Ez a hét megmutatta, mennyire megbocsátó tudok lenni (mert nem szeretek haragudni tartósan senkire), és a megbocsátásomat ugyanúgy vissza is tudom vonni, mert rájövök, hogy a másik tényleg olyan, mint amilyennek megismertem két év alatt.

Ez pedig a főnököm.

Szerdán délután megtartottuk a KPI-jos megbeszélést velem kapcsolatosan. Ez jobban sikerült, mint a tavalyi, amikor úgy jöttem ki az irodájából, hogy sz@rembernek éreztem magamat. Persze, ehhez az is kellett, hogy egy éve nem voltam egy normális, két hetes szabadságon, s már lelkileg tropán voltam. Most semmi rosszat nem mondott, még a korábbi ügyintézők rossz tulajdonságaival sem példálózott. Sőt, megdicsért, és jelezte, meg van elégedve a munkámmal. Ami feltette az i-re a pontot, hogy még prémiumot is kapok a többiekkel együtt a tavalyi év után.

Mivel ilyen jól sikerült a beszélgetés, máris revideáltam a bennem levő, nem túl kedvező képet róla, és magamat korholtam, hogyan lehetek ennyire rosszindulatú a főnökömmel, hiszen most kiderült, jóember ő.

Aztán jött a másnap délután, mikor összeültünk páran vele együtt, hogy az év végi esemény megszervezésének kezdő részleteit megbeszéljük. Odáig minden rendben volt, amíg ki nem bukott, hogy nekünk, ügyintézőknek (ketten vagyunk), ugyanúgy be kell jönnünk az irodába péntek délben dolgozni, mintha mi nem is vettünk volna részt az előző két és fél nap eseményein és az előző esti karácsonyi partin. Tehát annyi engedményt kaptunk, hogy nem reggel 8-kor kell nyitni az irodát, hanem elég, ha délre bekóválygunk. Persze, az üzletkötők otthon maradhatnak, és akár pizsiben is matathatnak a laptopjukon, de nekünk, “rabszolgáknak“* benn a helyünk.

Azt éreztem ekkor, hogy bár végig melózzuk az évet (a mindennapos munka mellett új SAP bevezetése, megtanulása, tesztelése, használata, mellette raktárcsere, év végi két és félnapos esemény megszervezése, karácsonyi repi ajándék kitalálása, beszerzése, logóztatása, és még amiről nem tudok, vagy nem jut eszembe), alig tudunk elmenni szabadságra, mert nekünk, ügyintézőknek van a legtöbb dolgunk, karácsonykor is egymás között kell megosztanunk, hogy ki mikor és hány napot menjen szabira (míg az üzletkötők szemrebbenés nélkül kivesznek két-három hét szabadságot), és azt sem érdemeljük meg, hogy azon a délutánon otthonról dolgozzunk.

A főnökök sokszor elfelejtik, hogy valamit pénzzel nem lehet kompenzálni.

Úgyhogy rögtön feléledt bennem a munkahelycsere gondolata. És amilyen hülye vagyok, decemberre halasztom az elkezdését.

*kolléganőm tökéletes megfogalmazása a helyzetünkre.