Furi

Kevés olyan ember van, akivel ne értenék szót. Még a számomra unszimpatikus emberekkel is el tudok csevegni, ha úgy hozza a sors.

Most sikerült a kevés ember egyikével találkoznom. Sőt együtt dolgoznom. Az egyik kolléganővel képtelen vagyok zöldágra vergődni. Sokszor zárom úgy a kommunikációnkat, hogy na, ezt kár volt elkezdeni, vagy felesleges volt egyáltalán beszélnem hozzá. Mintha el se jutna a tudatáig az, amit én mondok, legyen az bármi. Néha a nagy küzdelmemben, hogy “átverjem a falat”, már egyre hangosabban mondom a mondanivalómat, magyarázom körbe, hátha akkor látom rajta azt, hogy felfogta és megértette a szavaimat. Pedig nem buta nő, hiszen itt dolgozik már évek óta, és jól csinálja azt, amit. Egy-egy “kudarcom” után elgondolkozok azon, hogyan tud ilyen jól dolgozni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..