27 km. 3 óra alatt.

És első olyan alkalom, mikor futás közben a természet lágy ölén … pisiltem.

…

Az jutott ma eszembe (de lehet, hogy tegnap… tulajdonképpen mindegy, mikor), hogy egyszer olyasvalaki aki személyesen is ismert, nekem esett, miért csak a jó dolgokról írok a blogba. Miért csak a jó oldalamat mutatom. Így az engem olvasók egy fals képet kapnak rólam.

A válasz már akkor is megvolt, legfeljebb nem fogalmazódott meg kimondott szavakká.

Mi a túróért tömjem tele sirámokkal, panasszal, problémákkal, a nem éppen jó kislányos viselkedésemmel a saját blogom?

Aki idejön, nem nyavajgást szeretne olvasni. Én legalábbis már herótot kapok az olyan blogoktól, ahol minden poszt arról szól, hogy az írója a béka popsija alatt van lelkileg, minden rossz, és ez vagy az a személy milyen utálatos.

Nem mellesleg, hiszek abban, hogy az írott szó determinál. Azaz, ha leírom az aktuális lelki nyomoromat, még inkább fixálom, és aki elolvassa, újabb energiát ad neki.

Tehát…. igen, van fehér oldalnak ellentétje is, sőt a szürke is létezik, de ha lehet, inkább maradok fehér – itt.

Mikulásra egy kassz futást kaptam – magamtól. Volt a 10,7 km alatt szél, havas eső, kellemes idő, pocsolyába trappolás, de fagy most nem.
Jó így kezdeni a napot.

Onnan tudom, hogy a nátha vagy egyéb valami kezdődik nálam, hogy hisztis leszek.
Legalábbis most ez van.
Már régen voltam beteg, hogy általánosítani tudjak.

De ki ér rá betegnek lenni?!

Frissítés: hát, nem is lettem az.

Ha éppen nem futok, vagy nincs pihenős reggelem (ez utóbbi a ritkább), akkor igyekszem funkcionális erősítő edzéseket csinálni. Átlag 2 reggel.

Mostanában bodyrockos anyagra edzek, ami ugye rendszerint intervallumos. Azt szeretem benne, hogy nincs időm azzal foglalkozni, mennyire kivagyok az adott gyakorlattól, mert jön a következő. Így csak napközben realizálom, hogy pl ég a combom, a vállam, vagy egyéb testrészem tűnik leamortizáltnak.
Mondtam már, hogy szeretek mozogni, mert mozogni JÓ?

Azért néha jó lenne valakivel megbeszélnem az összes kételyemet, önbizalomhiányomat, lelki nyavalyámat.
Erősnek lenni – ez olykor fárasztó.
Kérek egy kineziológust!

Igyekszem az augusztust agyi pihenéssel is tölteni. Kicsit ,,, áh, dehogy kicsit … ihlet, kreativitás híján vagyok. TAlán nagyon akarok, akartam teljesíteni ezen a téren is, így pont az ellenkezőjét értem el. Lett belőle semmi.

S amellett döntöttem, hogy hagyom, hadd menjenek a maguk útján a dolgok, csak a szükséges és elkerülhetetlen lépéseket teszem meg, hogy mégis csak tegyek valamit –  magamért. Aztán majd szépen jönnek a lehetőségek (vagy nem), és alakulnak a dolgaim (vagy nem).

Ami a sportot illeti. Még mindig készülök a félmaratonra, ami két és fél hét múlva lesz. Attól nem tartok, hogy nem tudom lefutni, hiszen már párszor megtettem a 21,1 km-t, és még plusz 1-2 kilométert. S tulajdonképpen csak izgalommal és örömmel várom. Tudom, hogy képes vagyok rá, tudom, hogy többre is képes vagyok.

Jelenleg mentálisan sokkal erősebb vagyok, mint fizikailag. Ezutóbbi pont elég a 21,1-re. A maratoni távhoz még erősödnöm kell. Jövőre kiderül, hogy mentálisan is felkészült leszek-e a 42 km-re.

Mily meglepő (vagy nem), de vizsgára is készülődöm. Azaz illene már többet foglalkoznom a témával. … Igen, igen! EGy éve kijelentettem, hogy soha többé vizsga. Ja, nem kellett volna azt mondanom, hogy “soha”. És azon se lepődjek meg, ha leütnek, hiszen pont azt kértem, hogy üssön le valaki, ha mégegyszer….

No, de ez az élet(em), úgyhogy örök tanulás rulez!

Bár egyesek szerint sokat nyafogtam az extrém meleg miatt, de szerintem annyit nem. Tény, hogy van az a Celzius fok, amikor már kiveszik belőlem a cselekvésre való hajlam, és csak a legszükségesebbre vagyok hajlandó.

Pl. a kánikula utolsó estéjén (20.20-tól 22.40-ig) lefutni egy kicsivel több, mint 22 km-t. De csak azért, mert eddig mindig hajnalban, kora reggel róttam a kilométereket, és nehogy már nekem ne legyen egy 30 fokban elindulós távom. Illetve az is noszogatott, hogy hétvégére festést terveztünk, így tudtam, időm nem lenne futni. És ha mégis korán kelnék egy 22 km-es futáshoz, utána csak dőlnék jobbra és balra, mert a lábaim fáradtak lennének. Tehát a festés igencsak nyöszörgősre sikeredett volna.

Így is éreztem az előző esti hosszútávot…

Szóval, kánikula terítette be a szabim összes napját. Kivéve az elmúlt hétvégét. Emiatt nem voltam valami tevékeny. Ahogy fentebb is írtam.

Ma még itthon, holnap móka, azaz munka. De csak 3 nap, mert egy nappal hosszabbítom az amúgy is hosszú hétvégét.

Jó itthon lenni. Ez a nagy tanulság minden szabadság alatt. És milyen beszédes ez a szó. Tényleg szabadság a szabadság.

Erről jut eszembe: mostanában tudatosult bennem, hogy nehezen viselem a kötöttségeket. Ha magam választom, akkor még hagyján, de a kívülről jövő …..

Korral jár vajon?

Állunk az autóval a kereszteződésben. A főútra szerettünk volna rákanyarodni, de olykor meglehetősen hosszadalmas procedúra. Jobbról is, és balról is folyamatosan jönnek az autók.
Hangosan komenteljük a történéseket.

– Áh, onnan is jön!
– Ne, még nem jó. Megint jön egy autó.

Majd így folytatjuk:

– Balról jó lenne, de jobbról jön egy csomó autó. Most volt zöld a lámpánál- mondom.
– A piros után – jegyzi meg.
– Jó, hogy a piros után van zöld – reagálok.
– A piros autó után ki tudok fordulni….