Évzárás

Most, az új év első hétfőjén már tényleg megírhatom az elmúlt, kissé fura év értékelését.

Sokat nem változott a véleményem 2020-ról múlt kedd óta. Sok szépet és boldog pillanatot adott számomra szerelem terén. Ugyan augusztustól kicsit visszabújtam a “védelmi”vonalak mögé, és nagyon nehezen bukkantam elő, de múlt péntekre sikerült.

Megtapasztaltam, milyen home office-ban dolgozni – még a régi cégnél -, és szerettem. Kényelmes volt, az introvertált énemnek tökéletes. Munka volt, nem henyéltem otthon.

Aztán a nyár közepén jött egy lehetőség, amire szinte azonnal bólintottam, és beleugrottam a mélybe, az ismeretlenbe. Bár anyagilag eddig nem érte meg az albérlet miatt, de abban bízom, hogy ez egy saját lakás vagy ház megvételével változni fog.

Ősszel, tél elején voltak az új munkahellyel kapcsolatosan lelki megbicsaklásaim, mert – ahogy már korábban írtam – egyszerűen nem tanítottak be, nem segítettek abban, hogy megtanuljam, megismerjem azt, mit is kellene tudnom. Egyszerűen magamnak kellett volna rájönnöm. Most úgy vagyok, hogy majd lesz valami. Mert mindig van.

Ami a sportot illeti, tulajdonképpen nem hiányoztak a versenyek ez éven. Éppen eljutottam abba a szakaszba, hogy nem akarok minden versenyen elindulni. Jó nekem az az évi kettő, esetleg három fontosabb aszfaltos verseny, és hozzá a terepfutások a TT-ken. Így csak az UB elhalasztása esett kicsit rosszul.

Amúgy pedig csak jól sikerült futásról tudtam az év során beszámolni. Akár a tavaszi terepverseny saras sprint távját, vagy az őszi UB-n a 74,5 km-t illetően. Az augusztus közepi, olykor dzsungeles teljesítménytúrás futásom a Bükkben szintén szerencsés volt. Ugyan kaptam a nyakamba az utolsó kétharmadban egy lassító társat, de legalább megúsztuk a zuhét. Jól mentem, kevésbé fáradtam el, bár ezt lehet annak köszönhetem, hogy az utolsó szakaszt nem tudtam a saját iramomban megtenni.

Az egészségem szintén rendben volt előző évben. Inkább mondjam azt, hogy nem változott semmi. Ugyan volt egy-két kisebb tartós (több hétig fájó) sérülésem a vádlimban, de legalább a 2019 októberének végén beszerzett vállfájdalmamat 3/4 év rossz alvás és kínlódás után kikezeltem nyújtással, masszázzsal.

Az alvásom azóta is hol jobb, hol rosszabb. Több oldalt írhatnék arról, mi rontja olykor el, de azt még mindig nem tudom, mitől lehet jobb. Egyszer csak jól alszom. Gondolom, a változó kor közeledése se segít sokat a dolgon.

A gyermekeimre csak büszke lehetek. Az elmúlt évet sikeresen vették a sulikban. A kisebbik szép érettségi bizonyítványt produkált, felvételt nyert oda, ahova szeretett volna bejutni, és perpill az egyetemen is remekül veszi az akadályokat. A nagyobbik kevesebb szorgalommal lett megáldva, így most nagy segítségére van – gyanítom – az online vizsgázás. Bár, ahogy mesélik, ez is tud szívatós lenni.

Sajnos, a múlt év sem győzött meg arról, hogy ebben az országban kellene megöregednem. Újult erővel tört fel bennem a mehetnék, és mivel egyszerűbbnek látom a német nyelvterületre való költözést, ezért a német nyelvet kezdtem el tanulni. A két gyermekem egyébként sem tervezi, hogy magyar honban fog megmaradni. Így jobb, ha legalább egy családtagom közelébe telepszek le. Valami (kétkezi) munka majd csak akad….

A 2021-es év ki tudja, mit hoz. Én bízom a legjobbakban. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez rajtam múlik. Az én hozzáállásomon, érzéseimen, hitemen. Azon, mit szeretnék.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..