Pár éve – vadabb időszakomban – úgy esett, hogy egy csajjal majdnem megtéptük egymást, mert enyhén szólva allergiásak voltunk a másikra.

Aztán közösségi portálon ismerősök lettünk (talán én kezdeményeztem dacból), s pár levél váltás alatt békét színleltünk. Legalábbis én.

Az idő elmos ellenszenvet, dühöt, s bevallom magamnak őszintén, amit addig is nagyon jól tudtam: önbizalomhiányom okozta a hülyeségemet. Tehát pillanatok alatt feloldódtak a régi érzések.

Ma kaptam egy üzenetet tőle. Tőlem érdeklődött helybeli programokról. Tőlem.

Gőzöm nincs, mi ez. Mintha félnél elaludni. Vagy a másnaptól félek? Már a negyedik éjszaka virrasztok, ma újra egyedül, mert más ne szenvedjen attól, hogy én … nem alszok.

Voltam egy órát görkorizni. Frankó (atyaég! de régen használtam ezt a szót) idő van odakinn. Kellemesen meleg és friss. Még szívesen gurultam volna az aszfalton, de … aztán mégis hazafelé vettem az irányt. Most várok a citromfű teámra, hátha rásegít a nyolc óra környékén bevett gyógynövény alapú nyugtató bogyókra.

Egyébként jól vagyok. Legalábbis azon vagyok, hogy mindenből a lehető legjobbat hozzam ki.

Már két hete diétázom – nem fogyókúra céljából, bár úgy vagyok vele, nyár elején nem árt dupla formába hoznom magamat. Szóval, lényeg, hogy még legalább négy hétig szeretném csinálni.

A munka továbbra is sok és feszültséggel terhes. S leginkább ez az, amit egyre nehezebben veszünk. Látom a kollégákon. Ha már olyas valaki is panaszkodik a maga módján, akitől egyszer sem hallottam ilyet az elmúlt években, akkor mondhatom azt, nem én vagyok túl érzékeny.
De majd alakul. Remélem.

Murphy közbenjárásával sikerült csak 5 órát aludnom az éjjel. E héten 13 eddig… A fogyó energiámat kisebbik gyermekemmel való reggeli bajlódás erősen megcsappantotta, és most vagyok azon a szinten, hogy a szemeim enyhe nyomásérzet mellett működnek, a türelmem hamar elfogy, bármi legyen a macerás tényező. És délután elmegyek edzeni, mert fizikailag friss vagyok. A fejem a kivétel.
Na, csak bátran előre. Mármint nekem.

Múlt este korán feküdtem, de nem aludhattam oly mélyen, mert kisebb zajokat meghallottam, viszont bizonyos momentumok (későbbi beszámolók alapján ez derült ki) számomra ismeretlenek voltak.
Majd újra éber voltam (kivéve a két agyon strapáltnak érzett szemem), és majd három órán keresztül azon nyűglődtem (más szóval: hisztiztem), hogy én nem tudok aludni.

Végigasszisztálta a hülyeségem. Pedig hol arra kértem, hogy várja meg míg én elalszom, hol pedig bocsánatot kértem, mert nem hagyom aludni.
Aztán lelki erőt vettem magamon, és újabb kéréssel fordultam hozzá. Nyugodtan aludjon el, s hátha ez jó hatással lesz rám is.
A mázlista két perc múlva már mélyen horpasztott, én meg sólámpát kapcsoltam, és olvastam pár oldalt. Többet nem volt érdemes, mert a betűk összemosódtak, az agyam hasonlóképpen bánt az „olvasott” szöveggel.
Feladtam, s lesz, ami lesz alapon, sötétet csináltam, elhelyezkedtem, és kis idő múlva én is aludtam.

Hát, úgy tűnik, egy hisztis p veszett el bennem, s ha van kinek előadni, akkor elő is kerül a mélyről.

Egyébként csak feszültséget vezetek le így. Hm, már három napja nem sportoltam.

