Friss az élmény.
Egyértelműen pozitív.
Még feldolgozandó.
Két dolog biztos: nagyon élveztem a társaságát. És maradtam volna még vele.
És az, hogy azon filóztam őt nézve, hallgatva, milyen lehet a csókja, már egy biztos előjel nálam….
Csak én, na meg ő
Van ez a mondás, hogy “nem akarásnak nyögés a vége”. Nos, nekem erről egy fantasztikus összebújás jut az eszembe, de ez legalább 9 éve történt, szóval, már nem aktuális.
Inkább térjek rá a mai reggelemre. Amire tulajdonképpen ez a mondás nem illik. Mert bár ugyan elég nehezen vettem rá magam a várva várt hétvégi terepfutásra (kemény edzéseim voltak csütörtökön és pénteken is), viszont mire felértem a dombtetőre, már hálával gondoltam az akaraterőmre és elszántságomra, hogy felhúztam a futóruhát és -cipőt, és nekivágtam a pirosnak. Jelnek vettem azt is, hogy az eső a beharangozás ellenére sem esik, tehát mennem kellett.
Fenn már nem érdekel, hogy éppen belehalok az adott emelkedőbe, vagy sárba lépek (most nem tettem), vagy szemerkél az eső, csak az, hogy ott ketten vagyunk: a természet és én. Együtt.
Egyedül futok, kocogok, sétálok, fújtatok, vagy szuszogok. Hallom a madarak csivitelését, a harkály kopogását, a lombok susogását. Ez számomra a CSEND, a NYUGALOM, a BÉKESSÉG, a FELOLDÓDÁS.
Eleinte féltem egyedül futni a természetben. Ma már nem. Ugyan viszem a paprikaspémet, de csak az esetlegesen rám támadó állatok (kutya) miatt. Tudom, hogy fenn, odakinn biztonságban vagyok.
Visszafele futva arra gondoltam, hogy legszívesebben kinn maradnék, és csak sétálnék és sétálnék akár egész nap. De nem mentem a gondolatom után, mert tudtam, itthon számos teendő vár, amit csak ma tudok megtenni, megoldani.
Van egy pont a hazaútban, amikor már érzem a város auráját, energiáját, és kénytelen-kellettlen visszahangolódom rá. Ez van. A visszavágyás megmarad.
Szeretem ezeket a reggeleket.
Reggelem képekben
Kitartás
A hajnali edzésem előtt igen gondolkoztam, belekezdjek vagy sem. Aztán az agyam kikapcsoltam (Nem gondolkozik!), és lenyomtam a mára tervezett 45 perces HIITraininget.
Jól dolgoztam, mert az emelkedő elején már éreztem a combjaimat. Márminthogy fáradtak. De azért csak egy fokozattal kapcsoltam lejjebb. Nem lazsálunk!
Még holnap egy futás (majd meglátom, hogy hol), aztán vasárnap pihenés. Meg…
Na, de türelem! Most ezt gyakorlom. És arra gondolok, hogy csak két nap és nem egy hónap.
Örül
Hogy titkos kívánságom ily hamar megvalósuljon! Magam sem hittem.
Izgatott vagyok, és kíváncsi.
Vasárnap egy kicsit tisztább lesz minden.
Throughback Thursday
Megint éveket kellett visszamennem, hogy egy április 7-i bejegyzéshez jussak.
Nézzük, mit írtam 6 évvel ezelőtt:
“… Gyerekkorom óta vágyom arra, hogy a hozzám legközelebb állók elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Sokáig akartam megfelelni mindenki másnak, pontosan az elfogadás miatt. Még nem vetkőztem le teljesen a megfelelési kényszert, ezért esik oly rosszul, ha zokon veszik, hogy nem állok be a sorba, ha másként cselekszem, ahogyan azt elvárják.
Ezen molyolok, s tudom, hogy az éremnek két oldala van. Érdemes annyira empatikusnak lenni, hogy a másik oldal gondolatait is megfejtsem.”
2008-ból:
“Vasárnap. Háziasszony voltam. Sütöttem, főztem, mosogattam, ebédet tálaltam, rétest sütöttem. Itt volt, és hát … igen, ilyen alkalmakkor szívesen kiteszek magamért.
Aztán rájöttem, miért ódzkodom még attól, hogy egy férfivel újra együtt éljek. Valahogy a háziasszony, esetleg feleség szerep túl kényelmetlen nekem.
Szívesen főzök, szívesen teszek-veszek körülötte. Aztán nagyon élvezem, mikor már újra csak hárman vagyunk. Úgy könnyebb még nekem.
*********
Néhány napja figyelni kezdtem magam. A gondolataim, az érzéseim. Eléggé megdöbbentő, milyenek.
Kíváncsi vagyok, kinek milyen arányban vannak a negatív és a pozitív gondolatai, érzései. Vegyünk a napból csak 16 órát!
A saját tapasztalatom majd később írom le. Még forrnia kell.”
2007 tavasza:
“Élmények. Aprók, kicsik. Azt mondják, sok kicsi sokra megy.
Tegnap egy rövid időre volt egy kislányom. Meg egy pici fiam, aki élvezettel és csodálattal húzgálta, babrálta szőkített fürtjeim.
Ma két olyan ételt is főztem, amit még soha. Először vajat transzformáltam ghívé. Hát a puding próbája az evés. Még várok rá.
