Ennek a betegségnek is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Vagy az immunrendszerem erős még mindig, vagy hatott az egynapos fekvés és a neocitrán, vagy csak beijesztett.

Szombaton tényleg csak feküdtem. Nem is éreztem magamat topon. Bár az első adag neocitrán elmulasztotta a torok- és fejfájást, és a csípőfájdalmat is, ami a sok fekvéstől alakul ki nálam.

Vasárnap reggel egy péntekinél lényegesen jobb alvás után kikóvályogtam az ágyból, és éreztem magamat annyira jól, hogy egy alapos zuhany után felöltöztem, és elballagtam a népkertbe, ahol a tisza szigetünk programja kezdődött 10 órától. Egy órát elálldogáltam, beszélgettem a szigettagokkal, aztán elbúcsúztam, és jöttem haza tovább feküdni.

Ma reggel már érzem annyira jól magamat, hogy dolgozni menjek. No, nem túl lelkesen, de ez nem az egészségi állapotom miatt van. De ne nyafogjak! Ez a munkahét nekem rövid lesz. Csak két nap, és a többi szabad.

Más: persze, megértem, hogy egy telefonos értékesítőnek az a dolga, hogy mindenáron értékesítsen, de nem szeretem, ha erőszakosak. Példának okáért itt a legutóbbi: munkaidőben keres, és udvariasan rákérdez, zavarhat-e. Én éppen ráérek, így hagyom beszélni addig, amíg ki nem derül, miért is keres. Akkor igyekszem leállítani, mert tudom rögtön, hogy “nem veszek semmit”. Balesetbiztosítást vagy hasonlót akar nekem eladni. Először azzal hessegetem el, hogy nem utazom. Nem működik. Aztán azzal, hogy van mindenféle biztosításom (ami igaz is!). Ez sem hat, mert ragaszkodik, hogy hallgassam meg, meg egyébként lehet több biztosításom is egy témában. Mondom, hogy nem akarok másikat. Ő tovább nyomja, hogy hallgassam meg. Egyetlen egy érvem maradt, hogy nincs több biztosításra költendő pénzem. Ezzel sikerült megállítanom, de szinte éreztem a hangján a meglepődést, hogy nincs pénzem rá. Őszintén kíváncsi lennék rá, honnan szerzik meg a telefonszámomat. Mert gyanítom, hogy nem hívtak volna fel, ha havi 100 ezer forintból tengődnék.