Kerestem egy adatot a régi hozzászólások között, és azt néztem, akkoriban mennyi komment volt a blogon. Sok. A jelenlegihez képest mindenképpen. Most vagy unalmas lettem, vagy … Nincs vagy.
Viszont nem cserélnék az akkori önmagammal fél percre sem.

Nem kicsit meglepő számomra, hogy olyan emberek figyelnek rám, akiktől egyáltalán nem számítok erre.

Példának okáért felhívott pénteken az egyik táncos barát, hol maradok, mikor megyek, miért nem megyek. Meg hát régen beszélgettünk, régen masszíroztam őt, és mikor fogom újra.

Aztán ma a céges ismerős jegyezte meg, hogy múlt héten kissé zaklatottnak látott, hogy rendben van-e most már minden, jól érzem-e magamat.

Hajlamos vagyok a remeteségre, de az ilyen történések ki-kirángatnak a csigaházamból.

És ilyenkor ne bőgjek…

Ez az a nap, amikor kimondhatom: újra egyben vagyok. Helyretettem – tudatos szinten – az elmúlt hónapokat. Ehhez csak egy kérdés, csak egy mondat kellett a triumvir egyik tagja részéről.

Megint terveim vannak. És ez jó. Nagyon jó.

Szuper nap volt ez. Azt kell mondjam.

Van az úgy, hogy azt érzem, minden összeesküdött ellenem és azon van, hogy nekem keresztbe tegyen, ha nem is nagy dolgokkal, csak picikkel, amolyan szurkálós módon. Lényeg, hogy szarul érezzem magamat. Aztán egyszer csak megtörik a jég, mint mikor a napokig felhős ég megunja a szürkeséget, és széthasítja az összefüggő gomolyagot és a napsugarait szétdobja közöttünk.

Egyik percben még a depi felhők csesztettek, aztán fordult a kocka, a nap rám is pislákolni kezdett, majd ma reggel már a ragyogás is beindult.

Meglehet, hogy a csillagok állása tesz kedvemre, de lehet, hogy az új Diesel parfümöm varázsol.

És addig is eljutottam, hogy le tudjam írni – minden egozás és minden későbbi visszavonás nélkül -, szeretem. És nemcsak a szerelembe vagyok szerelmes.
Hogy meddig lesz így, nem tudom. Talán újabb 19 évig.

– Na, azt a pasit ajánlom neked!
– Melyiket? – néztem széjjel.

– Ott ül.
Még mindig nem tudtam, kiről van szó. Végül rábámultam egy nálam fiatalabb, jóképűnek is mondható pasira.
– Arról a szemedet levedd! Tegnap beszéltük, hogy az ilyen típussal csak befürdessz, aztán hónapokig* ápolhatjuk a lelkedet – figyelmeztetett a kolléganő. – De az is igaz, hogy az idősebb férfiak meg nem nyerők….

* a ´hónapokig´ kissé túlzás, szerintem csak két-három hét.

Bár elég sokat filózok, gondolkodom dolgokon (sokszor tanácsolták már nekem, hogy kevesebbet tegyem), de van, amikor tényleg inkább cselekszem.

Így voltam most is a boltban. Megláttam, leemeltem a polcról, a kosárba tettem és … megvettem. Régóta rágják a fülemet (mikor éppen ki), hogy vegyek kamerát. Mindig azt válaszoltam, ha lesz miért (azaz kiért), akkor megteszem. Most nincs kiért, de vásároltam egyet.

Nekem ez megy. Hogy ha valami eszembe jut, és 100 százalékban érzem, jó lesz az nekem, akkor megcselekszem. Legyen az vásárlás, valaminek a megvalósítása … vagy akár szerelem, amibe belevethetem magamat 100 százalékban.

Ha már gondolkodom, az jele annak, hogy nem is érdemes a dologgal foglalkoznom. Szerintem.

Úgy szeretek könyvet olvasni (vagy akár filmet nézni), hogy ha még vele is kukkantok a tartalmába, a róla írt véleményekbe, szeretem magamnak felfedezni a történetet és a benne rejlő vagy belőle kibukkanó mondanivalót.

Az elmúlt hetek nagy (és újra) felfedezettje számomra Wass Albert. Eddig öt könyvét olvastam és egyszerűen lenyűgöz. Igazi spirituális ember. Legalábbis nekem ez jött le az eddig megismert írásai alapján.

Szeretem, ahogyan Erdélyt, Székelyföldet és az ott élő korabeli embereket ábrázolja. Fura, de szinte “otthon” érzem magam abban a közegben. (Már amennyire ezt lélekben megtehetem.) És vágyom oda. S arra is, hogy megtapasztaljam azt az összhangot, ami réges rég az ember és a benne élő természet között volt.

De vissza a könyvekhez! Bár leginkább tanulnom kellene (és teszem is), de csak letöltöttem Abe Kobo A homok asszonya c. könyvét. Mert egyszer hallottam róla – illetve mert a szüleim könyves polcán annak idején sokszor láttam, kezembe akadt -, és kíváncsivá tett. Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy el is olvassam…

Nagyjából tudom a történetet (mert ugye elmesélték anno), de tudom, hogy így is működni fog a sztori. S aztán vagy írok róla, vagy nem.