A lissza heteket egy plázás félnappal koronáztam meg. Mozi (Shrek 4.), mekis jeges kávé, egy ´pont olyan fazonú ruha, amit imádok´ (cuki ruci) megvétele, pláza váltás után ebéd (egy felejthető gyros lepényben), majd a media marktban ráébredtem, hogy pc-s egerek terén elrohant mellettem (az otthoni pc-t tekintve) a technika, de azért megoldottuk a boltossal a gordiuszi csomót. Sőt fülhallgatókból is bevásároltam…
A szomszédos sportboltban vettem kicsi súlyzókat a rékás tornáimhoz, s egy felsővel is megleptem magamat, mert jó vagyok magamhoz.

S mert kicsi a világ, összeakadtam egy hasonérdeklődésű nővel, mint én. Van közös pont az életünkben, szóval olykor be fogok térni a boltjába egy-egy kellemes beszélgetésre. Mondjuk azzal a kijelentésemmel igen megleptem, hogy nekem már nem az egyedül levés, élés a kihívás, hanem hogy ezt a viszonylagos függetlenséget bárkiért is feladjam. Édes élet!

A goldenblog.hu-s verseny nyomán jött az ötlet, hogy indítok egy új, tematikus blogot. Egyelőre csak úgy magamnak, aztán ha marad az érdeklődésem, illetve látogatott lesz, akkor itt is bemutatom.
Kezdetnek a korábban ideírtak közül fogok szemezgetni: vagy egy az egyben emelem át, vagy átírom,aktualizálom a bejegyzést.
Szeretem az új kihívásokat. Imádom, hogy szinte pezseg a vér és a lelkesedés bennem.

Külön élmény, mikor egy szépen megfogalmazott kommentet elnyel a mobil fekete lyuka. Az újraírásról leteszek, mert van, ami megismételhetetlen – és fárasztó.
Valószínűleg feleslegesen jártattam volna a számat, és inkább némaságra intett a védőangyalom. Ami, azt mondják, mindenkinek van.

Na, ennyit az új frizuráról! Kb. senki sem csapta össze a tenyerét meglepődve, csodálkozva, tetszést nyilvánítva, amint meglátott engem. Ergo vagy eddig is ilyen volt a frufrumat leszámítva, vagy annyira rémes, hogy inkább nem is meri kommentálni.

Beültem a kedvenc fodrászom elé a székbe, és megengedtem nagy örömére, hogy ´trendivé´ formálja a hajamat. Maradt a hossz, viszont tépettebb lett. Hogy én mennyire lettem up-to-date?! Nem tudom. De jól esett a lelkemnek, így hazafelé ráéreztem (eddig csak elméletben tudtam), mi is lenne a tökéletes hozzáállásom a helyzetemhez.

Délután feltettem magamnak a kérdést is: vállalom-e a göröngyösebb utat a még elérhetetlennek tűnő célért, vagy választom a könnyebb utat az ezernyi lehetőségével. No, igen. Mi ér nekem többet…

Adatott az alkalom, hát kipróbáltam a hegyikristályos fény-színterápiát. A kolléga a panaszaim nyomán vagy egyéb infok alapján megállapította, hogy van mit dolgoznom az önbizalmamon, bár okom nincs arra, hogy így álljak önmagamhoz.

Aztán a több szexet is javasolta (no, nem vele!), amiben benne is lennék, már ha lenne hozzá partner. Tartósan. Egy férfi.

Így hát tovább gyúrok az önbizalmamra, ahogy eddig, a gyakoribb szexet meg kivárom. (Az igaz, hogy ennél minden lehetőség csak gyakoribb lehet.)

A gyermekeim szobáját rendbe tenni és kitakarítani.

– ´kristálykacsa´
– ‘ha szeretsz valakit, engedd el. Ha valaha zakladnod kellett, akkor soha nem is volt a tiéd.’
– ´La vida te da sorpresas, sorpresas te da la vida.´

Ha kettesben megyek egy pasival a strandra, az randinak számít?

Elnyomott a nagy meleg, s délután beiktattam egy szűk órácska szundit. Kb. egy 15 perce voltam ébren, de még rendesen kába, mikor csörrent a teló.
K. volt az, az egyik exem. Belekezdett a mondanivalójába egy mondattal, majd várt a reakciómra.
– Tessék? – kérdeztem vissza semmit sem felfogva a hallottakból, mivel az agyam még nem pörgött a szokott fordulaton.
Újra elmondta. Én zavarba jöttem, mert továbbra sem értettem, mit mondott, és ezt közöltem is.
– Ja, aludtál! – válaszolta mindent értően, és szépen szájbarágósan elmesélte, miért is hívott.
Én pedig azon mosolyogtam, mennyire ismer.