Csodás idő volt ma. Bár a délelőtt kissé morcosra sikeredett, a nap további része kiegyensúlyozottan telt.
Megint várost néztem, illetve néztünk gyalog, majd biciklivel. Ettünk indiai kaját vacsorára, addig meg elvoltam némi afonyás-málnás smoothie-n, pár marok napraforgómagon, két-három kocka étcsokin és egy almán. Ja, és némi vizen, merthogy a pisi-ügy nem egyszerű túristáskodás alatt. (egyébként általában kb 1 liter vizet iszok csak délelőtt, és ugyanennyit délután, ha bármikor tudok menni wc-re.)
Régen mozogtam ennyit egy nap alatt, és bírom. Hm. Csak így tovább.

Ma a kezdeti hűvös időt egy meleg, nyári (itteni) nap követte, s csak zárásként esett az eső.
Icinke-picinkét hajón utaztunk, nagyot sétáltunk, egy jót kávéztunk, vigyorogtunk a kajára szemtelenül leső és támadó cinkéken, sirályon.

Sirály volt!

Négy nap tapasztalata után az időjárásról már úgy fogalmazunk: „látszólag szép időnk van”, „most süt a nap”, „éppen esik az eső”.
Hol rajtunk van a pulóver és a dzseki, hol csak az egyik, hol pedig csak pólóban lehet ellenni. És mindez félórán belül.
Azt hiszem, ezt nevezik változékony időjárásnak.

Persze, hallottam előtte is, hogy a svédek többsége szeret sportolni, illetve rendszeresen sportol, de Stockholmban keményen szembesültünk ezzel. Lépten-nyomon egy futó, bicikliző, gyalogló vagy éppen sportruhában valahova igyekvő ember halad el mellettünk. A bicikli utak úgy ki vannak építve, mint az autóutak. Ha leteszel egy kerékpárt (akár leláncolás nélkül), az nagy valószínűséggel egy félév múlva is ott lesz, legfeljebb az idő tesz benne kárt.
A sporthoz való hozzáállásukkal már megnyertek maguknak.
Eddig az időjárással szerencsénk volt, csak ma este kezdett rá a komolyabb eső.
Igyekszem sokat fotózni, aztán meglátom, milyen képeket hozpk össze.
Majd még mesélek….

Deeply nourishing … idáig olvastam és magamra kentem. Csodálkoztam, hogy ragad, és nehezen kenhető, majd elkönyveltem, hogy fúj, ez sz@r, és ilyet többet nem teszek magamra.
Most, hogy készülök az utazásra, rémlik, hogy a kis utazóflakon ürülőben, és ideje pótolni a hiányzó adagot. Korábban olyan tusfürdővel töltöttem fel, amit csak tartalékba tettem el.
Keresem, majd leesik: pár hete betettem a fürdőbe mint testápoló, és használhatatlannak tituláltam.
Már értem, miért ragadt.

Megkaptam az első csillagot a Polar órámtól a múlt heti teljesítményemre. Pedig 25 perccel el voltam maradva a kiírt elérendőnél. Ah, ezt sem értem (10 hete edzem vele, eddig nem nagyon tetszikelt), de a lényeg, óra büszke rám. Én is magamra.

Az elmúlt hetek erő-állóképességi edzések eredményeképpen tegnap úgy nyomtam a futást, hogy csak na. Semmi kocogás! Hanem tényleges futás. Sajnos, az időjárás úgy döntött, elég, ha csak 20 percet körözök a pályán, nekem meg szakadó esőben nem igazán volt kedvem tapicskálni a salakot. Úgyhogy egy következő alkalommal tesztelem a fittségemet tovább.

Ami a fittségemet illeti, ma már simán megcsinálok 8-10 normál fekvőtámaszt egymás után böcületeszen, míg ez két hónapja kb. 3 lett volna remegő karokkal. Ez is egy mérce számomra.

És csak most kaptam először csillagot az órámtól.

Van úgy, hogy rosszabbra számít az ember, és aztán – szerencsére – nem jön be, amit várt. Így vagyok én most a heti munkával. A két hét szabi után újra munkába állni olyan volt, mintha valami életidegen dolgot művelnék.
A helyzet elfogadását nagyban könnyítette az, hogy nem szakadt a nyakamba a munka. A vevők többsége szabin van, így engem sem macerálnak.

Olyan dolgok foglalkoztatnak, mi lesz szeptembertől, aztán majd utána. Készülünk a bő egy hét múlva kezdődő utazásunkra, mikor is újra repülőre szállok (az elmúlt egy év újfent előkerülő kísértete), és Stockholm utcáit járom, járjuk majd, látnivalóit igyekszem, igyekszünk becserkészni legalább 5 napon keresztül. A repcsijegy már megvan.

Az elkövetkezendő hetek során mindenképpen rendezni fogok egy családi ügyet, mely elkerülhetetlen és megoldása az egészségembe vágó. Amit meg kell oldani, azt meg kell.

Újabb teendők sora.

Reggel óta most ültem le pihenni. Keltem félhétkor, edzettem másfél órát, majd megtakarítottam három ablakot, egy wc-t, porszívóztam és felmostam.
Most pedig megnézem a Fekete hattyút.

Úgy látszik, az egyik legnehezebb projekt számomra így nyár közepén-végén, hogy egy fehér, kényelmes pántos cipellőt beszerezzek magamnak. Mint az elmúlt év nyarán is.
Ha pántost nem is sikerült kapnom, egy gumírozott sarkú fehér balerinacipővel sétáltam ki az egyik cipőüzletből. Lényeg, hogy ne essen le a lábamról, és lehetőleg kényelmes legyen. Meg ne kelljen az egész várost feltúrni az összes lehetőségért.

A másik nagy beszerzési projektem tárgya homok. Bele a homokzsákomba. Új szerzemény (tulajdonképpen ajándék) edzéshez. Estére kikristályosodott bennem, hogy az akváriumokhoz árult folyami homok lesz a tuti befutó mint töltelék. Holnap vadászatra indulok, s remélem, csütörtökön már a sandbaggel nyomathatom valamelyik workoutot.

Most ezzel szórakoztatom magamat, míg itthon vagyok szabin. Meg a pihenéssel, a gondolkodással, tervezgetéssel. Szeretem.

A semmittevés-terve bejött a hétre. A reggeli félórás edzésen és némi sétán kívül csak ücsörögtem, feküdtem az árnyékban a strandon. Olvastam, nézelődtem, bambultam, szundítottam és a gyermekeimet gardíroztam, mikor éppen előkerültek a vízből (csoda, hogy uszonyuk nem nőtt). A szórt fényben némi fehértől eltérő színt is sikerült összeszednem.
Úgy tűnik, egy dolgot elfelejtettem betervezni: a csendet. Strandon zaj, a szállodai szobában a tv szól, oda kinn este hattól majd´ éjfélig élőzene ordít.
Hogy fogom szeretni az otthon viszonylagos csendjét! Holnap estétől.
De azért jó szabin lenni.
Az elkövetkezendő pár év célja, hogy annyi passzív jövedelmem legyen, hogy évi 30 napos munkával 335-6 napot tölthessek szabin. Jó arány, ugye?

A nyiregyházi vasúti pályaudvarán:
– Elnézést! Meg tudná mondani, melyik vonat megy Szoboszlóra? – kérdezem a pénztárost.
– A 11.37-es.
– De melyik az?
– A személy.
– Oké, de melyik? A püspökladányi?
– Az, az.