Egy anyának jó fejnek kell lennie. Mert előfordul, hogy a gyermekei a lehetetlent kérik tőle. Pl. az utolsó pillanatban derül ki, hogy nekik fekete, fehér ing kell estére, vagy esetleg másnapra egy új sportcipő. Vagy kiderül, hogy nincs egy tiszta alsónadrágjuk, pedig a szennyestartóban csak egy napi viselt ruházat van, és a többi tiszta alsó az apjuknál maradt (odahordódott az elmúlt hetekben).

Most szerencsés vagyok. Tegnap este kaptam két napot arra, hogy fehér inget vásároljak péntek estére. Ezt is magam oldom meg, mert ma délután a gyermek nem ér rá, hogy velem jöjjön vásárolni, holnap én megyek szülőire.

Úgyhogy van egy ingnyakméretem, és ez alapján nélküle vásárlok. Így szokták a nők, nem?

https://youtu.be/S0eyjQ3P4Rc

Nemrégiben felmerült egy gondolat, ami soha eddig eszembe nem jutott. Vajon milyen nyelven gondolkoznak azok, akik hallás nélkül születnek.

Ebből a témából továbbgörögve jutottunk el múlt szombat este oda, hogy ha valamelyik érzékemet el kellene vesztenem, melyiket választanám.

Egy biztos, hogy a hallás és a látás az fontos nekem. Szeretek számomra szép dolgokban gyönyörködni, örülni a látottaknak. Zene nélkül pedig igen hiányos lenne az életem. Bár már tudom, milyen a hallás, és jó pár dallam megmaradna (valószínűleg egy idő után torzulna), de akkor is. Nagyon kevés dolog tudja azt a belső boldogságot megadni, mint a zene.

Ha tudnád, hogy a vágyad azonnal megvalósulna, mit teremtenél a képzelőerőddel?

Lenne hozzá bátorságod, hogy megvalósítsd, amire vágysz?

Van az a reggel, amikor hülye álomból az ébresztőre felriadva szinte átkozom a hétköznapok koránkelését. A mai is az volt.

Majd letekertem a penzumot (ez szuper volt!*). Aztán nem jön össze** az, amit szerettem volna.
Amint bekapcsoltam a munkahelyen a gépet, már egy olyan hír várt, amiből elég könnyen rájöttem, elcsesztem valamit pár napja. Nem tudom, mi lesz belőle, azon kívül, hogy egyszer-kétszer még nyilvánosan megvesszőzöm magamat.

Mindezen “örömöket” a múló telihold hatásának veszem.

Most már igyekszem csak a szépre, jóra koncentrálni, hogy ebből legyen már több ezen a napon, a héten, az életemben.

* intervallumos volt az edzés második fele. A négy magas zónás tekerés egyikében gyorsan megcsináltam az esedékes napi 30 db burpee-t is
** a “jön össze” két szót összevontam első lendületre, és nem értettem, mi a baja a szövegszerkesztőnek a “jössze” szóval.

És persze, most találtam a Vázlatok között:

Mikor rossz dolgok történnek az életedben, három választásod van:
hagyod, hogy befolyásoljon téged, hagyod, hogy tönkretegyen, vagy hagyod, hogy megerősítsen.

Feltűnik valami?

Hát, ez nem igazán normális. Mármint, hogy alig volt e hónapban pihenőnapom. Rajtam múlott, én intéztem így.

De szerettem.

Szeretem és élvezem, hogy edzhetek. Még akkor is, ha olykor nehezen veszem rá magamat. De olyankor is csak elkezdeni nehéz.

Mindig meg fogom találni az utat és lehetőséget arra, hogy mozogjak.

Mert jó, mert öröm, mert kikapcsol.

Most az a fő célom, hogy újra futhassak.

Olykor autóval járok munkába. Szerintem az irodaház környékén elég parkolási lehetőség van. Rögtön mellette és távolabb is.

Nagyon ritkán (ünnepek táján vagy bedolgozós szombatokon) szoktam megkísérelni, hogy a közvetlen parkolási lehetőséggel éljek, egyébként a 20-50 méterrel távolabbiak közül valahol teszem le az autót.

Azon szoktam röhögni és a fejemet fogni, mikor egy-egy autós az utolsó talpalatnyi helyre beszuszakolja az autóját, csakhogy a lehető legközelebb parkoljon. WTF???

A múltkor két kollégám (nem helybeliek, kb. 25-35 km-t utaznak mindennap) azon háborogtak, hogy nem tudtak parkolni. Kérdem, hogy hol, mert a kővel felszórt, ledöngölt részen (ami egy hatalmas placc) mindig van hely. De hát az messze van, jött a válasz. Aha, gondoltam, kb. 50 méterrel.

Kényelmesek az emberek. Nagyon azok.

Egy hete újra naplózom, hogy mit és mennyit eszek. Rá kellett jönnöm ez alapján, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban többnyire alulettem magamat. Ami azt jelenti, hogy ahhoz képest, mennyit edzettem egy nap, nem ettem sokat.

Ezért is voltak a kajálási rohamaim, ami nem evéssel végződött. Ergo csak nagy ritkán (egy héten egyszer) ettem annyit, amennyit naponta kellett volna.

És még sem fogytam. Tehát stresszeltem azzal a szervezetemet, hogy nem kapott elég kaját. Még fehérjét sem.

Most próbálom teljesíteni a napi magam által előírt kalória mennyiséget a megfelelő makrókkal. Hát, meglátom. Néha sikerül. Ami jó jel, hogy nem is híztam. De nem is fogytam, ami a célom lenne.

Olykor, ha nem értem vagy nagyon kíváncsi vagyok egy angol nyelvű dal szövegére, megnézem a neten a dalszöveget. Eredeti nyelven.

Nagyon nem szokott érdekelni a magyar fordítás, mert tudok annyira angolul, hogy ha nincs agyon tömve szlenggel, akkor megértem.

Most próbát tettem az egyik szám szövegével, ami a magyar fordítást illeti, mert kíváncsi voltam, hogy magam jól fordítottam. Hát, hanyatt vágtam magamat, mikor olvastam a magyar szöveget, amit találtam. Szerintem beletették a google fordítóba, és egy az egyben odamásolták. Jót lehet rajta röhögni. Ennyi.

https://open.spotify.com/track/2w1iTTJs7UyCo1nJHST4w5

“Nothing’s gonna change my world”