Tudom, mostanában nem túl sok velős bejegyzést írtam. Kissé túl vagyok terhelve. Már fél kilenckor aludni szoktam. Igaz, korán is kelek.
Most jó lenne, ha a huszonnégy legalább huszonnyolc lenne….
Full
Tényleg szeretem a pörgést akár munkáról van szó, akár az azon kívüli világomról. De miért pont most kell 100 százalékban fullra teljesítenem a munkahelyen?!
Ma sikeres volt a napom – eddig. És nagyon élveztem, pedig új dolgokban kellett helytállnom. Elégedettség érzése van bennem. Ez jó. Nagyon jó. Már csak tanulni kéne…
Vacogás
Hogyan ne fázzak reggel a hideg lakásban?
Az otthoni bundát gyorsan átcserélem a munkába menős bundára.
Ha így haladunk, az ászanákat is nagykabátban fogom végezni … Bár azt még nem tudom, hogyan.
Napjaim
Az elmúlt napjaim olyanok, mintha az egyik felemet simogatások, puszik érnék, a másikba késszúrások süllyednének. (Egyik szemem sír, másik pedig nevet?)
Tegnap este úgy táncoltam az órán, hogy a fejemben a fájdalom hasogatott, a szemeim csak az alvásra tudtak gondolni. Én pedig örültem a táncnak, a zenének, s egy-két elismerő szónak, mosolynak.
S egyik pillanatban repkedek a szerelemtől (mert ugye én a szerelembe vagyok szerelmes … mosoly…), a másik pillanatban a világomat romokban látom.
Hát, így vagyok én manapság.
Teljesülés
Vigyázzak, mit kérek, akár az agyam legmélyebb részén is.
Annyira zombi a fejem most, tegnap és a múlt hét egy-két napján is, hogy gondolkozni sincs erőm. Azt hiszem, ezt szerettem volna. No, nem zombi lenni…
Két heti öröm III.
Tudom, tudom. Már két heti örömmel és sikerrel tartozom a blognak. Talán jót tenne, ha összeszedném őket…
Az egyik siker, hogy a nagy fogyási akcióm kipipálható. Már elértem azt a méretet, amit kb egy éve otthagytam. Csak most edzettebb vagyok. És legalább nem kellett ruhatárat cserélnem. Ez olcsóbb megoldás volt.
Újra felfedeztem egy teát, amit nagy szeretettel ajánlok mindenkinek: Messmer Inka-Tee nevezetű filteresét. (Müllerben vettem). Egyszer a tesóm hozott nekem egy dobozzal Germánországból. Akkor még errefelé nem volt ismert ezen drogéria, így el is feledtem. S bár már pár éve nálunk is nyitott az üzletlánc, még is csak most emeltem le ezt a fajta teát a polcról, hogy rájöhessek: ezt imádom én annyira.
Másik, hogy végre megkaptam az oldást, amire már hetek óta vártam. Aztán én is viszontoldottam, azaz gyakoroltam.
Ma két-három, halogatott telefonhívást is elintéztem. Sikerrel. Ehhez kapcsolatos az egyik megjegyzés, amit kaptam: az illető az egy-két évvel ezelőtti vele szembeni viselkedésemet ellenségesnek ítélte. Pedig nem csináltam semmit, csak nem barátkoztam. És ez a bibi, mert nagyon ritkán van bajom bárkivel is, viszont tényleg nem vagyok a nyakba ugrós típus. S le a kalappal azzal, aki megkísérli a váramat bevenni bármilyen célból is (értsd itt elsősorban a barátságot). Azt is tudom, hogy én ritkán kezdeményezem a barátkozást. És akkor el lehet képzelni, milyen amikor két egyforma típusú ember találkozik…
Volt egy érdekes élményem, megérzésem, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Majd egyszer, valamikor.
És nagyon tetszik, hogy egy táncért puszit kapok. (De lehet, hogy csak vigasztalt a partner, mert béna voltam – tapadt cipőm talpa a padlóhoz…)
Völgybe le, aztán ki
Ma reggelre értem el a mély pontot (vagy a tetőt). S most nem csinálok úgy, mintha minden fasza lenne. Most tényleg pocsékul érzem magamat lelkileg. De ugye ez kit érdekel rajtam kívül?!
(Itt nem bőghetek, és a gyerekek előtt is tartanom kell magamat. Sőt, magam előtt is egyenes derékkal, fejet felszegve állhatok csak, mert mi az már, hogy összeomlok?!)
Tudom, hogy csak egy picit hagyom el magamat, csak egy pillanatra, amíg embernek tűnök, s nem valami állandóan mosolygó valaminek.
Azt az üzenetet kaptam fentről, nincs miért aggódnom. Nem is teszem. Ezen, azt hiszem, túl vagyok.
Már csak vagyok.
