Nem kell a szomszédba mennem, ha némi bókra vágyom. Van otthon két gyermek, akik olykor megtámogatják az egomat.

– Anya, ugye a tesvéred az idősebb kettőtök közül?
– Szerintetek ő az idősebb?
– Igen.

Jó, lehet, hogy csak azért gondolták így, mert a tesóm, aki fiatalabb nálam, érettebben (felnőttesebben) viselkedik.

Más: a hét meglehetősen húzós volt eddig. De egész jól vettem az akadályokat. Most már tényleg nem panaszkodhatom, van munkám bőven, már csak a macerának vett dolgokat kell magamban átkonvertálnom csip-csup semmiségekké, azaz némi formálásra szorul a gondolkodásom e téren.

Szóval, továbbra sem hagytam abba önmagam alakítgatását.

Alig négy órával a múlt délutáni bejegyzésem publikálása után máris jött egy látogató a google-on keresztül az ´internetizé´-re rákeresve. Gondolom, a videó érdekelte volna,vagy csak az, vajon mit is jelenthet, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a google megint jól működött.
Ezért sem véletlen, hogy nagy barátom a google!

Gondolkodtam ezen az elsötétítésen. Mármint, hogy holnap a blogot kivonom a forgalomból egy napra, vagyis elfeketítem. De aztán arra lyukadtam ki, hogy kis pont vagyok én a nagy internetizé (új magyar szó) területén, s max. néhány látogatóval (rendszeressel és a keresők által ideirányítottakkal) tolnék ki, a kormánnyal nem.

Más demonstrációs valamit kellene kitalálni holnapra….

Mondjuk, százszor leírnám, hogy éljen a sajtószabadság, éljen a szólásszabadság, éljen az internetizé. A google pedig jól bekajálná.

Vagy írnék egy bejegyzést arról, hogy bár álnéven vezetem a blogot, még is felvállalom kilétem (lásd domain!), s csak az nem jön rá a hétköznapi énemre, aki lusta. S fontos, hogy a köz is hallassa valamilyen módon a hangját, meg akkor jó az internet, ha minden megfér rajta, legyen az a legprűdebb vagy a legperverzebb, leghányadékabb honlap.

Meg lehetne eszük a fejeseknek! Ha valamit korlátoznak, azzal csak erősítik. Hö! Ez, fogadjunk, nem jutott az eszükbe a nagy félelmükben. (Most itt egy röhögő vigyori jönne, ha ilyenekkel csúfítanám blogom.) Pedig erre számos példát lehet felhozni a történelemből. A szexszesztilalom a múlt évszázad elején, vagy a dohányzásellenesség. Vagy akár a kábítószer üldözése. (Vagy ez mind direkt volt és van???)
Na, de ezt a fennemlített “törvényt” csak a hülye nem ismeri. Ó, elnézést, nem akarok durva lenni… Csak udvariasan. … De, ez vajon kinek is a blogja? Á, az enyém. Tehát…. azt írok, amit AKAROK, mert állampolgár vagyok egy szabad (?) országban, meg egyébként is fizetek a tárhelyért, a domainért.

Bár lehet, hogy jó is ez a médiatörvény. Meg Orbánék sok hülyesége. Ha úgy erősebben rászorítanak az érzékenyebb szervére az embernek, akkor nem rögtön szabadulni akar? Legalább felrázzák egy kicsit a magyar embert. Már az értelmesebbjét. Hátha végre összekupálódik valami normális párt (jelenleg ellenzéki), aki normálisan képviselheti azokat, akiket ma egyik sem. Hm, talán még valami jó is születhet.

Rögtön megjegyezném, hogy javítottam a hibát, ami az angol kifejezést illeti alábbi posztjaim valamelyikében.

Egyébként meg az orromat kétszer akkorának érzem a náthából kifolyólag. Na ja. Így kezdtem az évet, nem túl frissen és üdén, nagy fokú munkaundorral, de ami muszáj, az szar. (Ejnye! csúnyán beszélek. Nem az új évi fogadalom része.)

Új évi fogadalom. Annyiból áll, hogy azon leszek, ez egy szuper év legyen. Ez pedig fejben dől el, mint tudjuk.

Ma hajnalban volt egy álmom, ami akár kedvesnek is mondható (ugye ez csak választás kérdése), és ez szebbé teszi a napomat.

C: a talán-lehet szavak kizárva, igen és nem létezik

Én: ú, csak keményen.
de jól teszed. A hezitálás nem mindig célra vezető. Talán soha.

C: jössz afterpartyzni?

Én: Ma? nem hiszem.
ennyire nem vagyok strapabíró.

C: helyes válasz: NEM
hehehe

Én: ezt csak Te fogadtad meg.

C: rosszul fogalmaztam
másokkal szemben van ez az igény

Hogy az év első, nekem szóló mondata az legyen: “Nem értem, miért vagy még szingli.”
Én ezen már csak nevetek, és elpakolom a hátitatyómba a bókot.

By the way! Az elmúlt éjszaka remekül sikerült. Házi buli, ahogy kell. Felnőtt Activity-vel. Aztán karaokéztunk, meg a másik szobában nyomtuk a mindenféle kedvenc zenéket a tánchoz. Egy szóval, a szomszédok (szerencsére nem az enyémek) hajnal fél négyig tuti nem aludtak. De mi sem!
Sajnos (vagy nem), az év első csókja még nem csattant el (azt hiszem, csak azon múlott, hogy “nem rontunk ajtóstul a házba”- mármint az én házamba*). De azért igyekeztem, hogy éjfél után egy hímnemű legyen az első koccintó és pusziló. Már csak a babona kedvéért is.

Nem, most sem rúgtam be. A kontrollomat úgy emlegették egy idő után a piával kínálgató pasik a buliban, hogy kinn van nálam a pirosan villogó stoplámpa. Tehetek én róla, ha az alkoholivászatomat is az befolyásolja, hogy kívánom-e vagy sem?

Hajnal négy körül kerültem ágyba – hót fáradtan -, és bár részemről aludhattam volna többet is, de a testem (vagy az elmém?) másként döntött, így öt óra alvás után kikecmeregtem a paplan alól. Azzal nyugtatom magamat, hogy majd délután alszok még…

Azt mondom így negyed tizenkettő táján, hogy jól kezdődik ez az év. Most éppen szórakoztatva vagyok – írásban -, és jókat nevetek… tehát ….

* s jobb is, hogy nem, mert nem mindegy mikor ki, miért és mekkora hévvel akar oda bejutni. A kapu Ikrek módjára működik. Sajátosan. Van, hogy könnyen nyílik, elég csak megpöccinteni az ajtószárnyakat, van, hogy a nyíló ajtó egy erősebb nyomásra erőteljesen becsapódik az orr előtt, és a zár kétszer ráfordítódik.

Egyetlen nagyvárosba költöznék szívesen, minden gondolkodás nélkül, és az pedig London.
És élnék is ott, sokáig.