– Alig ettél – szólt Apu.
– Óóóó, én már jól laktam. Pont annyit ettem, ami elég volt – válaszoltam.
Megszólaltak a gyermekeim:
– Anya betűkkel lakik jól.
– ???
– Betűket eszik minden este. Mert csak olvas és olvas – jött a magyarázat.
Hűvös
Na, az előző bejegyzésben fázásról írtam. Most akkor azt hihetik az erre tévedt olvasók, hogy nálunk milyen hideg a lakás. A félreértések eloszlatása végett jelezném, hogy a fűtés remek nálunk. Minden szobában, viszont én önkéntesen lezártam (megengedi a radiátor szerkezete) a sajátomban a meleget.
Mivel hűvös szobában szeretek télen aludni (kevésbé kezdi ki a légzőrendszeremet a központi fűtéses levegő), így van, hogy 18 fokhoz közelít a hőmérséklet. Amiben akkor jó aludni, ha jól be vagyok takarózva. Most nem annyira sikerült…
Alvás és álmok
Ebben a mai éjszakában majdnem minden volt. Az álmaim az éjjel rendesen megpörgettek. Pl. kerestem helyet, ahol csinálhatnám a masszázst, már függönyt is néztem oda. Aztán valahova utaztam a gyerekekkel, akiket rábíztam egy félpercre a barátaimra, majd jól nem találtam meg őket. Már telefonálni szerettem volna, merre találom őket, de feltessékeltek egy turistabuszra (sodort a tömeg), ami Kínába vitt, vagy legalábbis a kínaiak performanszoltak az út melletti tájakon.
Aztán vagy mind ez előtt, vagy ezek után egy jó kis horrorba csöppentem. Én, aki végig nem bírok nézni semmilyen agykiszívós és egyéb szörnyűséges filmet, most azt álmodtam, hogy egy lény (vagy ember, vagy szellem, vagy akármi) egy másik ember segítségével, útján kiszívja egy harmadik valakinek az agyát, lelkét, bármilyét a tarkóján keresztül. Annyira, hogy a harmadik élő halott lesz.
Szerencsére mindezek után álmodtam szebbet is, de persze arra most nem emlékszem.
Nem mellesleg az egész éjszakám azzal telt, hogy fáztam. Már plédet is borítottam a takaróra, de mindig arra riadtam, hogy valamelyik testrészem fázik. Mikor felébredtem hajnal negyed hétkor, persze a plédes része a takarónak majdnem a földön, rajtam pedig a szimpla rész volt. Ezek után…?
Már a nem tudom hanyadik éjszaka, hogy szarul alszom. Itt a szabi, amikor is ki szerettem volna magamat aludni… Még van két éjszakám, amikor nem megyek buliba, nem kell korán kelni, meg ilyesmi. Hajrá!
Az év vége felé
Ha már ma este megejtenék egy rövid év-összefoglalót, az azt jelentené, hogy már többet nem várok 2010-től?
Összességében nekem tetszett ez az év. Majdnem mindent elértem, amit szerettem volna. Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy ez a felkészülés éve volt még, és hiába szerettem volna többet, ennek nem volt ideje.
Miket kaptam ettől az évtől?
– Elsősorban egy szép szerelmet. Mert részemről az volt, és elfogadom így, ahogy volt.
– Kaptam két szakmát (ha nevezhetem így, bár nekem nem igazán fedi le, amit jelentenek számomra).
– Közelebb kerültem magamhoz.
– Új kalandokat, ismereteket, embereket. Csodás napokat, heteket. Élményeket, melyek színesítették az életemet.
(Kicsit visszaolvastam ez évről néhány blog elejét a blogszerkesztőn belül. Fura. Vannak visszatérő képek, elemek, gondolatok. De most nem ez az érdekes. Számomra. Ha nem az, hogy valamit azzal kezdtem, amivel le is zártam. Fa meg az erdő. Amit nem látok, amíg arrébb nem pakolok.)
Na, szóval. Így visszatekintve (amennyire visszaolvasás és komolyabb visszarévülés nélkül sikerült), ez egy jó év volt.
Azon filóztam, ha a Vénusz évét, ami ezt követi március környékén startolva, még szerencsésebbnek és sikeresebbnek jósolják, akkor nincs miért aggódnom. Már ezzel a színvonallal is elégedett vagyok. A többi meg csak ráadás.
Ja, és még várok többet ettől az évtől. Ki tudja, mit hoz a következő három nap.
Alakul
Olyan álmom volt – többek között -, aminek egy változata már előfordult az elmúlt hetekben. Akkor is le tudtam fordítani a hétköznapi életemre, mint most is.
Ha tényleg így lesz (van?), ahogy megálmodtam, akkor minden rendben. Mert szép és kedves a történet, aminek a végét persze még nem engedik sejteni sem.
Hiszek az álmaimnak (eleve azért, mert az enyémek), mert eddig mindig igazat mondtak.
S.
