Egy kis pénzmaghoz jut az ember lánya, máris költekezik.

Egy héten belül két HOKA cipő (egy aszfaltra – Vanquish 3 -, egy terepre – Challanger ATR 3), egy mikrohullámú sütő (mert nincs, és már egy-két éve nyaggadtnak érte a kölykök), egy első keréktámasz a görgőhöz, és egy kerékpumpa.

Ami mást vettem, az ajándék.

Ja, és kaptam is. Egy cuki szarvast. Azt a karácsonyit, amit a polc szélére lehet ültetni, és vidám mosollyal tekint a világra.

Meg-meg tud lepni. Ezt is szeretem benne.

Elgondolkoztattak ketten is azon, vajon tényleg bennem van-e a hiba, hogy nincs egy olyan barátnőm, akivel napi vagy heti szinten személyesen is tudnék találkozni. Akivel ki tudnám beszélni magamat, elmehetnék ide-oda (vásárolni, beülni valahova, vagy akár egy csajos hétvégére is), meg ilyesmi.

Lehet-e ezt erőltetni? Vagy hogy működik ez? Tény, hogy kevés lehetőségem van találkozni emberekkel. Itt, a munkahelyen meg perpillanat, nem igen van olyan női kolléga, akivel annyira szót értenék, hogy munkán kívül is szívesen találkoznék.

De azt hiszem, az az elsődleges oka, hogy nincs ilyen barátnő az életemben, mert mostanában nincs rá igényem. És időm sem.

Majd, ha úgy alakul, akkor lesz.

De az is sokat nyom a latba, hogy egyedül is elvagyok. Tudok mit kezdeni az időmmel, a gondolataimmal. És bár olykor jó kibeszélni magamat valakinek, az elmúlt években meg kellett tanulnom, hogy csak magamra számíthatok érzelmi téren. Ha meg már szakad a cérna, elmegyek kineziológushoz.

Az elmúlt hetemet az ág is húzta. Már hétfő reggel sikerült kiakadnom a munkahelyen, és az akkor beszerzett érzések kihatottak szinte péntek délutánig a napjaimra.

Péntek délután pedig mielőtt indultam volna a dolgomra (persze időre mentem, s nem a szomszédba), észrevettem, hogy vizesblokk aknájában (ahol a csövek futnak a szintek között) csöpög a hideg víz. Futás fel a negyedikre az ott lakó szomszédhoz, hogy segítsen nekem hívni a közös képviselőt. Mondtam, hogy nekem mennem kell, de örülnék, ha kivizsgálnák az ügyet, a gyerekem egy darabig otthon lesz még.

Amit megtudtam még péntek este, hogy a felettem lakóhoz nem jutottak be, mert nem volt otthon (a gyerek szerint már csütörtök estétől). Hogy én mire mentem haza szombat délután..! Lehetett volna rosszabb, ez tény. A konyhám plafonja a WC-vel szomszédos oldalon beázott, még csöpögött a víz a konyha szekrényem tetejére, ami kezdett felpúposodni. A WC-m MDF hátoldala (azzal fedettem le a vizes aknás részt, egy részen tiszta víz volt, a padlón már tócsákba léphettem. A plafon konszolidáltabban nézett ki. A fürdőszobám úszta meg egy kisebb csíkos beázással a plafonon.

Nos, kissé sírós és kétségbe esett hangon hívtam a negyediken lakó szomszédhölgyet, hogy újra hívják ki a szakit, mert én bizony ázok.

Végül az lett a megoldás, mivel a felettem lakóhoz továbbra sem lehetett bejutni, hogy elzárták a hideg vizet központilag a pincében. Vasárnap reggelig kellett ezt nélkülöznünk, mert addigra sikerült felhajtani a felettem lakó szüleinek elérhetőségét, így be tudtak jutni hozzá. A probléma okát kiderítették, visszakaptunk a hideg vizet, én pedig jelenthettem a biztosítónak a káromat. Ja, meg keríthetek festőt, aki helyrehozza a beázott plafonomat.

Hát, nem igen hiányzott az életemből ez a dolog, de mindig van valami, ahogy szoktuk mondani.

Azt hiszem, csak ez a két dolog (munka és beázás) volt, ami kissé rontott a hetem megítélésében.

Mi volt a jó? Pl. a reggeli edzések otthon, a futások, az, hogy voltam masszázson (hát), a kisebbik gyermekemmel elintéztük szerdán a szemészetet (magán), hátha végre megoldják a bal szeme alatti bőrproblémát, találkoztam a párommal csütörtök délután, illetve a hétvégét együtt töltöttük.
Szombaton kora délutánig nála voltam, ott is ejtettem meg a hétvégi futásomat, utána együtt eljöttünk hozzám, és vasárnap estig itt volt.

