Hmm. Szeretem, mikor úgy magától össze áll a terv. Utazunk hármasban és mind a négy napra kitaláltam a programokat.

Egyértelműen ügyes vagyok.

Tegnap beszélgettünk. Arról is, milyen szerintünk egy jól működő, mondhatni ideális párkapcsolat.

Én csak az elképzeléseimet tudtam és tudom elmondani, hiszen jelenleg és a múltban sem volt olyan, amit példának fel tudnék hozni.

Olyan szavak, fogalmak kerültek elő, mint az elfogadás, együtt, de szabadon és ennek kapcsán a bizalom.

A régi, régi rózsaszín időkben hihetetlen “bizalommal” voltam a pasik iránt, ami leginkább abból fakadt, hogy én magam nagyfokú önbizalomhiányban szenvedtem. Nos, ezt csak egy mély lélektani, ok-okozati csavarral tudom magyarázni, és ha belekezdenék így írásban, akkor talán ki se tudnék keveredni belőle. Maradjunk annál a ténynél, hogy bíztam, de el sem hittem, hogy egy pasi életében én fontos lehetek, és időm sem volt a kapcsolatok rövidsége miatt féltékenynek lennem. Sőt, a házasságom alatt is bíztam a volt férjemben. Egyszerűen fel sem merült bennem, hogy megcsalhat. Talán magamból indultam ki, talán annyira nem kötődtem hozzá érzelmileg (hiszen egy-másfél év házasság után már a válás felé tendáltam), hogy ezen gondolat megjelenjen.

A féltékenység egy későbbi kapcsolat során került az életembe. Ennyire soha nem szenvedtem még, mint akkor, és egy következő szerelem meghozta újra, pedig szívesen letettem volna örökre. A másik iránti bizalmam eltűnt, és bármennyire is szerettem volna, nem jött vissza. Tanulópénznek vettem mindkét esetet, és meglehet, a még teljesen le nem tett sérülés nyomán mai napig bizonyos távolságtartással kezelem az érzelmi ügyeimet.

Bizalom. Azt hiszem, most kapom a legnagyobb leckét ebből. Most a hiten keresztül. Hogy higgyek önmagamban, hogy higgyek szerethetőségemben, hogy higgyek a jelenben és a jövőben.

Visszatérve a beszélgetés eredeti témájára. Az ‘együtt, de szabadon is’ részre azt hoztuk ki, hogy a harmónikus párkapcsolatot úgy is le lehet rajzoni, mint két egymásba érő halmaz. A közös rész nagyobb, mint a két különálló. Ez utóbbiak az egyéni szabadságot, függetlenséget jelölik.

Az elmúlt két hétben kétszer is megtalált ugyanaz a téma más-más ember felől. És mindketten – kimondva és kimondatlanul – varázsmondatokat szerettek volna tőlem hallani.

Úgy éreztem, hogy olyasmiről kéne bölcsességeket mondanom, ami még számomra is olykor zűr és zavar, amiben én is csak most igazodom el.

Egyet lehet tenni – csak ezt mantráztam -, szabadon engedni, szívből cselekedni és hinni abban, hogy mindenki számára a legmegfelelőbben történnek meg a dolgok.

Mert bármennyire is fájdalmas, nem ígérhetek olyat – más nevében -, ami esetleg nem is igaz, meg sem történik.

Mikor azt érzem, hogy a bordáim által körülölelt hely lényegesen kevesebb, mint amire szükség lenne.
Mikor csak egy emlékrészlet játszódik le a benti mozin.
Mikor olyan, mintha … és csak azt szeretném, ha úgy lenne.

Régen beszélgettem már neten bárkivel is szexről. Most egy ismerőssel a téma: hol szereztem anno lánykoromban örömet magamnak. A fürdőt illetően tévedett. A többit meg hagytam, hogy fantáziálja ki magának.

Megesik, hogy még huszonévesnek hiszem magamat. Mikor megnézek egy nálam tizenx évvel fiatalabb srácot.

No, igen! Ez van, amikor lélekben fiatal marad az ember, csak az évek száma nő a születésétől számítva…

Mondjuk, ha pasi lennék, akkor nem lenne ciki egy friss husit megszemlélni. Ez egy kicsit sem fair.

Talán a folyamatos morajlás ébresztett, talán más, mindenesetre már nehezen tudtam visszaaludni, s addig hallgattam félálomban a vihart, míg az el nem kezdett távolodni,
Aztán egy zavaros álom következett, melyből a mobil ébresztett.

Az álom rejtélyes volt, félreértésekkel teli: hol magamat vesztettem el, hol a gyerekeimet. S mindig találkozni szerettem volna vele. Hogy lippije és a párja hogyan keveredett bele a ´se eleje, se vége´ történetbe, gőzöm sincs. De nagyon kedvesek és barátságosak voltak velem.