Egy húron pendülök vele. Tudjuk, mire számíthatunk a másiktól, mit várhatunk egymástól, mert hasonlóak vagyunk. (Mindketten Ikrek.) A tánc hozott bennünket össze, és azóta is, ha nagy néha összeakadunk a parketten, élményt adunk a másiknak. Vele el tudom magam engedni, olyan leszek, mint egy kis csikó. Talán túlságosan is vadóc és huncut leszek, s tudom, nem veszi zokon. Ma azt írta nekem: “…mivel neked is van humorérzéked”. Neki is.
Másztam a lelkébe, s cserébe – csakhogy az egyensúly meglegyen – én is kaptam rendesen. De feledve, megbocsátva minden sérelem. Imádom, szeretem mint egy jóbarátot, aki mindig az lesz nekem.
Egyet sajnálok, hogy olyan ritkán találkozunk. Mert néha bizony hiányzik.
Beiglitől az ajándékig
A karácsonyban, ha a kaját nézem, akkor a beiglit szeretem. Az Anyu félét. Mindig egy évet várok arra, hogy ehessek. Én is meg tudnám csinálni, de nem teszem. Különösen azért nem, mert még mindig nem jó a sütőm. (Ha valaki ismer egy gáztűzhelyszerelőt a környéken, szóljon.)
A karácsonyban azt szeretem még, hogy ki van világítva a feldíszített fa. Ad egy hangulatot. De valahogyan csak ezen a két és fél napon. A többin már csak javít.
Azt szeretem még, hogy ilyenkor összegyűl a család, a tesómékkal együtt, és ilyenkor még a nyüzsgés, a hangzavar sem baj.
Nem volt mindig ilyen nyugodt ez a két nap, de most már én is más vagyok, és azt hiszem, a gyerekek, az unokák sokat segítenek, hogy csak a jó dolgokkal foglalkozzunk, a hülyeségeket meg feledjük.
Egyébként a kisebbik ajándékával melléfogtam. Jó lenne, s talán egy-két hét múlva már elfogadja, de mivel kisebb sérelem érte a fociedzésen, már nem akar járni. Így az ajándékom is érvényét vesztette. Hogy a csorbát köszörüljem, hétfőn irány a játékbolt némi kárpótlásért.
Ja, hogy én mit kaptam? Egy Converse táskát, amit magam választottam, rendeltem és nagyon örülök neki. Egy salátás könyvet ötszáz recepttel (kénytelen leszek bővíteni a csak ‘paradicsom-jégsaláta-uborka-mégvalamizöldség-olivaolaj-balzsamecet-bazsalikom’ vagy ‘paradicsom-mozarella-olivaolaj-balzsamecet-bazsalikom’ kombó repertoárt más tájakra kalandozva). A tesóméktól egy térdzoknit (ezt a tesóm jól eltalálta, mert télen csak ezt hordok), egy lábszárvédőt (majd igyekszem úgy öltözni, hogy hordhassam) és egy combközépig érő, vékony pulóvert (Zara), ami ruhaként lehet hordani (majd igyekszem, úgy öltözni). És a kisebbiktől az asztali díszt.
Kihagytam volna valamit? Nem.
De, de! Magamnak vettem könyveket, meg végre csilis étcsokit. Bio, hetven százalék tömény csoki és van benne meggy is, azt írja az ismertető. Nekem ízlik, mert szeretem az étcsokit és a csípőset is.
Tudom, most minden olvasóm azt várja, hogy azt írjam: tökéletes karácsony, tökéletes boldogság, meg ilyenek. És hogy nem vágyom többre. De. Vágyom. Az a vicces, hogy tuti nem találná ki senki, mit szeretnék oly nagyon.
Angyalaim
Az angyalkás sztorim kb. 10 éve kezdődött, mikor egy régi barátnőm egy kerámia figurát ajándékozott nekem karácsonyra. Ő látható a montázs első fotóján. Nem voltam angyalka-rajongó, gondoltam, egy dísznek jó lesz. Mikor ebbe a lakásba költöztem, fel is került a bejárattal szembeni áthidalóra egy mázas kis csengő és egy fatányér mellé.
Aztán magam készítettem angyalkát, meg nem mondanám, mi vitt rá. A hozzávalókat egységcsomagban rendeltem, és a leírás alapján tettem össze a cserép hasú babákat.
De még mindig nem voltam hívük a kis szárnyasoknak.
Ma? Hm. Tetszenek. Ahogy a fenti képen látszik, gyarapodott számuk. És mi van az Igazi angyalokkal? Megvallom, szoktam segítségüket kérni, mert a magam sajátos módján hiszek bennük.