Miután tudatosult bennem reggel, hogy gyermekeim ma hamarabb hazaérnek suliból, inkább bejöttem dolgozni. Felesleges egy napszabit kivennem fél nap pihenésért…

Kávéval csak kihúzom valahogyan estig.

Lassan fél egy, és olyasmi történik, ami nagyon ritkán. Nem tudok aludni. Igaz, pont egy hete szintén ugyanez, s kb. négy óra alvás után mentem dolgozni.

A szemeim fáradtak, már kilenckor azok voltak, s abban a reményben oltottam lámpát, hogy reggelig alvás. Hát, nem. Valami felzavart, talán kinti lárma, de lehet, hogy idebenn zörgettek.
S aztán csak a bennem feszülő nyugtalanság dobolt, s másfél óra fetrengés után bezárt tigrisként keringtem a lakásban. Jobb ötlet híján kaptam a ruhám – magamra -, és elindultam trappolni. Le a városba. Jó fél óra monoton menet után leültem a lépcsőház elé tovább töprengeni, hogy ez most mi és miért. Közben reménykedtem, hogy feltűnik az eltűnésem, de később kiderült, hogy nem. Én, a láthatatlan.

Üldögélés és mélázás. Nagy okosságra nem jutottam, csak arra, hogy le és túl vagyok most terhelve szellemileg, idegileg, ezért nem találom a helyemet. Az zengett bennem: ez nekem sok, túl sok. S ezeket a szavakat hallottam néhány perc múlva visszhangként néhány méterrel arrébb üldögélő csajtól, aki a pasijának bizonygatott valamit.

Véletlen?

Azok nincsenek.

A lépcsőn kuksolva érett meg bennem az elhatározás, hogy nem megyek reggel munkába, egy nap váratlan szabit veszek ki. Ez az én napom lesz, legalább délután kettőig. Ha mázlim van. Talán még alszok is.

Aztán meg ideje rendet tennem magamban, mert az elodázott és magam előtt tolt dolgok egyszer csak megakadnak, tovább nem csúsznak, én meg jól felkenődök rájuk egy kisebb lendülettel.

És most valami pozitív gondolattal kellene zárni a bejegyzést, de … éjjel háromnegyed egykor ez nem igen megy. Bocs.

Ha eddig azért nyafogtam, hogy kevés a munkám itt, a dolgozóban, akkor most nyekeghetnék, hogy tele van a szandám, mert ki sem látszom a sok-sok tennivaló alól nap mint nap.

S ha még lenne is időm otthon egy-két bejegyzés megírására, már minden használható gondolat, téma messze elkerül.

Kéne ide egy net… Még a munka őrület közepén is írnék…. Vagy nem?

Egészen más volt az ő szájából hallani egy hat évvel ezelőtti elkeseredett, érfelvágós bejegyzést, mintha magam olvastam volna újra. Így könnyesre nevettem magam az akkori érzéseim posztba öntésén.

Néha egész mókás vagyok.

Kolléga meséli, hogy először látta műtős ruhában a tesóját, aki altatóorvos. Csak egy percre futott le hozzájuk, mivel éppen dolgozott. Jelezte is, hogy rohan vissza.
Az apjuk megszólalt:
– Hova rohansz? A beteged úgy is alszik.

Szerinte addig volt igazán olvasó centrikus a blogom, mikor mindenféléről, a legmélyebb érzéseimről is írtam. Az utóbbi hónapok írásai is tetszenek neki, de akkor másabb volt a blog.

De azért nem szeretné, ha mindent leírnék.

… és ha akarom, nem olvassa a blogomat, bár nagy rajongója lett.

Meg is tette. Hát, hiányzik így, hogy nem látom naponta a statisztikában.

Már majdnem azon kezdtem el morfondírozni, milyen lehet egy meditáló virág, mikor rájöttem, hogy mediterrán az a virág….