Megyek tovább és csinálom a dolgomat.
S nem vagyok mindentudó, különösen a párkapcsolatok terén nem. Lehet, van némi tapasztalatom, egy-két dolgot tanultam, olvastam és láttam, de mivel életemben nem volt egy normálisan működő, hosszútávú kapcsolatom (még barátság sem), ezért … max. megérzéseim lehetnek.
Egy dologban lassan piszok profi leszek: hogyan lépjek tovább.
Ja, és hogyan éljek egyedül a gyermekeimmel hármasban. Azon gondolkoztam – megint -, hogy annyira hozzászokom ehhez az élethez, hogy nagyon nehéz lesz ettől elválnom alkalomadtán. De talán nem is lesz alkalom… (mondjuk, megérteném, ha tényleg bányarém lennék, de így…)
Igaz, azt mondtam viccesen pár hónapja az egyik ismerősnek, hogy inkább élek apácaéletet, minthogy apró kalandocskákkal zargassam a lelkivilágomat.
Kinyekergtem magamat. Ennyi belefér. Egy-két óra és kutyabajom sem lesz.
Külső
A barátnőm beszélt az új szerelméről. Kíváncsi voltam rá, hátha látásból ismerem, ezért az egyik közösségi portálon keresgéltem. (Ez után írtam az Ikres-dolgot.) Szóval, nem igazán jöttem rá, ki is lehet, viszont most döbbentem rá, hogy nem az érdekelt, jóképű-e vagy sem, hanem csak egy képet szerettem volna kötni hozzá.
A másik barátnőm pedig egy egyik pasiról kikérte a véleményemet. Hm. Pár fotó és egy-két magáról írott mondat alapján mit mondhatnék? Azt, hogy egész helyes? Vagy bocs, de nekem nem tetszik?
Máig emlékszem az egyik rokonommal való sok-sok évvel ezelőtti találkozásra, mikor meséltem neki az akkori barátomról, és rákérdezett, jóképű-e. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, majd annyit nyögtem ki, nekem tetszik.
Megnézem a vonzó férfiakat, hiszen a szépben gyönyörködni kell, viszont csak a kinézete miatt nem választanám egyiket sem. (Igen, volt kalandom olyan pasival, aki nekem nagyon bejött külsőre, de tudtam, hogy felesleges lenne erőltetni a kapcsolatot, mert semmi sem éltetné.)
Mindig azt szerettem volna, ha olyan férfi mellett élem le az életemet, akire ha húsz év után rátekintek, akkor is érezzem azt a bizonyos bizsergést a gyomorszájam környékén, vagy kimondhassam, istenem, elolvadok tőle. De tudom, hogy ezen érzés mögött ott lenne és van sok minden más is, ami összeköt bennünket, de leginkább az, hogy szeretjük, megértjük és elfogadjuk egymást.
El primer amor
Könyvek
Múltkoriban beszélgettem egy jóbaráttal, melyek azok a könyvek, amik meghatározóak voltak a spirituális kalandozásunk eddigi szakában, s mit nyomnánk első körben egy “kezdő” kezébe.
Tudom, sokan most a Titokra esküsznek, de az egy széles körnek készült és meglehetősen sikervadász annak ellenére, hogy fontos információkat tartalmaz.
Aki valóban tudatosan szeretne magával foglalkozni, akkor indulásnak a Békés harcos útját (Dan Millman) ajánlanám. Majd jöhetne R. Bach Illúziók c. könyve. Ez az a két könyv, mely engem a mai napig elkísér.
A folytatásban jöhet E. és J. Hicks A vonzás törvénye, Neale D. Walsch Beszélgetések Istennel. Ezek a könyvek más szemszögből írnak a való lényegéről és adnak tanácsot, nekünk hogyan is kellene hozzáállnunk a saját életünkhöz.
Rám nagy hatással voltak még Deepak Chopra írásai. Ő sokszor tudományosan is alátámasztja a gondolatait (hiszen gyakorló orvos és nem mellesleg Maharishi tanítvány). A Kvantum Gyógyítás mindenképpen ajánlott.
Persze, a piacon rengeteg ezoterikus és spirituális olvasmány található, és olykor nehéz is megtalálni azt, mely valóban nekünk szól. De amit el kell olvasnunk, az elénk fog kerülni előbb-utóbb.
Villanás
Különös flessem volt. Ellepett az érzés, és bizonyossággá nőtte ki magát. Akkor és ott tudtam, hogy egy jelet, egy üzenetet, egy támogató simogatást kaptam.
Olykor jó lenne, ha ezek az érzések tartósan fennmaradnának és szervesen beépülnének a mindennapjaimba.
Megjegyzés: csak azért tartom meg magamnak az élmény részleteit és hátterét, mert (még) nem publikus, mert csak nagyon kevesen értenék meg úgy, ahogy én.