A hétfő estém szuper volt. Majd’ másfél órát együtt tölthettünk! Ja, ja, ajándék.

A tegnapi napom munkás volt. A melóhelyen is, és otthon is (kinez vendég). Így gyorsan eltelt a nap.

Ahhoz képest, hogy múlt reggel milyen simán indultam futni (pulzuskontroll még mindig), ma ugyan kivakartam magam hamar az ágyból, de alig tudtam magam rávenni, hogy belekezdjek az edzésbe. Bár bemelegítettem (kb. 10 perc), az első 5-10 perc igen zötyögősen ment. Bele is nyugodtam, ma harmatgyengén edzek. De aztán lassan észhez tértek az izmaim, a testem, és még plusz feladatot is csináltam a végén.

Mikor ilyen nehezen indulós napom van, mindig arra emlékeztetem magam, hogy mennyire fogom sajnálni napközben a kihagyott lehetőséget az edzésre, illetve ha megcsinálom a napi penzumot, befejeztével milyen klasszul és elégedetten fogom magam érezni. Ja, egyébként így is lett ma reggel is.

Ami pedig az autót illeti. A szüleim azt hajtják, hogy itt, helyben használjam a kocsit, amennyit tudom. Munkába, boltba járás, meg egyéb alkalmak. Felesleges, szerintük, messzebb távokra mennem most így a legelején. Oké, persze, az ismerős helyen szerezzek rutin. Értem én. Viszont legalább két ismerősöm is volt úgy, hogy helyben, ismerős közegben frankón elvezettek, de amint ki kellett lépniük a komfort zónájukból, más városban, helységben kellett vezetniük, meg voltak lőve. Ezt azért nem szeretném.
Ugyan nem pont Budapesttel szeretnék megismerkedni így első körben, de azért egy kisebb nagyváros is megteszi. Ha most nem állítom magam kihívás elé, akkor megrekedek a kisvárosi sofőr szintjén, és rutin ide vagy oda, nehezebb lesz kimozdulnom innen.
Úgyhogy kalandra fel!

Jön a hétvége összefoglalója.

Pénteken egy-két boltba még elsétáltam, aztán már csak lazultam. Jólesett. Jöhetett a szombat!

Korán keltem, magamtól. Erre a reggelre terveztem a futást, de lelkierőm már nem volt hozzá. Így gyorsan intéztem a teendőimet, hogy aztán egy piaci látogatás után mehessünk a miskolci túránkra. Decathlon, egy finom ebéd a fiúkkal, majd újabb boltok, és zárásként jöhetett a mozi.
Ja, és ki ne hagyjam! Saját autóval mentünk, én vezettem, és egyre jobban megy. Szerintem.
Mikor este hazaértünk, csak azt éreztem: elfáradtam. Még így is, hogy a moziban majd’ két órát ücsörögtünk.

Vasárnap egy pihentető éjszaka után már nem kerestem kifogást, mentem fel a dombra futni. Amerre először szerettem volna menni, nagyon benőtte a fű az utat. Meglehetősen harmatos is volt, így hamarosan fordultam vissza, vettem az irányt az erdős rész felé. Arra simán lehetett haladni, futni. Lehet, nem vagyok nagyon gyors, de alig sétáltam bele egy-egy erősebb emelkedőbe. Egyértelműen érzem és tapasztalom a fejlődést. A múlt heti “hegymászás” mindenképpen jót tett.

Háromféle állattal találkoztam: egy siklóval (előző posztban ott a fotója), egy mókussal, és a legvégén kölcsönösen hoztunk egymásra a frászt egy fácánnal.
Egyébként nagyon békés odafenn minden.
Ahogy jöttem lefelé, 19 km-t saccoltam, hogy fogok teljesíteni a hazafutással együtt. Na, gondoltam, legyen belőle félmaraton. Így még futottam egy kört a helyi tó körül, s mivel igyekeztem az aszfaltot kerülni, ez is terepnek számít, legfeljebb emelkedő és lejtő nem igazán van benne.
Így meglett a félmarcsi is.

Otthon, miután összeszedtem magamat, még gyorsan végeztem egy kis házimunkát, majd egy teregetés után mentünk az utunkra. Ebédre voltunk hivatalosak a szüleimhez. És megint vezettem.

