Mi újat is tudnék írni?!

Vegyük példának azt, hogy múlt szerdán megnéztem egy lakást a XX. kerületben. Teljesen oda és vissza voltam, hogy végre egy lakás, ami rendben van, olyan, amilyen a fotókon, és nem csalódok. Ugyan még éppen hogy belefér a büdzsémbe, de ez nekem pont jó lenne.

Meg is tettem a vételi ajánlatomat, aztán jött a rá a hideg zuhany, hogy van egy jobb ajánlatuk, bár nem az ingatlanoson keresztül, így neki erre abszolút nincs ráhatása. Most szerdán kiderül, hogy what the izé.

De a héten szerdán lesz az is, hogy megnézek délután, munka után, egy XVII. kerületi lakást. Aztán rohanok haza rendbe tenni az albérletben a szobámat, ahová szerdán fogja a klímás beszerelni a klímát. Még jó, hogy lassan véget ér a kánikula szezon…

Ja, hogy nekem szerdán még online órám is lenne 16 órától?! Ezt már nem tudom sehogy sem megoldani. Egyetlen mázli, hogy a számvitel tanár feltölti az órán megcsinált feladatokat, így legalább nem maradok le.

Néha el-elönt a kétségbeesés, hogyan fogok levizsgázni, már csak a modulzárókból is. Az adózást szerencsés lett volna már júniusban letudni, de nem. Ez is maradt most őszre. Ráadásul az központi, állami vizsga. Nem a sulin belül megoldott. És még szeptemberben lesz az elemzés-ellenőrzés-kimutatás tantárgyból is, amire szintén készülni kellene elméletből és feladatok megoldásával is. Mikor??? Az összes szabadidőm elmegy a számvitel feladatok körmölésére, kivéve mikor éppen a szobában tomboló meleg miatt dőlök jobbra-balra, és az agyam lenullázva próbál működni (ha minden jól megy, nem lesz több forró hétvége – vagy az időjárás miatt, vagy a klíma hűtése miatt -, és ez legalább nem lesz akadály).

Igyekszek helytállni, mindenhol. A munkahelyen is, ahol persze most van számomra a legtevékenyebb időszak. Egészen november elejéig. Jövő héten egy online konferencia, majd szeptemberben egy konzultáció, egy online meeting, két 3 napos online tanfolyam, amikből vizsgázni is kell. Közben egy EU-s anyag benyújtása szeptember végén.

Igyekszek nem fáradt lenni. Mert szabadság, mint olyan, egyelőre nem létezik számomra. Talán a leendő lakásomban majd pihenhetek. Szeretnék eljutni odáig.

Ami a lakás adásvételi szerződés aláírását illeti (holnap délután lett volna): Anyád, kedves lakástulajdonos! Csak azt kívánom neked, amit én éltem át ma, mikor nagy hiszti és hazudozás közepette visszaléptél a szerződés aláírásától. És innen üzenem, bár tudom, nem fogod olvasni, hogy a lakásod most már akkor sem kellene, ha ingyen akarnád rám erőszakolni. Legyen szerencséd!

Ha most az ügyvédem és az ingatlanos helyében lennék, a szart is kiperelném belőled. De ezt nem kívánom neked, mert jó indulatú vagyok alapvetően. Csak mondom, nem vagyok bosszúálló. Hiszek abban, hogy mindenki megkapja azt a viselkedést viszonzásul, amit ő adott másnak.

Az más kérdés, én mivel érdemeltem ki, de ez legyen az én dolgom. Bár rosszul esett, hogy újra ott vagyok, ahol a part szakad, de az a mázlim, hogy minden kakiból ki tudom magam húzni, ha akarom. És most akarom. Mert van egy célom. És hiszek abban, amit vigasztalásul az ügyvédnőm mondott, ez egy jel, hogy ez a lakás nem az enyém. Lesz nekem jobb, amit imádni fogok. És ez így is van.