Úgy egy féléve nekem szegezte valaki a kérdést – egyértelműre véve, hogy vannak, léteznek angyalok -, hogy én láttam-e már. Oké, itt viccesen megjegyezhettem volna, hogy igen, mikor a tükörbe nézek, de persze, ilyen frappáns válasz csak most jutott az eszembe. Nemleges választ adtam, és bele is bonyolódhattunk volna egy spirituális, fejtegetős, bizonygatós beszélgetésbe, de mivel nem kérdőjelezem meg annak létezését, aminek meglátása a saját korlátaim miatt nem történik meg, így inkább csak ezt magyaráztam meg.
Különben is, az illető kijelentette nagy bölcsen (nem ő találta ki, csak információt szerzett és adott át nekem), hogy én egyébként olyan életet élek, ami a sorsomban van, és ebbe pedig nem tartozik bele, hogy angyalokat lássak. Na, jó, ezt nem pont így, de ez a lényege. Bizonyos ajtók előttem zárva maradnak ezen életemben, de nekem ez pont elfogadható ebben a formában. És tényleg nem vágyok többre. Vagyis azokat nem tartom fontosnak.
Addig is, maradnak az olyan kicsi angyalkák, melyeket ide-oda eltehetek a lakásban. (Most jut eszembe, hogy a munkahelyen a monitoron, két oldalt is lóg két picike.)
Csengettyűs este
Kaptam a kisebbik gyermekemtől ajándékot. Gyertyás asztali díszt, amit az iskolában készítettek. Eldugta (még jó, hogy a nagy rendrakás lendületem, nem terjedt ki az íróasztalának szekrényére), és ma a kezembe nyomta. Hmmm. Az első meglepetés.
Szép lett megint a fa. Mióta a műfa van, azóta nem nehéz szépet varázsolnom. Az ízlésem csak javul.
Öltözködöm, és átballagok a csomagokkal.
Már karácsonyi hangulatom van.
Azt hiszem.
És ez egy szép nap, mert kértem régebben valamit, amivel kapcsolatosan megkaptam (végre észrevettem) az “üzenetet”.
Sport és könyv
Ülök és érzem a lábaimat. Még csak félnyolc. Igen, már szétedzettem magamat. Lenyomtam egy erős comb, majd fenék programot, aztán bevágtattam a munkahelyre. Kicsit versenyeztem azzal a pacákkal, aki mindig beelőz. Most megnyomtam az iramot, kihasználva, hogy ott jön mögöttem. Így hamarabb blokkolhattam. Az év utolsó munkanapja van számomra, muszáj egálban lennem az óraszámot illetően, főleg, hogy ma nem kívánok délután négyig itt dekkolni.
Minden hepi, minden rendben. Szépen, nyugodtan közelítek a karácsonyhoz. Igaz, holmi nagy takarítás elmaradt, de sebaj. A kicsinek is örülök majd, ha megejtem.
Ritkán olvasok újra könyveket. Úgy vagyok velük, mint a filmekkel. De van pár darab, melyet bizonyos idő elteltével előveszek, és megint elementáris erővel hat rám. Egyet-kettőt már említettem közülük. S ilyen lesz, szerintem, Wass Albert Hagyatéka is. (Ha valaki azzal jön, hogy román ellenes és nacionalista, az gondolkodjon el az Egri csillagokon, vagy bármelyik kurucos történeten.) Erősen spirituális és a lényeg benne van. Ajánlott! Nem is értem, miért nem lett még felfedezve. Bár talán jobb is, ha mindenki csöndben, magában fedezi fel, mert a kincs talán akkor igazi kincs, ha el van rejtve, s bizonyos utat meg kell tenni hozzá. Tegyétek meg, mert érdemes.
Él
Éjszaka. Napok óta az óracsörgést megelőzve ébredek, pedig szívesen aludnék tovább.
Hajnalban kis alhasi fájdalomra ébredtem, és félálomban halálos betegnek vizionáltam magamat. A halálfélelem nem került el, és újra belém nyilalt, mennyire szeretek élni, és ha meghalok, nem lesz többé az, aki most jelenleg vagyok. Reinkarnáció ide vagy oda, lissza* énjének megszűnése igencsak rémisztő kép volt. Helyettem maradt a nagy semmi. Az, hogy csak most vagyok, de se előttem, se utánam csak a SEMMI lesz. Feketeség, űr.
Remélem, kellően ecseteltem az érzést. Tanulság: franc se tudja, mi lesz a halálom után, így lehetőleg ezt az életemet éljem le úgy, hogy teljesnek érezzek.
Ja, ennek fényében mondhatnám azt is, hogy belevetem magam az élvezetekbe, amit valószínűleg meg is teszek, bár eddig sem fogtam magamat vissza. Élem én az életemet a magam módján, ebbe sokkal több alig férne. S ha valaki most arra gondol, hogy hedonista vagyok vagy ezentúl az leszek, téved. Nem, nem. Maradok saját hívem, a saját elképzeléseim, érzéseim szerint élvezem az életemet. Legfeljebb az ilyen pillanatok, mint a ma hajnali, rám csörögnek, hogy emlékezzek, amire kell.
* nem mint egy nicknév, hanem a mögötte levő valaki