnak a hormonok. Sajnos, vagy nem, de mindenről az ember saját maga tehet.

Ugyan nem hallgattam meg az ominózus videót, de részleteket olvastam belőle. És pár reakciót is.

Lehet, szemétség tőlem, de abban egyetértek vele: a nők nagy része Magyarországon kib@szottul el van hízva. És szülés után cseszik arra figyelni, hogyan néz ki. Ez persze igaz a férfiakra is! Kivéve a szülést. Ők csak belekényelmesednek a házasságba.

Soha nem voltam extrémül elhízva, ez tény. De mindig kínlódtam a súlyommal a szüléseimig. Utána valahogy mázlim volt: az első szülés után egy dekát sem híztam, csak fogytam. Igaz, két hétig enni sem tudtam. Utána pedig rengeteget gyalogoltam tolva magam előtt a babakocsit benne a gyerekkel. Mértékkel ettem, nem zabáltam, de nem is sanyargattam magamat.

A második szülés után a fenn maradt plusz 3 kg-tól nehezebb volt megszabadulnom. De valahogy megcsináltam.

Elváltam, de nem azért, mert kövér lettem volna, és emiatt a férjem elhagyott. A válóokom nem ez volt.

Szóval, a válás óta kifejezetten nem volt a testsúlyommal gondom. Csak az elmúlt pár évben igyekszem újra egyszámmal kisebb méretet elérni, de szerintem erről már le fogok tenni, bár a futáshoz pont jó lenne pár mínusz kg.

Napi szinten sportolok, odafigyelek arra, mit eszek, és ezt igyekszem tökéletesíteni, amennyire lehet.

De látok, nézek, és tapasztalok.

Látom, mennyire elhanyagoltak a nők és a férfiak. Látom, hogy mennyi pékség nyílik, milyen könnyen elérhető a gyorsan felszívódó, üres szénhidrát. Tapasztalom, mennyire keveset mozognak az emberek. És milyen stresszesek. És tapasztalom azt, hogy minden és mindenki mást hibáztatnak azért, mert el vannak hízva, rossz az egészségi állapotuk már 30-40 évesen.

Lehet azzal jönni, hogy nincs idejük mozogni. Bocsika! De a fogyást és a hízást nem első sorban a mozgás befolyásolja. Hanem az evés. Mint tudjuk, kb. 70 százalékban.

Kérdem én, ki teszi a szájukba a kaját? Ott áll valaki felettük, és pisztolyt nyom a fejükhöz, amíg esznek? Tudom, van stresszevés. De ezen is lehet segíteni: dolgozni azon a stresszen, ami kiváltja az evéskényszert. Például. (sajnos ebben van tapasztalatom, s tény, még nem jártam a végére.)

Ha meg nem kényszerevő valaki, csak kényelmi evő, azaz a boldogságot a kaján keresztül akarja megkapni, akkoris lehet azon elgondolkozni, miért is az evésben éli ki magát. Miért onnan akarja az örömöt megkapni?

Tudom, mindez melós dolog. Könnyebb egy pirulát bekapni, egy krémet magára kenni, illetve panaszkodni, nyavajogni, hogy milyen nehéz lefogyni. Van egy jó hírem emberek: számtalan szakember létezik, aki tud segíteni. Tudom, ez is pénzbe kerül, de a számtalan péksüti is. Ja, meg a gyógyszer egy idő után. Az még keményebb kiadás.

Úgyhogy lehet szidni Norbi gyereket, de amíg nulla, azaz nulla felelősséget vállal valaki a saját életéért és a saját testsúlyáért, addig felesleges azzal takarózni, hogy szült, babyblue-ja van, volt, dolgozik, meg a körülményei olyanok, stb. Mindenre van megoldás, csak akarni kell.