Aztán kölesből igyekeztem valami ehető zöldséges ebédet kreálni. Egyszerű zöldséges köles.
Egyetlen egy dolog van, amit tennünk kell az életünkben az, hogy minden pillanatát élvezzük a létünknek. Semmi mást. Élvezzük a mosolyunkat, a körülöttünk levők mosolyát. Ha dühösek vagyunk, teljes dühvel legyünk azok, aztán röhögjünk egyet magunkon. Ha adunk vagy kapunk egy ölelést, teljes szívvel tegyük, majd nevessünk egy jó nagyot. Ha berúgunk, minden lelkiismeret furdalás nélkül igyunk, aztán röhögjünk azon, milyen pocsolya részegek voltunk.
Játék az egész. Ha komolyan vesszük magunkat, már nagy a baj.“
Ezért a pár sorért már érdemes volt a múltba révednem. Igen, ilyeneket is tudtam, tudok írni.
Örömeim, mosolyaim
Ezek a szívzörejek
Kora reggeli örömködés a városban Frenkkel. Én futok, ő meg a fülembe énekel.
“…Megszólalnak a fejben a szirénák
Hogy mégiscsak téged akarlak…”
“… Szeress belém és feledkezz
Pörögj a sorssal és szeretkezz velem…”
“….Szerintem az igazi te az igazi én
S mindent elrontanál
Ha soha nem nyílnál felém…”
“… a holdsugarak a szerelmet ütik éppen
De a lázadásból nem maradok ki én sem
Még nem….”
S néhány fotó kedvéért cipeltem magammal a mobilomat…
Most ilyen hangulatom van
“Ingüket letépik
A rajtam hagyott szemek
Bonts rügyet tavasz
Bimbóm a szív felett
Napsütötte utcán
Állni most a jó
Virágzik a test
Szívszenzáció
Nézz mélyen a szemembe
Tedd a kezed a farzsebembe
Hajolj bele a hajamba
Dúdold bele, hogy la bamba”
Ketózis és “mozogj már!”
– Eltekertem a völgyig. Ugyan vittem magammal kaját, de visszafelé már éreztem, hogy kész vagyok. Olyan éhes lettem, hogy alig bírtam hazatekerni. … De hát te ezt tudod, milyen! – nézett rám a kollégám.
– Nem, nem tudom. Nem szoktam eléhezni még egy hosszú futáskor sem – válaszoltam kikerekedett szemekkel.
S valóban nem. A múltkori 7 órás kemény túrám bizonyította. Nulla kajával reggel 8-tól éhezés és energiahiány nélkül megcsináltam a fogalmam sincs hány kilométeres túrát, benne egy egyórás folyamatos, erős hegymenettel és visszafelé a lejtmenettel. Délután 5-kor ettem újra. De csak azért, hogy ha már elvittem és végigcipeltem magammal az úton, legalább elfogyjon, mire hazaérek.
A futásaimat, edzéseimet is éhgyomorra csinálom.
Szombaton egy majd két órás terepkocogást csináltam. Még szomjas sem voltam (majd leszek, ha emelkedik a hőmérséklet). Hazaérve is inkább ittam. Persze, mire lefürödtem, addigra az éhség is megjött, de nem az a türelmetlen, rám törő.
Ez mutatja, milyen jól működik a ketózisban a testem. Imádom. Nem kell magammal vinnem kaját, max. innivalót. Ezért is bírom olyan jól a maratoni távot is. Nincs “fal”, azaz eléhezés. Míg más 30-35 km táján erősen belassul, addig én simán tudom nyomni ugyanazt a tempót. Legfeljebb az izomfáradtság miatt lassulok be.
Ezért is szeretnék emellett az étrend mellett megmaradni. Célom ugyan, hogy mindent meg legyek képes enni, bármilyen mellékhatás nélkül, és csak a döntésem miatt egyem azt, ami belefér a ketogén étrendbe.
Egy kicsit más, de mégis mozgás:
A Polar órámat szeretem a reggeli edzéstől kezdve este lefekvésig hordani. Így mérem a napi aktivitásomat. Még jógázás közben sem veszem le. Akkor is mozgok, vagy mi. Erre egy óra után hallom, hogy csipog az óra: ideje megmozdulnom. Majdnem felnevettem. Bakker! Szerinted mitől izzadtam le?…
Kicsit józanul
Tegnap éjjel érkezett, de csak hajnalban olvasott üzenet melengeti szívemet.
Szerelemről szól, irántam érzettről. Ami máskor repdesővé tenne. Mert ha viszonzott az érzés, annál szebb nincs.
Nálam még nincs érzelem. Csak szimpátia. Csak az, hogy örömmel és szívesen olvasom az egyedien fogalmazott mondatait, gondolatait. Ami nekem bejön.
Régen kaptam már szerelmi vallomás, ami ilyen szépen van megfogalmazva. Mélyen megtisztelő, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy így érez felém.
Tudom, nagyfiú már, s nem kellene féltenem, de még nem látott hisztisnek, még nem morogtam rá, még nem veszekedtünk, még nem ébredtem kócos, morcos fejjel mellette. Majd, ha ezek után is ilyen vallomás érkezik tőle, akkor elhiszem, hogy van alapja a rózsaszín ködös érzésének.
Addig csak hízeleg a helyzet.