Ülök a konyhaasztalnál, a gép előttem. Jobbra a nagyobbik bújja a mozdonyos, vasutas magazinját, balról a kisebbik böngészi az egyik gyerek újság téli számát.

Én meg gyorsan leírom ezt.

Néhány napja hihetetlen hangulat váltások vannak rajtam. Egyszer én vagyok a legbúbánatosabb ember a világon, félóra múlva magam sem értem, mi bajom lehetett, hiszen minden szép és jó.
Ideje kideríteni, mert a ma reggeli hisztit még ráfoghatom a zaklatott éjszakai alvásra, de a többit nem.

Szóval, tárhely. Mint tegnap kiderült, én voltam a ludas (majdnem más szót használtam), mert nem észleltem, hogy megtelt, így hiába akartam volna rápakolni bármit is. Törlés a megoldás.
Legszívesebben törölném a honlapon kívül az egyébb dolgokat, s a jelenlegi döntésem alapján meg is teszem hamarosan. Tavaly novemberben már éreztem, hogy valaminek vége, de most már tényleg így van.

Egyébként meg gyűröm a napokat, legalábbis a munkahelyen. A hétvégék a szigetek, s legtöbbször a hétköznapi esték.

Már régen rendeltem könyvet, így az elmúlt napokban belehúztam. A kisebbik kedvébe szerettem volna járni, hátha így a könyvek nagy barátja lesz.

Más: ma hajnalban arra riadtunk, hogy kopognak. Rejtélyes volt, mert az ajtó előtt nem láttam senkit (csak kikukucskáltam), s meg nem ismétlődött a kopogás. Hm. Titok (amit olykor tik-toknak olvasok – fennhangon).

Jól megjártam. Gondoltam, mivel akad kb. három óra egyedüllevős időm, befrissítem a blogmotorokat. A lissza.hu update-je remekül sikerült, viszont a másik honlappal odáig jutottam, hogy a frissítendő fájlokat töröltem a tárhelyről. Csak az újakat nem tudtam feltölteni…. Ugye ilyenkor jön a káromkodás, meg a különböző próbálkozás. És a szívás. Mert rá kellett jönnöm, ez bizony nem fog menni. Úgyhogy írtam szép levélkét a szolgáltatónak, hogy oldják már meg a dolgot, mert ez így nem igazán biznisz. S most várok hétfőig. A honlap meg alszik.

Most van idöm írni. Legalábbis itt a munkahelyen. Húzós napok, ami nem baj, mert szeretem a pörgést, de az idegörlö baromságokat nem. Szerda este volt a mélypont, amikor konkrétan csak mosott sz.rként jöttem-mentem otthon, s max. csak azt tudtam mormolni, hogy bocsánat, de nagyon álmos vagyok. Bár hajtós volt a tegnap is, de a hülyeségek elmaradtak, így egész normális állapotban kerültem haza. De azért örültem, hogy egy szabad, egyedüllevös estém akadt.

más: a telóm op-rendszerét újratelepítetettem, mivel a memóriája telekoszolódott az internetezés jóvoltából. Most happi minden, még az új opera minivel is barátságban vagyok. Kicsit más, mint az elözö (csak nincs hosszú ‘ö’).

Gondolkodom, jövönaplót kéne írni, annyi sok jót olvastam róla, mennyire hasznos, meg ilyenek. Hátha arra lenne érkezésem…

Amilyen völgymenettel kezdődött a hét (mélyjárat kedd), most olyan magaslatokban szárnyalt a hét utolsó napjain. Azt hiszem, sokat segített a mosoly-nap.

Tegnap vadasparkozni voltunk nagycsaládilag. Piknikkel egybekötve. Szép volt, jó volt, egész pihentető. Ma vidékeztünk (a vidéknek is lehet vidéke). S ha az időjárás még holnap is kitart, akkor szalonnasütés, hassüttetés, némi túrával megspékelve.
Szerintem az ilyen hétvégék sokat segítenek a ránctalanításban, s meglehet, néhány őszhajszálam is visszabarnul…

Ja, és a hét egyik nagy híre, hogy újra működik a sütőm. Persze, nem én voltam, aki szakit hívott. A kedvességet és figyelmességet egy nagy adag pizza megsütésével igyekeztem meghálálni. Azóta már sütöttem egy adag kókuszos kekszet (amilyen könnyen készíthető, olyan nagy sikert arat), és több rúd és háromféle töltelékes rétest leveles tésztából. Előrelátom sorsomat… kissé össze lesz kötve a sütőével, legalább addig, míg az elmúlt bő egy év kihagyását kompenzálom.

Tegnap Mosoly-napot tartottunk. Én mindenképpen. Ma Mofoly-nap van, ami teljesen olyan, mintha s-sel írnám.

Emellett ma pontosan azt mondom, amit gondolok.

Végre eljutok oda, hogy írok. Szeretnék, mert lenne mit, de otthon a gép elé kevésszer ülök le, így van az, ha változás áll be az életemben.

Egyik aranyos sztori tegnapról. A kisebbik gyermekem mesélte, hogy az egyik osztálytársnőjével, aki nála jóval soványabb, minden nap fut x métert fogyási célból, illetve a kislány ajánlotta neki, mit ehet (zöldségek, citrus féle, méz, stb.).
Ezt a boltban sétálva adta elő, majd kikönyörgött egy kisebb zacskó mogyorót, majd jó háromnegyedét megette vacsora előtt. Ja, és rendesen megvacsorázott.

No comment.

A „férji hatalomról” olvasok éppen Elizabeth Gilbert Hűség c. könyvében, s ma mesélte nekem az egyik csaj, hogy éjjel egykor, mikor álmából ébresztette a férje szeretkezés ürügyén, valahogy nem volt kedve hozzá. Én azon értetlenkedtem, hogy hogy ezért zavarja meg az alvásban a feleségét a pasi tudván tudva, az éppen alszik, nem mellesleg másnap korán kel. Nem ismerem a viszonyukat, az elfogadott normáikat, meglehet, ez teljesen természetes kettőjük között, de nekem a tisztelet és tapintat hiánya jut az eszembe.

Tegnap csoda napom volt. A tanfolyam házi feladatát tekintve ´spontán´ napom. S tényleg semmi olyan nem jött be, amit előre elterveztem (korábban indultam, hogy korábban érkezzem, erre épphogy időre odaértem, vagy az ebédet ottevősnek szántam, a csajok pedig spontánul magukkal csábítottak egy étterembe).

Hogyan is alakult a napom? Ha spontánul cselekedtem, akkor ajándékot kaptam érte az égiektől vagy egy szép, szívet melengető sms formájában, vagy frizbiként, sporttáskaként. A New York-i út még várat magára, úgy is megírom, ha megyek, megyünk….

A nap tanulsága: érdemes a házi feladatot teljesíteni.

A hét végére tényleg kicsit más leszek, s ez JÓ.