Tulajdonképpen a tegnapi napom is a vezetésről szólt, mivel az szüleim házhoz vezető utat (kb. 11 km) oda-vissza kétszer tettem meg. Aztán mikor már azt hittem, másnap reggelig ki sem fogok kelni az ágyamból, még Apu rám telefonált, hogy ha a garázsuk elé állok, akkor majd ő beáll a kocsimmal oda. (Az övéké kinn marad a háznál.)
Kisebb hisztiroham után duzzogva beálltam a garázs elé.

De hogyan fogok a garázsból kiállni???! Röhögve gondolok arra, ahogyan majd két kezemmel kitolom a kocsit onnan. Ahhoz legalább nem kell az autóvezetői tudásom…

Nem hagyható ki a teljes testmasszázs. Még egy autó kedvéért sem.

Most nem akartam beszélgetni. Csak arra figyelni, ahogy masszírozzák az izmaimat (vannak!). Csak hagyni, hogy a megdolgozott izmok élvezzék a kapott kényeztetés hatását. Olykor fájdalmas a masszőr kezeinek áldása, de nem érdekel.

A másfél óra után lassan hazabaktattam az esőtől felfrissült utcán, de otthon már nem tudtam lazítani, csak egy jó idő múlva. Tennivalók, látogató fogadása töltötte ki a lefekvésig levő időt.

Az edzést ma reggel sem hagytam ki, de tegnap sem a futást. Pedig még éreztem a combjaimban a szombati etapot. Tartottam az alacsony pulzust, amihez alacsony sebesség is jár még esetemben, de azért bepróbálkoztam egy max. pulzus eléréssel. Van az a szépséges dombutca, amit szeretek dombozásra használni. Hát, felfutottam, és az utolsó 20 métert igyekeztem megtolni. 169 bpm-ig sikerült az első kísérletnél meggyorsítanom a szívverésemet. Nem hagyhattam annyiba, neki rugaszkodtam még egyszer. Azt vettem észre, hogy még gyorsabb vagyok, mint első körben. A szívem azonban csak 170-ig tudott felpörögni.
Nem hagyom annyiban a dolgot, lesz még ilyen kísérlet. Egyébként is hiányzik a dombozás… Az ilyen, nem a terepes. Mert oda egyébként is megyek, amikor tudok.

Szóval, ma frissen és üdén vettem elő a homokzsákomat (és legszívesebben visszafeküdtem volna az ágyamba), és edzettem egy jót. Magam találtam ki a gyakorlatsort 12 gyakorlattal, és 3 körben meg is csináltam mint intervallumos edzést. Folyt rólam a víz. És érzem az izmaimat, ahol csak lehet. Nem tudom, lesz-e belőle izomláz, de most nem is érdekel. Lényeg, hogy jól esett a mai mozgás is.

Este meg átveszem az autómat, és rögtön használni is kezdem.

Melós vasárnap délelőtt után egy laza délután. Itthon mozizás (Amerika Kapitány: Polgárháború) angol nyelven, lábasban pattogtatott kukoricával (elromlott a mikro), boltban vásárolt üdítővel, én egy bőségesen híg koffeinmentes kávéval.

Kellett. A fiúk is szeretik, ha egy ilyen közös programot teszünk össze.

A tegnapi szalonnasütés azonban már “csorba” volt. A kisebbik nem jött velünk. Itthon maradt. Tudom, milyen mikor valaki egyedüllétre vágyik, hogy egy kicsit maga legyen, még akkor is, ha nem csinál semmi extrát.

Nekem azonban ez is kellett. Hogy a szüleimmel legyek és a gyerekemmel. Hogy kinn legyek a szabad levegőn. Hogy a tűz felé lógassam a sütnivalót. Hogy egy nagyot sétáljak a szeretteimmel.
Ez mind kell a hétvégéhez. A heti kisimuláshoz.

Este még tarját sütöttem, úgy egyben, egy közel egy kilós darabot. Első akcióm, és olyan omlós és sült lett, amit szerettem volna. Annyi hibája van, hogy sótlan. De az szerencsére pótolható étkezés közben…
Most három napig megvan az ebédem.

A heti edzéseimet a hétvégi futásaimhoz igazítom. Ha nagyon leterhelőt tervezek (most már lassan írhatom: tervezünk), akkor előtte esetleg, de utána biztosan van egy pihenő napom. Ezen felül arra is figyelek, hogy egy héten 6 edzésem legyen (3 futás, 3 kereszt) és egy pihenő nap.
No már most, a legutolsó pihi nap múlt hétfőn volt. Hm, ha jól érzem, ideje, hogy legyen egy nap lazítás. De majd csak vasárnap….
Az ébredési pulzusom 48 volt ma reggel is, tehát még bírom.