Szülőként

Szülőként helytállni nem egyszerű. Mikor milyen megnyilatkozásommal, figyelememmel, esetleg nem odafigyelésemmel, szavammal, tettemmel teszek jót vagy rosszat.

Mikor kisebbbek voltak a gyerekeim, nem túlzottam voltam arról meggyőződve, hogy jó anya vagyok. Tudtam, és tudom így utólag is, hogy egyes esetekben nem úgy cselekedtem, ahogy helyén való lett volna. Emberből vagyok én is, vagy mi.

Mostani helyzet az, hogy a nagyobbik gyerek első vizsgaidőszaka nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Volt egy sejtésem, hogy nem lesz egyszerű a gyereknek, s nem azért, mert nincs meg hozzá a képessége, esze. Az megvan. Viszont eddig nem tanult. Csak tudott. Most persze szembesült azzal, hogy nem elég csak olvasgatni, bejárni az előadásokra, megírni úgy, ahogy a zh-kat, hanem valóban tanulni kell a jó jegyekért. És nem elaludni az utolsó vizsgalehetőségnél!

No, végül is megcsinálta, nyögvenyelősen. A koli, úgy tűnik, elúszott, de legalább folytathatja a második félévvel. Nekem ez elég.

Nem csesztem le, nem öntöttem nyakon hatalmas lelki fröccsel, nem terrorizáltam az anyai haraggal, szidással, stb. Nem látom értelmét. Megkapta ezt az apjától, akivel nem is mert beszélni tartva mindettől. Én hamarabb és folyamatosan tudtam mindenről, ami a vizsgák körül történt. Velem mert és tudott is beszélni. És ez számomra sokat jelent.

Még el fogok vele beszélgetni arról, hogyan is tervezi a következő félévet tanulás tekintetében. De arra törekszem, hogy ne le- és elnyomva érezze magát, hanem inkább arra, hogy vállaljon felelőséget saját magáért, amibe a tanulás is beletartozik.

Ez nem a jó zsaru-rossz zsaru játszmája, hanem az, hogy mindkét oldalon negatív érzelmek nélkül érjük el a célunkat: a sikeresebb vizsgaidőszakokat.

Most valahogy kétségem sincs afelől, hogy jól cselekszem.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..