Visszaolvastam a délelőtti két bejegyzésemet. Azt az agresszív kismalacot! ... mosoly…

Így, lassan a nap végén elmondhatom, haladtam. Vettem magamnak kabátot (bár eleinte kétségbe vontam a sikert, de aztán a Promodban ráakadtam. Mindig akartam egy Promodos ruhát. Hát, most már van.), feltettem a gyereknek a falvédőt (három rongyszőnyeg összevarrva – kézzel), mostam, teregettem. És kicsit magammal is foglalkoztam.
Így megy ez. (- ahogy Abbe mondaná.)

Délután még eltöprengtem a dolgon. Majdhogynem mérlegesdit játszottam. Aztán annyiban hagytam, vagyis a jövőre bíztam. De a búbánat sem gondolta, hogy ilyen hamar lesz az a bizonyos jövő. És most nem tudom, mit kezdjek vele.
Azt hiszem, túl hamar lettem kész tények elé állítva.
Beijedtem. És elment az egésztől a kedvem. Ja, ez olyasmi, mint “na, melyikünket választod ma éjszakára egy kalandnak” kérdés volt.

De lehet, hogy sikerként kéne elkönyvelnem?

Annak idején a Darnell-tréningen nyomták először az arcomban: vállad fel a tetteidet, a múltadat, a jelenedet, magadat. Vállalj felelősséget! Akkor még gőzöm sem volt, miről is szól igazán a két mondat. Ma már pedzegetem.
Két-három hete olvastam egy cikket Csernustól. Az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy az emberek nem vállalnak felelősséget semmiért. Mindig mást okolnak azért, ami történik velük.

Csak figyelj oda egy kicsit a hírekre! Mit hallunk?! Az időjárás így meg úgy. Leesik egy kis hó, és máris megáll az élet. Mintha soha az előtt nem láttak volna itt, Magyarországon havat, hideget, telet, vagy akár nyarat forrósággal, szárassággal, tavaszt árvízzel (“tavaszi szél vizet áraszt”).
Mit olvasnak be a hírmondók: “az időjárás miatt”. Bazmeg! Nem amiatt!

Emellett. Nincs elrontott élet, sem rossz döntés. Olyan élet van, amin nem akarsz változtatni, de benne csücsülsz és hagyod posványosodni. Az van. A döntések sem rosszak, legfeljebb eredményeképpen nem a Paradicsomban találod magadat. És? Ott a lehetőség, hogy továbbmenj, és megteremtsd magadnak a Paradicsomot.

Nézz szembe a múltaddal! Rúgd seggbe magadat, ha felismered, milyen barom voltál egyes helyzetekben, bocsásd ezt meg magadnak, aztán szeretgesd meg magadat – a felismerésért! Aztán pár év múlva megint nézz vissza. S ha semmit sem tettél magadért, akkor megint rúgd jól magad hátsón. Ha meg igen, akkor duplán szeretgesd meg magadat. S minden szembeköpésért bocsáss meg magadnak.
És vállalj felelősséget.

Néha annyira lehangoló, mennyire gyengék a pasik. Az orruknál, bocs, a farkuknál fogva lehet vezetni egy kis hátratolt popsival (seggel), jól megválasztott pushup melltartóval, ártatlanul lebiggyesztett ajkakkal, kislányos vagy démonira beállított pillantással. (Aztán csodálkoznak, ha pár év múlva egy szipirtyó van otthon mellettük.)

Meg ezek a közösségi oldalak! A pszichológusok csemegéje. A kezdőké biztosan. A gyakorlók már tuti megcsömörlöttek.
Mennyi önbizalomhiányos ember! S micsoda játszmák! (Tudod, emberi – Eric Berne.)

Olykor annyira tisztán lejönnek dolgok. S olykor megkérdezem: tényleg jó nekem ezt “látnom”? Hogy ne fakadjon sírva az ember, ehhez kell egy nagy adag emberszeretet, megbocsátás és nagy betűs elfogadás. Nem irigylem Jézust és a többi megvilágosultat. Bár ők már az utóbbi háromból is mesterek, így sokkal könnyebb a dolguk.

