Ezt az éjjelt a bulizásra szántam. Szerintem most bepótoltam vissza és előre mindent. Ó,ó! No, nem kell súlyos dolgokra gondolni! Mindezt a magam módján tettem.
Volt salsa, aztán retrodizsi. Istenem! Már el is felejtettem, milyen ugra-bugrálni egy diszkószámra. De ez sem szó szerint igaz, mert igenis visszajöttek a mozdulatok, és tudtam prezentálni a 90-es évek elejét.
Ittam bacardit narancslével, két adaggal, mert akció volt. Gondoltam, ideje kissé lazulni. Aztán az egyik barátnővel elszívtunk egy-egy szivarkát, ugyanis valamelyik szülinapomra kaptam tőle egy kis dobozkával. Itt volt az ideje, hogy végére járjunk… izé…, a végéig szívjuk.
Most meg itt ülök a gép előtt, és úgy gondoltam, kihasználom, hogy kissé laza vagyok, és nagyon őszintén fogok írni. De már lassan gőzöm sincs, mit monologizáltam magamban, mielőtt elkezdtem volna gépelni.
Arra emlékszem, hogy talán azzal kezdtem, hogy bár most nagyon jó volt ereszdelahajamat játszani, de azért szívesen vettem volna, ha velem van ő is, az, akit én szeretek. Most, meg régebben, meg régen,… meg holnap is.
Ha megkérdezni valaki, mit szeretnék úgy igazán, akkor azt válaszolnám, hogy ezt is, meg azt is. Mert remek függetlennek lenni, élvezem az előnyeit, de minden este úgy fekszem az ágyamban lámpaoltás után, hogy szép volt, jó volt az a nap, de … még egy, amit nélküle töltöttem el.
Aztán azon is filóztam, hogy bár őt tartom jelenleg a legvonzóbb férfinak (régen is így volt), de azért megnézek más pasikat is. És erre is megvan az elméletem: csak akkor tudom őt teljességében elfogadni, ha más férfiakat is elismerek férfiként. Tehát az ő személyben szeretem, fogadom el a többi pasit is. Lehet, hogy ez egy kicsit zavaros most, de lényeg az, hogy én értem.
Valaki azt mondta nekem néhány napja, hogy ha egy szintre eljut az ember, akkor teljesen mindegy, kivel él. Az ő egyensúlyát már nem bomlaszthatja meg a másik, illetve teljes elfogadással van a másik iránt. Valamint azt is mondta, amivel egyetértek, ha szükséges, hogy valaki az életünkbe kerüljön, akkor fog, de ha nem, akkor jobb, ha nem is erőltetjük. Tehát semmi vesztenivalónk sincsen.
Az elmúlt napokban, hetekben vívódtam magamban. A régi beidegződés megjelenése miatt. Végére kellett járnom a félelmeimnek, hogy végleg letegyem őket és ezzel eljussak abba az állapotba, hogy tiszta érzelmekkel lássam a helyzetemet, magamat. Most ott tartok, hogy bár helyre lett téve a múlt, de még nem kattant helyére a jelen. Az energiák még rendeződnek.
Tudom, mit szeretnék. De csak akkor, ha így a legjobb mindenkinek. You know: win-win.
Megyek az ágyba, mert kezdek elaludni a gép felett. S ha esetleg törölném holnap ezt a bejegyzést, akkor a GReaderesek járnak jól, mert annak az RSS olvasónak remek az emlékezőképessége.
