Fél délelőttöm arról szólt, hogy azt az élményt éljem át, micsoda tünékeny, ábrándok teli világban élek. Mert nem csak virtuálisan van világa az illúzióimnak.
Mi igaz a világomban? S ha mindez csak illékony, felesleges színház, hol kezdődik az Igazság? Mit keresek én ebben a világban? Mire és minek?
És így tovább. Ballagok az őszi, napfényes utcán, kezemben a nehéz szövetszatyrom, és torokszorongatóan nevetségesnek érzem az összes tettemet ebben az életben.
A céljaim? Mintha egyre távolabb kerülnének tőlem, pedig tudom, hogy azok nekem valók, azok én vagyok és azok által megvalósíthatnám, amit szeretnék.
Feladni vagy elengedni? Egy kis pihenőt tartani. Talán maguktól egyenesbe kerülnek. Kerülök. Velük.
Testrész: a hátamat szeretem a legjobban. Ritkán látom, akkor is tükörben, de szerintem az a legszebb a testemen.
Tulajdonság: hol ezt, hol azt. Valamikor a jókedvemet, az optimizmusomat, ami a pesszimizmusom ellenére egyre többször győzedelmeskedik. Azt, hogy szeretek mozogni, hogy imádom a zenét, hogy annyi minden érdekel (és elég sok minden nem). Hogy ilyen is és olyan is tudok lenni.
Utálni semmit sem, viszont tudom, mit szeretnék elhagyni, illetve min lenne jó javítani legyen az valamilyen reagálásom vagy akár testrészem (amit, persze, elhagyni nem akarok).
Múlt este gondoltam, tálalom vacsorára a virslit a két kölöknek. Odaléptem a gáztűzhelyhez, és majdnem hanyatt vágtam magamat. Az egyik meztelen lábam megcsúszott valami nedvesen a padlón. Letekintve kis patakot láttam, mely némi kanyart beiktatva a radiátor felől érkezett.
Már rémeket kezdtem látni: lyukas radiátort és a következményeit.
Jobban megvizsgálva a helyzetet kiderítettem, hogy a vasra terített törülköző egyik vége a forrása az erecskének a konyhámban.
Ugyan gyanús volt, mikor a kisebbik nagy lelkesen gyömöszkölte rá a törölközőjét fürdés után, de úgy gondoltam, hogy csak a rendes gyerek bújt ki belőle. Végül is az volt, csak elfelejtette megemlíteni, hogy az anyag fele csurom vizes.
Ma megint kiterítette. Igen, első dolgom volt a padlót megvizsgálni, mielőtt a radiátorhoz közelítettem volna…
Korrepetáláson voltam délelőtt. Átvettük a masszázsfogásokat. Érdemes volt, hiszen elegendő gyakorlat híján bizony fel kellett eleveníteni egyiket-másikat, hogy korrektül menjenek.
Az oktató dicsért és … bókolt. S pont emiatt már a dicsérő szavait is nehezen hittem. A fészkes fenébe! Nem nőként mentem oda, hanem tanítványként csak a feladatra koncentrálva.
Lényeg, hogy átvettük a fogásokat, melyeket már csak gyakorolnom kell. Alanybegyűjtés folyamatban…
Az egyik szórakozásom, hogy keresem az éppen aktuális igazit. Témát a telóhoz. Eddig a pulsar húzta a leghosszabb ideig, de aztán elcsábultam a kukacos alma miatt, aminek igen pofás mappa ikonjai vannak, mint utóbb kiderült. Csak az egész háttér világos, így cseréltem egy ´maci visszacsípi a méhet´ témára, ami világos kékben játszik. Node, ki akar nap mint nap dühödt, repülő medvéket bámulni a telóján?! Így néhány nap után tovább bögésztem a témák között, és kisebb viszontagság árán most már van egy háztetőn álldogáló, csábosan rám tekintő fekete macskám.
Az ikonok maradtak, mert ugyanaz a dizájner cég.
Nyerő a téma, mert sötét kék a háttér (éjszakai macska), és egyébként is szeretem a cicusokat. A feketéket is.
Most figyelhetem magamat, hogyan, milyen hangsúllyal mondom a ´tudom´ szót. Ugyanis az egyik kollegát a többi meggyanúsította, hogy eltanulta tőlem.
Azt tudtam, hogy hatással vagyok a környezetemre. De ennyire?!
A nyolcvanas évek második felében voltam gimis. Még nem voltak (a városunkban) diszkók, csak gimis rendezvények heti, két heti rendszerességgel, s azok is csak este tízig tartottak. A tizenévesek most a fejüket fognák az elszörnyedéstől, de bizony ez számított normálisnak. Legalábbis nekem. A nagy szám az volt, hogy a farsangi bál éjfél utánig tartott, volt is olyan osztálytársnőm, akinek a szüleit rendesen meg kellett puhítani, hogy a végéig maradhasson (1 vagy 2 óra, azt hiszem).
Az első diszkó a rendszerváltás után, 1990-ben indult. Szerettem járni, szinte elejétől a végig táncoltam. Ha befejezésig maradtunk, akkor néhány igazi retro számra (Petróleumlámpa és társai) pogozhattunk. (Igen, volt lájt darkos korszakom. Azért lájtos, mert soha nem tudtam 100 százalékban elkötelezni magam egy zenei stílus mellett.)
Ma már nincs olyan diszkó, ahol lassú számot játszanak. Akkoriban volt még ilyen.
Ma a reggaetonra, cubatonra lehet nagyon szexisen táncolni, de akkoriban is volt csípő rázós, tekerős tánc, ami legalább annyira szexis volt.
Mert erre lehetett volna másként is rázni?
Akkoriban szerettem diszkóban táncolni. Aztán eljött a rave-es korszak. S mikor már nem csak egy-egy blokkot nyomtak be (addig még érdekes is volt), hanem nagy százalékban az ment, már nem mentem többet.
Azóta vártam arra, hogy egy éjszakát úgy isten igazából áttáncoljak. Hát, lett olyan is a salsának köszönhetően. S ha a jó ég is úgy akarja, akkor jövő szombaton egy-két óra erejéig retro zenét is játszok majd a buli zárásaként, hogy bepótoljam a múlt szombatot.