Holnap megyek is megnézni egy nagyobbat, jobbat. Pusssz!

Legtöbbször mélyen hallgatok, mikor az oltásról van szó. Vállalom, hogy nem oltattam be magamat, de nem is hergelek senkit az oltás ellen. Ma már eljutottam odáig, hogy az engem rábeszélni kívánókat meghallgatom, egyetértően bólogatok és békésen mosolygok (Mona Lisa), majd haladok tovább az életemmel.

Ma reggel szokásomhoz híven a Klubrádiót hallgattam az autóban. A hét kérdése, hogy milyen korlátozó intézkedések vonatkozzanak az oltatlanokra, ha egyáltalán legyenek, és mi az, amit még jogszerűen meg lehet tenni. Ezzel keresnek meg egy-egy ismert embert, vagy olyas valakit, amely valamilyen módon kapcsolódik a kérdéshez.

Azt már elfogadtam, hogy maga a rádió egyértelműen arra buzdít, hogy oltassa magát mindenki. Viszont az elég furcsa volt a ma reggeli műsorban, hogy a hét kérdésével megkeresett hölgyet mindenáron arról akarta a műsorvezető meggyőzni – szinte már ingerülten -, hogy nincs igaza, pedig a hölgy csak a mellett volt, hogy szabadon választott maradjon az oltás választása, illetve ne érje semmilyen jogi és egyéb hátrány azokat, akik nem mennek megszúratni magukat.

Olyan érvvel jönni a műsorvezető részéről (pedig a hölgy nem is vitázott, csak arról beszélt, amiben ő hisz), hogy az oltatlanok fertőzik az oltottakat (mert mint ugye kiderült, hogy a Sinopharm vakcina nem feltétlenül ad védettséget), szerintem elég gyenge.

Ha a műsor (vagy esetleg maga a rádió) nem akar pártatlan lenni ebben a témában, akkor ne kérdezzenek meg olyan embert e témában, aki nem feltétlenül azt vallja, amit ők. És itt nem a “becsippeznek minket”, “lapos a Föld”, stb bugyutaságokról van szó. Ha meg veszik a bátorságot, hogy megszólaltassanak egy nem oltás”hívőt”, hogy elmondja az ő szempontjait, nézeteit, meglátásait, akkor ne egy reggeli műsorban akarják meggyőzni mindenáron a saját igazukról. Az történjen meg egy vitaműsorban.

Ma reggel, félig alvás utáni kómában, belekukkantva a hvg.hu internetes oldalára olimpiai hírek után kutattam. Meglátva a többi hír címét (leginkább így tájékozódom a facebook és a rádió mellett) az jutott az eszembe, hogy valami szürreális hellyé változott a szűkebb világ. Bár már egy ideje borzolják az értelmesebbek idegeit és érzéseit tetteikkel, kimondott gondolataikkal, de ahogy közeledik jövő év tavasza, ez egyre intenzívebbé változik.

Az kattog bennem, hogy nem hiszem el, ez nem a valóság, ez nem történhet meg. Hova a túróba csöppentem?! Mi ez?! Ez komoly?! Ez megtörténhet 2021-ben?!

És újra és újra kiderül, hogy megtörténhet, meg is történik. És mi még mindig csak csöndben asszisztálunk ehhez az őrülethez. Tisztelem azt, aki nyíltan kimondja, hogy ez így nem jó.

Én gyáva módon csak zárt ajtók mögött mondom a magamét, és gondolok azt, amit. Hivatalból sem tehetem meg, hogy kritizáljak.

Elkeseredtem, és féltem magunkat, az országot, a jövőt.

És még mindig nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik….

Döntöttem egy lakás mellett.

Szombaton az ajánlatomra rá is bólintottak az eladók.

20 perc múlva a vételi szándéknyilatkozatot alá is írom. (Még semmi pénzt nem adok.) Jövő héten pedig az adásvételi szerződés is meglesz.

