Falam?

Úgy gondolom, összetehetem a két kezemet, hogy valójában nem tudom, milyen egy versenyen a “holtpont”. Vagyis mondhatnám azt is, hogy lehet, volt már nekem olyan, csak nem tudtam, hogy az.

Utánaolvasva persze ismerős az élmény motiválatlanság része. Például az, hogy megkérdeztem magamtól egy vasárnap reggel az utcát róva, mi a túrónak akarok lefutni 30 km-t edzésként. Azaz nekem ilyen gondolataim, ha vannak, leginkább edzéseken jönnek ki.

Persze volt már a tavalyi UB-n, illetve előtte a március végén lefutott maratonon hányingerem, de azt nem nevezném holtpontnak, falnak, hanem a rossz frissítésnek (túl sok CH-bevitel), valamint a számomra szokatlan melegnek köszönhettem. És az előbbi 20-30 km-en keresztül kitartott. A maratonon egy kisebb “koplalással”, óvatos banánevéssel kibekkeltem, megjavítottam.

Hogy minek köszönhetem a “fal-megúszást”? Szerintem leginkább annak, hogy nem futom el a versenytáv elejét. Mondhatni óvatos duhaj vagyok.

És szerintem azért is sikerült (én így tekintem) az UB-s 74,5 km-em múlt pénteken, mert – egy – jól felkészített az edző (bár a szeptember elején még eléggé motiválatlan voltam, és elmismásoltam két hétvégi edzést, és mivel fáradtságra panaszkodtam nála, nem tudott úgy “csúcsra járatni”, ahogy tervezte), mert – kettő – a tavalyi egy km-rel kevesebb táv nagy tapasztalatot adott és tanulságul szolgált.

Persze meg kell említenem, hogy az a tudat is sokat jelentett, hogy képes voltam tavaly májustól egy 73,5 km-t, egy 58 km-t (a 6 óráson) és egy 48 km-t futni. A két 60 km-es terepfutásról nem is beszélve.

Ha nem hagyom a kétségeket és nyűgöket eluralkodni magamban (lásd a szülinapi terepfutásomat), akkor helyettük a makacsságot és a kitartást hagyom létezni. Meg azt a tudatot: meg tudom csinálni.

Van egy olyan feltelezés, hogy azért jelenik meg kb. 30 km-nél maraton esetén ez a “nem megy tovább, sz@rul vagyok”, mert ekkor áll át a legtöbb futó teste a szénhidrát anyagcseréről a zsíralapú anyagcserére.

Nos, az én testem valószínűleg tudja, milyen zsírfelhasználással futni. Ugyanis mindig éhgyomorra edzek, legyen az futás, vagy erősítés, jóga, stb. S eleve kevés CH-val élek, létezem. Így neki az természetes, hogy nem kap szénhidrátot az erőkifejtéshez. Ami van, azt meg hamar felhasználja. Jöhet utána a zsír …Nem, nem vagyok szálkásan izmos, de legalább nem veszi tragikusan a testem, ha nem kap szénhidrátot edzés előtt, közben, után.

Úgyhogy én csak hallgatok, mikor szóba kerül futók között a holtpont, vagy akár megkérdezik tőlem: ha jön a fal, mit csinálok olyankor, hogy leküzdjem.

Továbbfutok.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..