Azt nem mondhatnám, hogy másnapos vagyok. Pedig ittam bort (vöröset), meg két pici unikumot is múlt este. De hát, még csak egy negyedórája keltem, így még nem derülhetett ki.
Jó buli volt a maga nemében. Táncikáltam, picit beszélgettem, kipróbáltam a tekézést is.
Pasik. Voltak. Az egyikük feltette a kérdést, melyiküket választom a múlt éjszakára mint egyéjszakás kaland. Mondtam, hogy ezzel a mondattal mindkettőjük lehetőségét elcseszte.
Aztán azt is megtudtam, hogy erős egyéniség vagyok. Ennél nagyobb bókot nem kaphattam volna, s talán értékéből semmit sem von le az, hogy a kolléganő, aki ezt így előadta az éppen aktuális táncpartneremnek, kissé be volt állítva.

Hát, kicsit zöld volt, kicsit szögletes, de a miénk.

Egy hete felhívott egy régi barát. Talán egy éve, hogy utoljára beszéltünk. Kérdezte, hogyan vagyok. Szóba került a páros, vagyis inkább a páratlan életem. Mondtam neki, egész jól érzem magamat így, és tulajdonképpen nem igazán erőltetem, hogy nekem legyen valakim: egyedül remekül elvagyok, a szex se hiányzik.
És a szerelem, kérdezte kissé furcsállva a válaszomat. Nos, itt megakadtam, mert erre mit is mondhattam volna.
Már rég megállapítottam, hogy a szerelem egy fura dolog. Egy érzés, ami szép és jó. Olyasmi, mint a szeretet. És szerintem nem kötelező, hogy az, akihez ezen érzések fűznek, mellettem, velem legyen. Miért szabnám meg a kellemes és szép érzéseimnek, mit csináljanak, kihez és meddig fűződjenek?
A szerelem jó dolog. Van és kész. S ha az engem nem zavar, hogy a férfi, akibe esetleg szerelmes vagyok, nincs velem, akkor meg maradhat. Nem?

Gondolkodtam azon, ha nincs konkrét téma, amiről írhatnék, akkor előveszek a tarsolyból valami old story-t, és azzal örvendeztetem magamat meg, illetve a rendszeres olvasóimat. Nem tudom, mennyire lenne népszerű e vállalkozásom, de memoár kezdeménynek talán jó lenne. Aztán 20 év múlva ki is adhatnám. Addigra leszek annyi idős, hogy megtehessem.

Egy tegnapi mondata a kisebbik gyermekemnek:
– Még két évet járok fociedzésre, s akkorra már annyira jól fogok tudni focizni, hogy abbahagyhatom.

Egyébként még csak két hónapja focizik…

Hazafelé, ahogy az orrom fagyott lefelé, azon gondolkoztam, vajon feltalálták-e már az orrsapkát vagy ilyesmit. Igaz, az utóbbi pár télen ez a kérdés mindig felmerült bennem.

Aztán elégedetten megállapítottam, hogy máshol nem fázom. A gyapjúbundás téli cipőm védi a lábamat, a pomponos kötött sapkám a fejemet (az arcomat kivéve), a vastag sál a nyakamat, a pamut, kockás nadrágom és a térdzoknim a lábszáraimat, a majd’ térdig érő téli dzseki a törzsemet és bundás kesztyűk a kezeimet.

Nem vagyok télrajongó (leginkább a hideg miatt), de ha jól beöltözöm és mozgok folyamatosan, akkor észre sem veszem a zordat.
Kivéve az orrom.

Más: a múltkoriban emlegettem a kedvenc teámat. Most újabba szerettem bele, nem feledve a régit. A Pikvik áldásos találmánya a szilvás gyümölcstea vaníliával és fahéjjal megbolondítva.

Picinykét átvert a mobil böngészője, mert otthon csekkoltam a webshop kínálatát, s úgy tűnt, olyan, mint néhány napja volt. Persze, gyorsan megnéztem a mobilon keresztül is, az pedig a szűkített változatot hozta.
Kicsit nevettem magamon, de nem bánkódtam a rendelés miatt, mert így végképp nem toporgok egy helyben a döntés fölött, melyiket válasszam. S végül is azt kapom, ami leginkább tetszett nekem.

S ami a problémákat illeti. Megtanulhatnám végre, hogy legtöbbjük csak látszólagos, maguktól is megoldódnak, ezért energia pocsékolás rajtuk aggódni.
Kisimul minden, ha hagyom.

Mondtam én, hogy back to the social life.