Perpillanat görcsben van a gyomrom. Szinte egész nap.

Nagy lépés. Szeretném, ha minden simán menne. Nem kis pénzbe fog kerülni (és a szüleimnek köszönhetően, alig kell felvennem hitelt). Szóval, izgulok.

Most, hogy hosszabbak az éjszakák, azaz kevesebbet van fenn a nap, valahogyan hűvösebb éjjel a lakás. Ugyan tegnap is működő ventilátor mellett aludtam el, de éjjel éjfél körül már kapcsoltam is ki, mert inkább fáztam.

A hajnali lakást se éreztem annyira melegnek, de azért tudtam, a görgőzést nem úszom meg ventilátor használat nélkül. Be is kapcsoltam, volt, hogy leszálltam a bringáról igazgatni, hogyan és merre fújjon rám, hogy azért ne legyen kellemetlen, de legyen is értelme a működésének..

Kevesebbet töröltem az arcomat az erre tartogatott törölközővel, és az kevésbé is lett izzadsággal átitatott. Volt kétszer 9 perc magasabb pulzuson való tekerésem (gyengül a combizmom, mert elég nehezen ment) a két 4 perces enyhén emelt pulzusos szakasz után. Lazább 20 perc felvezetés, és ugyanennyi pörgetés a végén. Nem bántam, mikor másfél óra után leszállhattam a bicikliről…

Nem volt nehéz edzés, de már elszoktam az intervallumos görgőzéstől.

A konyhában még a biciklis nadrágban és sporttopban tettem-vettem, készítettem magamnak a glutaminos vizet. Fura módon surrogást hallottam a nadrágom összeérésekor. Ez mi?! Ennyire nem combosodhattam meg szombat óta! Aztán rájöttem, hogy tiszta izzadt a naci. Nofene! Mint később kiderült levételkor, hogy szinte csavarni tudom belőle a nedvességet. A sport-melltartóból tudtam is bőséggel kitekerni….

Hát, mégis meleg volt a szobámba a görgőzéshez.

Nyilván nem vagyok túl vidám a heti időjárásjelentést látva, de már úgy vagyok vele, hogy ennek is vége egyszer, addig meg van és lesz valami.

A meleg edzés közben nem túl nagy élmény, de túllépek rajta, legfeljebb csak az első sokknál nyígok egy sort, majd belenyugszom, és csinálom a dolgomat.

Tegnap beszéltük is Anitával, hogy mi úgy vagyunk összetéve (én azt hoztam otthonról), hogy lehet, fáj éppen, de elviselve azt, tesszük a lábunkat a másik elé, haladunk előre. Nem süllyedünk el a “jajderossznekemmost” érzésben, és mazochistaként lubickolunk a fájdalomban. (Másban vagyunk mazochisták. He-he-he!) És ez a mindennapokra is igaz, nem csak a futásra.

Persze, jó olykor kiadni, kibeszélni, leírni, hogy mi minden nehézséget élek meg (ami nekem az), de célom mindig, hogy a nehézséget inkább egy feladatnak tekintsem, és csekély nyígással is, de megoldjam, megcsináljam. (Nem nyíg, csinál!)

Nincs kedvem írni. Mert egyelőre semmi előrelépés lakásvásárlás ügyében.

Tanulás terén még legalább 3 és fél – 4 hónap gyakorlás, tanulás, vizsgára készülés. Igyekszem, tényleg.

Azért ma eljött egy kis mély pont. Kiléptem a mosdóajtón, szokásom szerint a hátsómmal fékeztem az ajtó becsapódását, és úgy maradtam. Támaszkodtam az ajtónak, és csak bámultam ki a fejemből, és legszívesebben hagytam volna a dagadt ruhát másra…. Aztán visszaültem a helyemre, és csináltam tovább a dolgomat.

Nem gondolok a szabadságra, mert tudom, annak még nem jött el az ideje. Majd…. Ha az új lakásomat festeni kell, takarítani és költözni….

