Mindenfélével kúrálom magamat a pihenés mellett. Fokhagymával is.

Azt gondoltam, a gyermekeim majd reklamálnak a “szagom” miatt az esti jóéjt puszinál, de nem.
Jó illatom van, szerintük, mert szeretik a fokhagymát.

Régen voltam már beteg. Most sikerült. Gondolom, a szilveszter éjszakai futkorászás nem ahhoz járult hozzá, hogy a kezdődő náthámat csillapítsa.
Mindenesetre ilyenkor bebizonyosodik az, amit eddig is jól tudtam: a betegség csak hátráltat a dolgaim végzésében.

Tudom, tudom. Ez egy fajta jel a lelkem részéről, hogy lassítsak, vegyem tudomásul, az állandó rohanás, a dolgok siettetése nem túl célravezető, és előbb-utóbb idevezet.

Hát, ez van. A hétvégén remélem, helyrerázódom, mivel már hétfőn este edzést tartok. A munkahelyi meló is csak rám vár.

Bár a főnökömmel tegnap kora délután kissé konfrontálódtam, mikor mondtam neki, hogy hétfőn fél órával később tudok megjelenni. Persze, nem szórakozásból, hanem a nagyobbik fiam miatt, de ez nem igazán fogta fel. Ő csak azt látta, hogy nincs bizonyos munka elvégezve (b..meg, nem fér bele a 8 és fél óra munkaidőmbe), és tegnap is hamarabb lépek le (úgy éreztem, ha tovább kell maradnom, mentem kidőlök a székemből, köszönhetően a náthának), és hétfőn is később megyek (30 perc!).
Meg hogy, miért nem maradok benn tovább. Nohát, ebbe különben sz@rok bele, (szól a zene!), mert nem ez a meló az, amiért én túlórázni fogok úgy, hogy este még edzést is tartok. (Így is rohanok mindig.)
Mondtam, hogy minden délután van már kötelezettségem is. Egy egyedülálló anyának ez az élete.

Úgyhogy, vagy megemészti, vagy még előbb-utóbb lesz folytatása.

Én, ahogy látszik is, még nem tettem túl magam az egészen.

Hogy jól fejeződjön be, és ennél nagyszerűbben kezdődjön az év, futottam.
Át az éjfélen.
Kezdtem fél tizenegy után pár perccel, és éjfél után kb 15 perccel fejeztem be. 12 km jutott tavalyra, ez évre pedig 2 km.

Különös élmény volt. A város a sok fényeivel olyan volt, mint egy téli délutánon. Egy-egy szórakozóhelyről a mulatás hangjait hallatszottak ki.

Néhány emberrel találkoztam. Valaki az utca túl oldaláról, egy kisbolt előtt állva kiáltott utánam jó futást és boldog új évet kívánva (gyanítom, nem először lát futni a városban, talán ismer is személyesen), más meglepődött először, majd elismerően gratulált és kívánta az ilyenkor megszokottat.

S akadt, aki bolondnak nézett.

Az arány 50-50 %. Egész jó!

Úgy időzítettem, és sikerült is, hogy a házunk közelében érjen az éjfél. Itt a téren igyekeztem a gps segítségével 2014-et lerajzolni, de ahogyan a fotó is mutatja, nem túl nagy sikerrel. Ez legyen a legkevesebb gondom!

Hazajöttem. Csináltam egy mézes, citromos gyümölcsteát, majd zuhanyzás után egy fincsi mandulás, kókusztejes banánturmixot kreáltam.

Különös szilveszterem volt. De talán az egyik legemlékezetesebb.

Örülök, hogy így döntöttem.

Vannak álmok, amikről kiderülnek, illúziók voltak csupán. Egy ego által felturbózott vágyképek.
Aztán jön egy friss szellő, mely arcba nyomja az igazságot: nincs értelme a vágynak, mert csak fájdalom születhet belőle, ha megvalósul.
A lelkem mélyén tudtam. Csak elfogadni nem akartam. Mert édesebb volt az illúzióban hinni.
Úgy tűnik, ez az elengedések hónapjai.

Érdekes érzés a hirtelen keletkezett űr, idebenn. Túl kényelmes volt, hogy nem volt.
Most csak egy kis tétovaságot érzek, hogy akkor most hogyan is tovább, pedig nagyon is tudom. Mert fura a “nincs”.
Arra azonban figyelnem kell, hogy egy másik illúzióval ne töltsem ki a megüresedett helyet.

…

Újragondolva: ha a pillanatnak él az ember, akkor nincs szüksége álomképekre, így nem keletkezik illúzió.
Egyszóval, ha élem az életemet, akkor szépen történnek a maguk útján a dolgok.
Szeretem ezt a konklúziót.

Egyébként nincs semmilyen “tragédia”. Csak a lelki, szellemi fejlődésem egy lépcsőfokát értem el. Asszem. De ahogy az élet be szokta bizonyítani: puding próbája az evés.

Ez az első Karácsonyom, hogy nem állítottam fát. Tervben volt, de tényleg. Csak kedd délelőttömbe nem fért bele (Anyu és a Húgom úgy döntött, hamarabb kezdjük a karácsonyi ebédet, ami régen estebéd volt), utána már nem láttam értelmét, hiszen a gyermekeim péntektől az apjuknál lesznek, nekem meg minek a fa, ha úgy sem látom. Ugyanis általában a gyerekek szobájába állítom fel, oda meg csak akkor megyek, ha nincsenek itthon, amikor takarítok vagy teregetek.
Szóval, fa nincs.
Viszont a karácsonyi hangulat megvan.
Sütöttem többféle paleo sütit, és persze azok nem sikerültek igazán, amit átvittem a szüleimhez közös evészetre. He-he! De én jókat ettem belőlük.

A futás sem maradhatott el. Kedden is és ma reggel is mentem, hogy meglegyen a km mennyiség. Sikerült összetennem egy kört, ami jó hosszú futáshoz. Ha jó korán indulok, amikor még alig vannak az utcán, még másoknak sem fog feltűnni, hogy többször megjelenek egy-egy útrészen. Ez a mai nap eredménye.

Egyébként meg …. f.ck the wifi router! … de ez már egy másik sztori.

Ma délután alkotásai. Paleo.

A kókuszos golyók a fiaimmak az adventi naptárjukba, a diós kekszalap pedig az enyém.