Van az a pénz…

Pár éve, mikor szóba került, hogy ha ott nem dolgozhatnék, ahol éppen tettem, mit csinálnék mást, ami irodai munka, csípőből soroltam, mit nem. Aztán egy nap belekukkantás után már mondtam, hogy okmányolónak elmennék a régi cégnél, ahol tavaly augusztusig dolgoztam. Ugyan egyetemi végzettséget nem igényel az a munkakör, de legalább nem unalmas.

Tavaly szeptembertől olyan munkahelyen vagyok, ami arról szól, amiről eddig úgy gondoltam, hogy nem az én világom: jogszabályok, előírások, bürokrácia, stb. Mint kiderült az elmúlt hónapokban, ez nem változott. E mellé még párosul az, hogy nem tanítottak be arra, amit elvárnak, hogy tudjak csinálni. Így azt kútfőből, a magam elgondolása szerint csinálom. Úgy sem ért itt senki hozzá. (Majdhogynem arról van szó, hogy azt mondok, amit akarok, és elhiszik.)

Ha nem kellene havonta kiperkálnom a tetemes albérleti díjat, illetve nem lenne már csak egy hónapom a próbaidőből (amit ugye már másodszorra csinálok szeptember óta, mert a bürokrácia az bürokrácia), akkor már nem lennék itt.

Igyekszem megszeretni, vagy legalábbis becsülettel megcsinálni, amit rám bíznak. Ugyan néha csendesen pufogok egy sort, ha valami számomra nyűgös feladatot kapok, de tudom, jobb, ha túllendülök az ellenérzéseimen, és inkább arra törekszem, hogy a tőlem telhető legjobban megcsináljam. Aztán előbb-utóbb megtanulom, megszokom, belerázódom.

Mivel kakukktojás vagyok ezen a helyen, lassan kristályosodik ki, hogy mi is lesz itt belőlem, hol lesz a helyem, mi is lesz a teljes feladatköröm a gépezetben – végül.

Egyelőre még a pénz az úr nálam. Nagy kényszerítő erő, belátásra és türelemre bír. És elfogadásra.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..