A negyedik vagy ötödik reggel ébredek korábban, mint szeretnék. Vagy a hajnal negyedötös ébredés ivódott belém, vagy egyéb, számomra rejtélyes tényezők okozzák. Persze, este kilenckor vagy féltízkor már ájulok a párnámra, hiába mosolyog rám csábítóan egy csoki barna szempár…
Így ma hajnalban is a tornának szenteltem az alvásnak szánt időt. Mondhatni maradtam a majd´ egy éve bevezetett rendszernél.

Nem bánom, mert élvezem a testmozgást, az izmaim megdolgozását. Apropó, izmok! Már másodszor voltam több éves kihagyás után edzőteremben. A súlyok emelgetése alatt éreztem, mennyire jólesik újra ezt a sportot csinálni.
Már nem emlékszem, mennyivel bicepszeztem anno, most a négy kiló igen kevésnek tűnik, de mint tudjuk, ha sokat akar a szarka, a farka nem igen bírja. Na, szóval csak módjával, lesz ez még több is.

Néha jó, ha egy kicsit elbeszélgetek a nálam tapasztaltabbal és, úgy tűnik, böcsebbel.
Illetve ideje lenne leszoknom az egyszerű dolgok túl komplikálásáról. Megérné.

De nem is baj, ha olykor találkozom a sötét oldallal, mert így, ha újra a világosra kerülök, jobban érzékelem a különbséget, s azonnal látom, a sötétben csak vakoskodtam.

E ˝megvilágosodás˝ is azon pillanatok közé tartozik, melyeknek megélésért hálát érezhetek.

Néhány év után kell megtudnom, hogy az az elköszönés, amit isten tudja, honnan vettem és használok olykor, egy Bill Haley-dal címe és refrénje:

Tegnap vagy három alkalommal tüntette el az Opera mini a félig vagy teljesen kész bejegyzést. Bár lehet, hogy a net sz@r. Mindenesetre hervasztólag hatott az íráskedvemre.
Most a nokia böngészőjét (ha az övé…) használom, vélhetően sikeresebben.

Egy rövid sztorival tartozom. Egy iskola folyosóján ácsorogtunk, mikor egy csaj (túl) lelkesen berontott, és az öltöző elé érve, ahol mi is álltunk, megjegyezte hangosan a takarítónőnek, milyen jó illat van.
Nekem muszáj volt megszólalnom: – Aha, most szellentettem….

(Azért, ezt a megjegyzést csak ketten hallottuk, és ebben a csaj nem volt benne. Ennyire nem voltam bátor. De jól mulattunk. Bár nem eresztettem el semmilyen gázt, de mint hűséges olvasóim tudják, egy lelkes rajongóm egyszer megszavazta nekem látattlanban a rózsa illatú pukit.)

“Nem a méret a lényeg, hanem hogy jól áll-e.”

Mit is írhatnék az elmúlt négy napról? Volt pihenés és volt mozgás, mindenféle. Tetszett, így, ahogy volt.
A démonjaimmal pedig csak én barátkozhatom össze, senki más.

S azon meg könnyesre nevettem magamat, hogy jól mást hallottam, mint ami elhangzott. Szóval, ˝énekel a hajam˝.

Más: beleolvastam, -olvastunk a blog első három hónapjába. Háát… Ennyire azért nem lehettem szétesve… Pedig de. Nem is csoda, hogy annyira zűrös volt az életem akkoriban.

Most meg boldog.

Sértődött dzsípíesz.

Apu tavaly átesett egy kisebb műtéten, s mint utókezelés szednie kellett egy bizonyos gyógyszert, legalább egy évig az orvos utasítása szerint. Most a gerince miatt került asztalra. A műtétet kisebb kálvária előzte meg a fennemlített tabletta miatt. Több információt szerettek volna tudni az orvosok is hatásáról, szedhetőségéről, így Apu visszakerült az akkori kezelő orvosa elé. Kiderült, hogy a gyógyszert a gyártó félévig ajánlja szedésre, s Apunak csak azért kellett az egyébként drága tablettákat majd´ egyévig magába tömnie, mert az orvosok biztosra akartak (akarnak) menni, nem csak Apám esetében.

Ma egy étrendkiegészítő eredeti, gyártó szerinti szedési útmutatóját olvastam el, amin kicsit mást javasolnak a kúrához, mint a magyar szerint. Az utóbbi mélyen hallgat arról, hogy nem kell akkora adagban szedni folyamatosan, mint ahogyan az első két hétben, tehát az egyébként nem olcsó bogyókat elég akár fele adagban bekapkodni a kúra hátralevő idejében.

Azt hiszem, nem kell kommentálnom a két esetet, melyek csak a többi közül kiragadott példák.

Pár évvel ezelőtt írtam egy szösszenetet, melyben kijelentettem, nincsen kedvenc virágom. S újravizsgálva a kérdést, tényleg így is van. Nincs kedvenc. Mert a sok gyönyörűség közül oly nehéz lenne a választás. Mert mindegyiknek megvan a maga szépséges vonása, jellege, csábító sajátsága, mely miatt éppen kedvenc lesz.

A nefelejcs a kékségével, a gyöngyvirág az illatával, a hóvirág az ártatlanságával, a tulipán az üdeségével, a rózsa a bimbózó érettségével vesz le a lábamról. És ők csak a példák.

Minden virág szép önmagában, hiszen ők a természet mosolyai.
Szerintem.