Addig feszített a tempó. Kibírom. Megcsinálom.

Mikorra már megbarátkozok a gondolattal, hogy újra egy panellakásban fogok élni, a kinézett lakás függőbe kerül (végtörlesztés összegét nehezen árulja el a bank a tulajdonosoknak). Így egyelőre továbbnézelődök.

Hétfőn felhívtam két ingatlanost, erre az egyik azzal hívott vissza, hogy a tulajok meggondolták magukat, még sem akarják eladni a lakást.

Holnap viszont megnézem a másikat.

A múlt héten megtudtam, hogy még igényelhetek fel a két gyerek után CSOK-ot. Minden pénz jól jön, hogy kevesebb hitelt kelljen felvennem, és fizetnem havonta.

Napról napra, időpontról időpontra élek, illetve online óráról gyakorlásig haladok a sulival. Egyelőre bele se merek gondolni, a modulzárókra, vizsgára hogyan és mikor fogok készülni. Majd lesz valami….

Kinéztem egy lakást. Lakást egy panel társasházban. Szóval, nem sorház, vagy ilyesmi.

Tettem ajánlatot, de persze van egy másik vevő is a lakásra. És még nincs eldöntve, hogy kinek adják el. Majd pénteken dől el.

Ha valami csoda folytán nem jön valami szebb, jobb lehetőség, kitartok.

Egyszerűen se időm, se energiám lakások után futkorászni, azon aggódni, hogy eladják-e nekem, vagy éppen az orrom elől viszi valaki más el.

Tanulnom kell, a munkahelyen is helyt kell állnom. Nincs prioritás. Minden fontos.

Egy hét a hőség jegyében.

Az alvásom minősége fordítottan arányos az éjszakák hőmérsékletével. Minél melegebb van éjjel, és kevésbé hűl le az idő hajnalra, annál rosszabb az alvásom. E’ van! Még pár nap, és bízom abban, hogy fázni fogok takaró (paplanhuzat) nélkül.

Az már jó előjel, ha a görgőzéshez vett ventilátort még ébredésem előtt pár órával le tudom kapcsolni, mert feleslegesen megy.

A múlt héten háromszor egy órát már futottam. Vasárnap pedig a hosszú biciklizést kinn, a kerékpár úton csináltam meg, kevés sikerrel elérve a kívánt pulzust. Olyan gyorsan én nem tudok menni…. csak emelkedőn. De legalább már tudom, hol tekerhetek nagyjából akadályok nélkül.

Mielőtt kivittem volna a bringát az aszfaltra, lekezeltem a láncát. Gondolom, lenne még mit rajta ellenőrizni, de legalább a lánc okénak tűnik – most.

Múlt héten sem akadtam álmaim otthonára, bár a remény megvolt. De egyelőre csak az van.

Ami siker történt, hogy a munkahelyen egy arrébb költözéssel – a szomszéd boxba – kikerültem a légkondi alól, így múlt péntek óta nem fagy le a fél arcom a bal szememmel együtt.

Lelkiekben újfent és még mindig építkezésben vagyok. Úgy tűnik, erről szól az elmúlt jó pár hónap. Ha már én magyarázom a számomra tudott gondolatot (amit nem minden esetben tudok csípőből alkalmazni), hogy a külvilág tükrözi a saját érzéseinket, gondolatainkat, és előbb ezeket kell megváltoztatni, ha azt szeretnénk, hogy a külvilág is változzon, akkor alkalmazzam is.

Végigpörgetve most az ügyeimet, legalább négy területén az életemnek kell az érzéseimet, hozzáállásomat irányba tennem, hogy azt mondhassam, írhassam, frankó minden. Legalább egy darabig.

A sulit még mindig nyomom. Egy kis lazább időszak után jön a feszített tempó július közepéig. Akkor lesz a két hét nyári szünet. Én egy darabig nem megyek hosszabb szabadságra. Tartalékolom az új otthon költözhetővé tételére és berendezkedésre. Remélem, ősszel.

