Akkor egy kis emlékezés. Ahogy a közösségi oldalak egy részén, főként az angolszász népeknél divat csütörtökönként egy-egy emléket felidézni, általában fotó formájában.
Most én a blogomban keresek március 24-i posztokat. Nos, egészen 2010-ig kellett visszamenjek az elsőért:
“Mozzarella
Tizenkét éve ettem először külhonban. A tesóm szervírozta fel paradicsom szeletekkel vegyítve, bazsalikommal megszórva. Talán némi piritóst is kaptam mellé. Akkor nem hatott meg az íze, s sokáig egy egyszerű, íztelen sajtfajtának könyveltem el.
Nem régen estem vele szerelembe. Csak jött az érzés, hiszen napját sem tudom, mikor lett a kedvencem. Most már kísérő ízesítés nélkül is szívesen fogyasztom. Egyszerűen imádom.”
Innen már könnyebb dolgom volt, hiszen 2011-ig szinte napi rendszerességgel blogoltam.
2009
“Pörgés
Már megint egyik teendőből a másikba esek. Sőt, valamibe belekezdtem, és most jutott eszembe, hogy ma befejezhettem volna – végre. No, ha minden jól megy, holnap pontot teszek a végére.
Ezt szeretem! Mikor izgalmas az életem! Mikor a sok közül kell választani, vagy azokat sorba parancsolni és szépen a lista végére jutni. Be vagyok táblázva, és azon gondolkodom, mi lesz a következő feladat, lépés.
Most néztem, hogy a múlt héten vagy három bejegyzést sikerült alkotnom. Régen ez legalább a hétszerese volt. Hm, hát valóban nem unatkozom! Így jó.
Változás
A napokban szembesültem és ezáltal elgondolkodtam azon, hogy el tudjuk-e képzelni, illetve el tudjuk-e fogadni, hogy valaki megváltozhat. Mennyire vagyunk rugalmasak?
Nekem is vannak, voltak előítéleteim emberekkel szemben. Elismerem. Viszont most már képes vagyok arra is, hogy elvárjam vagy számítsak egy ember jellembeli, személyiségbeli változására az idő haladtával.
Mert nekem sem esik jól, ha elkönyvelnek örök időkre valamilyennek. Pedig már rég nem olyan vagyok.”
2007
“Egy meg egy
Lenne egy nagy munkám. Már csak szabadidő és kitartás szükségeltetik hozzá.
A projektet ezzel befejezném. Ezek után a fenntartás következik.
Ruhákat vettem magamnak. Három felsőt és egy térdnadrágot. Lehet találgatni, milyen célra…
és dél van…”
2006-ban szófosásom volt:
“Kicsit elszomorodtam, mert rájöttem, hogy minden férfi egyforma. Gyűlölik a nőket.
…
Van úgy, hogy valamit kijelentek, amit akkor épp nagyon komolyan gondolok (pl. érzelmi indíttatás), s egy higgadtabb fejjel már az ellenkezőjét állítom. Egyik esetben sem hazudok, csak már másként gondolom.
Úgyhogy, ha valaki ellentmondással találkozik a bejegyzéseim olvasása közben, ne lepődjön meg.
…
Beszédminőség
Egy jó cikknek (nol.hu) a részletére akadtam phnbnél.
Most az a kérdés merült fel bennem, hogy az írott szövegre is ugyanúgy érvényes ez az elmélet, tapasztalat, vagy csak a szóbelire. Ha saját magam tekintem példának, én szóban kevésbé beszélek választékosan, mint írásban. Szóban többet káromkodom mostanában, mint írott formában. A másik embert a beszédje alapján (választékosan, folyékonyan, hadarva, akadozva, káromkodva, stb) ítéljük meg legtöbbször. Aztán jön a tartalom.
Anno sokat kínlódtam az iskolában, hogy nem tudtam az adott tantárgyban szakszerűen kifejezni magam, örültem, ha konyhanyelven felmondtam a leckét, ha feleltettek. Írásban sokkal rugalmasabb voltam. Bár még akkor is elég kötöttek voltak a gondolataim. Féltem választékosan, szabadon kifejezni magam. Sokszor a könyvek gondolatait konvertáltam át az esszékbe, mint sajátot.
Egyszer nem találtam megfelelő anyagot és saját gondolatot írtam le saját megfogalmazásban. Beadtam a dolgozatot, és a következő órán kezembe nyomta a tanár a füzetet, hogy olvassam fel. Azt hittem, hogy rosszul sikerült és azért. Közben pedig ellenkezőleg. Néhány szóösszetétel, mondat annyira tetszett neki, hogy emiatt kellett felolvasást tartanom. A többiek kérdezgették, hogy honnan vettem, melyik könyvből. Mondtam, hogy ez teljesen eredeti. Alig akarták elhinni. Talán nem is hitték.
….
Gyönyörű idő van.
Úgy aludtam, mint a bunda.
Úgy érzem, olyan ez a nap, mintha csak függne a levegőben.
Elég különös éjjel sms érkezésére ébredni. Még arra is volt erőm, hogy – egy szóval – válaszoljak.”
2005
“Húúú! Most nagyon be akartam írni ide egy angol szöveget (kicsinyke fogalmazás régről), de otthon hagytam. A múltkor elhoztam, de volt más mondandóm akkor. … száj lebigyed, váll megvonva…. ez szívás.
Hirtelen egy kép ugrott be, amikor a dőlt betűs részt írtam. Csak egy foszlány. Talán egy álomból, régen álmodottból. De el is tűnt. … Amolyan “dezsavű” érzést hozott magával, ami szintén elröppent, ahogy jött. Furcsa volt.
…
Kék tűz
A magas jéghegyek fölött,
Sas száll a lég felhők között.
Merengőn, búsan áll a lány,
Szemében vad, kék tüzet látsz.
Kék tűz, mely hidegen éget,
Mellette nincs, ami élhet.
Az egy szó, Szerelem, meghalt,
Helyette a Semmi maradt.
Egy régi versem. Átírtam, mert a régi változat nem tetszett. Nem aktuális, legalábbis nálam, amiről szól, vagy amilyen érzés ihlette anno. De most jött el az ideje, hogy ide bepakoljam.”
