Ma reggeli futó kalandom az eső és köztem történt.

Elindultam. Már szemetelt az eső. Úgy gondoltam, mit nekem egy kis víz, úgyis le fogok izzadni futás közben. Már 3 km-nél jártam, mikor azt vettem észre, hogy nem esik. Még áldottam is az eget, hogy a futás mellett döntöttem, mert most biztos bosszankodnék, ha otthon maradtam volna.

A 6. kilométert nyomtam, mikor újra rákezdett, de akkor már érezhető volt: ebből zuhé lesz. És lőn!

Egy idő után már nem érdekelt, mennyire vagyok vizes, s abba is belenyugodtam, hogy a cipőmben is áll a víz a sokadik pocsolyába trappolás után, de a mobilomat kezdtem félteni. Így lassan hazafelé vettem az irányt.

Már közel jártam a házhoz vezető úthoz, mikor csendesedni kezdett. Ó, ez klassz, még ráhúzhatok egy kicsit, gondoltam, most, hogy a mobilomat nem fenyegeti az elázás veszélye.

Aha, persze. Amint túlhaladtam a terünket, újra nekilendült az eső. Szóval, a nyakamba kaptam egy újabb adag vizet.

Meguntam, és hazafutottam. Bő 9 km a mai etap.