Elgyalogoltam a Pólusba, és vissza. Ez kétszer 5 km meg egy kicsi. Ment simán. És igyekeztem a kertesházas részeken menni. Imádtam a csendes, falusias légkört, amit színezett a borús, őszi idő. Inkább nekem való ez, mint az autózúgástól hangos Szentmihályi út.

A Media Marktba is bebaktattam, mert az új porszívóhoz kellett már az új porzsák. Ha már szeptember elején ott vettem a gépet, akkor tuti árulnak zsákot is hozzá.

Majd’ az összes dobozt végig böngésztem a keresett kulcsszó után, de egyiken sem leltem a porszívó típusát. Így segítséget kértem a szekció posztján álló hölgytől. Szerintem udvarias és kérő hangot ütöttem meg az én pincehangommal. A hölgy odavágtatott a zsákos polchoz, útközben megkérdezve a márkát, típust, vásárlás idejét, majd rögtön levett egyet azzal a felkiáltással:

– Ez hozzávaló, de szar. Kell? … Nem? – s tette is vissza a csomag porzsákot a helyére, mivel a “szar” szó miatt egy (!) pillanatig hezitáltam.

Aztán a szomszédos stócból előkapott egy másik csomag porzsákot, és azt nyújtotta szó nélkül. Gyorsan elvettem tőle, mielőtt azt is visszacsapja a többi közé. Ezek után elviharzott vissza a posztjára. Talán ki sikerült nyögnöm egy köszönömöt, mert a megrökönyödéstől szóhoz sem jutottam. Ott álltam, és kinyitottam és bezártam a számat, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. WTF?!

Tényleg azon gondolkoztam, hogy ezt viselkedést mivel sikerült kiváltanom az eladóból.

És ballagva a pénztárhoz emésztgettem a történteket. Megálltam egy eladó pasi felett, aki éppen a padlón térdepelve rendezgetett egy legalsó polcot. Már azon voltam, hogy megszólítom, és kérek tőle valamit, csakhogy egy udvarias és segítő viselkedést kapjak viszont. Akkor úgy éreztem, az kompenzálta volna a nő számomra megdöbbentő kiszolgálását.

Aztán inkább kifizettem a porzsákokat (1000 Ft), és mentem tovább az utamra.