… és még egy gondolat: néha ott bukkannak fel a segítő angyalok, ahol nem is sejtem. Nem rebegtetik meg a szárnyaikat: hahó! Itt vagyok, jöttem segíteni!

Úgy tűnik, nem tudok sok mindent kezdeni a születésnapom napjával, ha éppen nem futom le az éveim számát, vagy nem megyek, megyünk el valahova messzire.

30 C fok feletti hőmérséklet a hétvégén. Mivel a gyerekeim nem voltak otthon, a párom jött szombaton, hogy együtt legyünk egy bő napot. A panel pont ideális hely ilyen melegben (nem!), de én akartam, hogy az albérletben legyünk, mert így tanulhatok is. Mivel most ő sérült le – buta módon -, így járkálós programot nem is terveztem. Helyette maradt a focimeccs- és filmnézés, meg nekem némi számvitel gyakorlás.

A hétvégémet “bearanyozta”, hogy a pénteken délután megnézett egyik sorházi lakást sajnos nem én nyertem meg. Hülye pénz! Pedig már majdnem beleéltem magamat, hogy ott fogok lakni…

Szóval, vasárnap reggel felébredtem, és kb egy- másfél óra után esett le, mikor futni indultam: jé, nekem ma születésnapom van! Mivel kilométerben még nem tudok ennyit futni, így maradt a perc:másodperc. 11 mp többet tervezett az edző, de maradtam a 49:49 mellett.

A vasárnapot csendesen zártam. Igaz, éjjel hányingerre ébredtem, de aztán még sem adtam ki magamból, ami bántotta a gyomromat. Ébresztőig aludtam.

A mai nap ugye a napforduló.

Addig nem is volt semmi problémám vele, mármint ezzel a nappal, míg be nem ültem az autóba. Meg sem nyekkent. Az még nem volt gyanús, hogy a távirányítóval nem tudtam nyitni a kocsit. Viszont az igen, hogy hiába próbáltam bepöccenteni a motort a kulcs elforgatásával, semmi reakció. A műszerfal lámpáinak jó része égett, viszont nulla benzint jelzett (minimum félig kellene lennie), és a rádió sem működött. Valószínűleg az aksi adta meg magát, gondoltam.

Vissza az albérletbe! Otthagytam a kulcsot, forgalmit, és irány a tömegközlekedés!

Kisebb idétlenkedés és tanácstalanság az elején, majd csak eljutottam (3 közlekedési eszköz használatával) a munkahelyemre majd’ két óra után.

Már majdnem vettem távvásárlással (a kisebbik segítségével) egy új akkumulátort, mikor a párom javasolta, hogy csatlakozzak a Magyar Autóklubhoz, majd ők segítenek rajtam.

Úgyhogy hazavergődök tömegközlekedéssel (a szomszédban lakó kolléganőm se jött ma autóval), majd félhétkor egy helyi kiszállással autóklubtag leszek, és remélhetőleg még este működőképessé varázsolják az autómat. Nagyon nem vágyok tömegközlekedni holnap…. sem.

Szóval, a mai napon elintéződött, mire is költsem a szüleimtől születésnapomra kapott pénzt. Talán még egy negyedrész aszfaltos futócipőre futi a maradékból….

Hogy szebb legyen a mai napom, még a felettem levő légkondiról is leesett a védőpajzsként feltett papírlap, így gyorsan vettem egy baseball sapkát a Pepco-ban potom pénzért (ebben ücsörgök az íróasztalnál), de a szememet ez sem védi. Arra egy búvárszemcsi kell, gyanítom. De legalább a homlokom, a fejem teteje nem lesz reumás.

Kérem az odafenn üldögélő jótevőket, hogy mára most már tényleg csak örömöt és heppiséget adjanak kései szülinapi ajándékként. Köszönöm!