Tegnap balgaságot csináltam, majd sírtam, mint a zápor eső. Megbántam összes bűnömet, amiről úgy gondoltam, hogy az utóbbi időben elkövettem. A történteket egy nagy valagon rúgásnak értékelem, vagy figyelmeztetésnek, hogy változtassak, s vegyem kisebbre az arcomat. Ja, és pihenjek többet. Majd hétvégén. Lehet. Talán.
Úgy érzem, ha éppen nem hajszolom magamat agyon munkával vagy a beválallalt tanulással, akkor egyéb oldalról pofoztatom magam az élettel. Mazohista.

Mostanában leginkább csak arra van időm, hogy kigondoljam, hogyan és mikor jussak el egy aerobic vagy valami hasonló edzésre, hogy a kötelező penzumot teljesítsem . Ja, meg arra, hogy a maradék időmet mire szánjam.

Még van egy félév ….

Látom, csavarja az orrát a tüsszentés. Segítségként megjegyezem:

– Nézz a fénybe – és a felette levő lámpára tekintek.

Közben eltüsszenti magát, és így szól:

– Szívem, azt majd akkor mondjad, ha haldoklom.

Az elmúlt tizenhat-hét évben azt vettem a fejembe, hogy nem szeretek repülni, mert unalmas. Részint némi félelem is támogatta e gondolatokat, részint pedig tényleg unalmas odafenn: ha nem látsz semmit, ha nincs éppen légörvény miatti géprázkódás.

Viszont a fel- és leszállás igenis szórakoztató. Számomra. Ezt bizonyította az tegnapi és a keddi repülés. Múlt este abban a szerencsében lehetett részem (a többi ablak mellett utazó utassal egyetemben), hogy felülről láthattuk az esti fényekkel keretezett Budapestet Dunával együtt.
Élmény ide, élmény oda, azért nem hajtom a repülővel való utazást, mivel eléggé szárazföldi patkány vagyok (a kínai horoszkóp szerint is).

A hollandok és a belgák szimpatikusak. Az országok úgy, ahogy vannak, tetszettek: épületek, infrastruktúra (lásd kiépített bicikliutak), környezet, stb. Egyedül az nem, hogy mastercardommal nem tudtam fizetni abban az üzletben, melyben éppen a nagy ajándék (csoki, süti, sajt) bevásárlást ejtettem meg. És anno pont azért választottam ezt a fajta bankkártyát, hogy tudjak bárhol fizetni. Mint kiderült, a “bárhol” nem fedi az összes bolt- és üzletláncot.

Fáradt vagyok az elmúlt bő hét egymást sűrűn követő programjaitól, de azért a mai szabadnapba egy gyors takarítás és egy aerobic edzés bőven belefér.

K.O., de csak egy kicsit. Fárasztó, testedzős nap. És elégedett vagyok a kondíciómmal, csak a térdeimet érzem.
Nézve magamat a hatalmas tükrökben, felmerült bennem, tényleg komolyan gondolom, hogy ezzel akarok-e én foglalkozni, aztán gondolatban vállat vontam, lesz ez még jobb is. Mármint a mozgásom.
Az biztos, sokat fog segíteni, ha már annak látom magamat, ami szeretnék lenni. Dolgozom rajta.

Valami felett eljár az idő, vagy éppen csak altatva van – mert nincs időm rá, vagy ihlet hozzá.

Így járt két (három) tematikus blogom is. Az egyik saját tárhelyes, és bár nem sok tízezer ft per év, de azért felesleges kiperkálnom, hogy aztán pár havonta írjak bele valamit. Döntöttem, és a domént megtartva, költöztettem a blogot ingyenes helyre. Nem lesz annyira menő sablonja, kicsit szerényebb lehetőségei lesznek, de azért szeressük.

A másik, freeblogon folytatásra várakozó blogot is költöztettem. A többi csak rajtam múlik.

Más. A következő bő hét három program jegyében telik majd. Győzzem észben tartani, mit mikor és hol, merről meddig, kit és kivel. És még egy-két hete azt gondoltam, annál sűrűbb nem lehet az életem, mint ahogyan bezsúfoltam. De lehet. Még ha csak egy bő hét erejéig is.

Tegnap ellátogattunk a nagyszüleim sírjához egy koszorú lehelyezése erejéig.
Rájöttem, hogy az oda-vissza 50-50 kilométeres utat lényegében azért tettük meg, mert látni akartam még egyszer a falut és környékét. Bár még lakik ott egy nagybátyám, más miatt már nem igen mennék arra, de hiányzik, és jó volt újra látni, felidézni a régi emlékeket. Sajnos, nagymamám háza és kertje már picit sem hasonlít régi valójára.

A hétvége egyik élménye a laktóz bontott tejföllel készült tökfőzelék volt. Nekem jobban ízlett, mint a hagyományos tejfölös, de meglehet, hogy egyéb ok miatt. Egy szóval, legalább három kisebb tányérral ettem belőle, és igen jólesett.

Szerintem sokkal finomabb a laktóz mentes joghurt és tejföl, bár kissé édesebbek, mint a hagyományosak.

Azt hiszem, nagyon meg kell néznem, mit eszek, és kissé fárasztó (anno az állandó fogyokúra, most meg e miatt), s remélem, megoldódik inkább előbb, mint utóbb a helyzet.

A hétvége tulajdonképpen jól sikerült. A maga módján. Közös program csak szombat este volt, kisebb idegességgel megspékelve, de végül is, minden szép, ha a vége jó. Mindenesetre már vágyom egy pihenős hétvégére, ami remélem, a héten be is következik, aztán karácsonyig nincs megállás. No de, valamit valamiért.

Visszatérve a két napra. Míg én a sok tanulnivalót hallgattam, életem három férfije kereste a kalandokat a fővárosban. Ha valaki látott valamelyik metrón ide-odahajlongva énekelni vagy eppen egymással civakodni két kisebb fiút, azok az enyéim lehettek. Kötélidegek és jó humorérzék kell hozzájuk, az egyszer biztos. Az pedig meg van az őket kísérő páromnak, bár néhány ősz hajszállal tuti több lett a fején…

Nekem meg nagy élmény volt az önkiszolgálós pénztár az egyik tescóban. Végre érezhettem, megbźnak bennem, miközben jól is szórakozom, mint egy gyerek.