Reggel nagy nosztalgia rohamomban gyorsan letöltöttem (ejnye-bejnye!) pár Bobby Brown és Black Machine számot (nem, nem voltam nagy rajongó, csak az emlékek…).
Szóval, tánclépésben igyekeztem a munkahely felé, majd gondolatban megírtam egy blogbejegyzést, amit alkalomadtán pótolok írásban is.

Gondoltam, hazafelé szintén a 90-es években fogok járni, de aztán a hozzám csatlakozó kollégát szórakoztattam azzal, hogy zárt szájjal próbáltam beszélni. Bár nem motorral mentünk, mégis pillanatok alatt “mákos” lehetett volna a fogsorom – gyaloglás közben is.
Így a szerepek felcserélődtek, én szűkszavúan, hümmögve, szájzárral válaszolgattam, míg a kolléga kihasználta, hogy végre szóhoz jut (most túlzok!). Köszönetképpen párszor megpróbált röhögtetni, hátha sikerül megetetni néhány röpdöső bogárral.

Nem először teszik fel nekem a kérdést a kasszánál, kérek-e még valamit.
Lehet, hogy csak én vagyok lassú vagy értetlenke, de olykor, ha nem készülök föl a kérdésre, pár másodpercbe bele szokott telni, míg leesik a tantusz, mi az ördögért hangzik el.

Ma bizony kényszert éreztem arra, hogy végignézzek a bolton, és a legtávolabbi sarkából kérjek még egy kiló kenyeret.

(Tudom, a pénztáros jóindulatból kérdez, hátha egy feledékeny bagós vagyok…)

Van bakancslistám. Már az előtt volt, hogy láttam volna a filmet, csak akkor nem így hívták és nem kapott lista formát. Nem, nincs leírva, de itt az agyamban a titkos vágyak naplójában igen.

S ezek nem nagy dolgok (Tiltakozom! Minden az, ha annak tartom.), most viszont fontosnak, kalandnak tűnő élmények.
Vannak köztük élethelyzetek is, melyeket szeretnék megélni, és ezek már a lelki szemem előtt akarva-akaratlanul felvillanó, bennem érzésben megnyilvánuló képekként jelennek meg.

És igen! A listán már pipáltam ki megvalósult pontokat.

Munkába jövet jó érzés volt látni az út melletti lucernásban álldogáló igás lovat és a mögé kötött kordét. A gazda nyugodt ütemben kaszálta a lucernát.

Sajnáltam, hogy nincs nálam a fotógépem….