A szombati futásom újra terepen volt jó részt. Egy olyan utat futottam meg, amit már egyszer végig gyalogoltunk a párommal. Már akkor eldöntöttem, hogy ott én futni szeretnék. Most be is bizonyosodott, hogy pont olyan, amit szeretek. Szándékomban áll még arra többször futni.
Viszont a bal lábam K.O-t mondott. Úgyhogy a tape-elést, amit eddig halogattam, meg is ejtettem a hétvégén. Muszáj a végére járni a dolognak, mert december közepén egy hosszabb táv van betervezve terepen.

Vasárnap még megsétáltattam a lábaimat. A párommal kicsit kiruccantunk a természetbe (csak ide a környező dombok egyikére), és megnéztük, milyen állapotban van a sárga turista útvonal. Felfele a hivatalos vonalon mentünk, lefele az általam felfedezett (egyszer eltévedtem) alternatív úton. Kb. 12 km-t gyalogoltunk 3 óra alatt.

És először készítettem, készítettünk konfitált kacsa- és csirkecombot. Nekem bejött a módszer. Szerintem még ki fogom próbálni párszor, bár ritkán veszek kacsát.

Ami még a pozitív oldala volt a hétnek, az az, hogy eljutottam végre kineziológushoz. Valamit kezdenem kellett a munkahelyi stresszeimmel.

Van az a helyzet, amikor magamra húznám a paplanom, és csak bőgnék.

Munka-ügy, természetesen.

Sikerült az elmúlt 5 napot nyugodtan, békességben és a természethez legközelebb eltölteni.

A gyermekeimmel 4 napot a Mátrában töltöttünk. Volt benne séta, túra, autózás, számomra érdekes helyek megtekintése, és persze nem maradhatott el az edzés, a futás.

A hotel edzőtermében csütörtökön emelgettem a súlyokat. Végre újra. Egy valami hiányzott csak: egy guggolóállvány. A többit megoldottam. Azt hittem, nagyobb izomlázam lesz a karjaimban, felsőtest izmaiban, de csak az éjszakámat tették kicsit nyugtalanabbá a sajgó végtagok. Lábra nem mertem jobban edzeni, mert így is sokszor nehézkesnek érzem őket. Meglehet, a maratont nem sikerült kipihennem. Tény, hogy nem is hagytam túl sok lehetőséget rá.

Ma már itthon voltunk. Főzéssel, egy kis futással (mikor végre kisütött a nap, elindultam), és egy mozival zártam a hosszú-hosszú hétvégémet.

A moziban a Thor-sorozat 3. részét néztük. Persze, nem volt agyon bonyolítva a történet, de legalább poénosra vették, így fel-felnevettem, s végig sikerült fenntartaniuk az érdeklődésemet a filmeseknek.

Az elmúlt négy nap újra felvetette bennem, hogy miért vagyok még a munkahelyemen, s csinálom azt, ami csak stresszel, ahelyett, hogy olyannal foglalkoznék, amit valóban szeretek csinálni. Tudom, hogy az meg másként stresszelne.
Nem egyszerű ilyenkor. A mérleg két serpenyőjébe rakosgatom az érveket, ellenérveket. Egyiket az egyik oldalra, a másikat az ellenkezőre.
A meló melletti egyik érv az, hogy biztos pénz – ez az, ami elég sokat a latba nyom. Talán még azt mellé tudom tenni, hogy néha szeretem is csinálni.
Ami ellene szól, hogy mindig van valami baromság, ami kivágja nálam a biztosítékot, illetve annyi meló van, hogy bizonyos feladatokra nincs időm, és csak tolom magam előtt őket. Már ígéretett tettem magamnak, hogy egy délután (vagy kettő) benn maradok, és azzal is egy kicsit előrehaladok, de ehhez az kellene, hogy délután négyre ne legyek agyilag nulla, valamint délutáni programom se legyen. Ez nem tudom, mikor lesz.
Néha iszonyatosan nehezemre megy már az ülés. A 8 órán keresztüli.
Ellenérv még az, hogy ez az életem van, és tök jó lenne, ha nem olyasmire fordítanám az adott iőmet, amiben csak a pénz hasznát látom, és más egyebet nem.

Hát, rám férne egy-két oldás.

Mihez kell nagyobb akaraterő, lelki ismeret, becsületesség? Ahhoz, hogy egy edző által előírtakat teljesítsem, vagy a magam által megtervezett edzést megcsináljam?

Mindkettő féle edzés lehet szivatós, nehéz, vagy könnyebb, lazább. A lényeg az, hogy az edzés végén azt mondhassam, becsülettel megcsináltam.

Jó lenne egy edző, mind a futáshoz, mind az erőnléti edzéseimhez. Nekik ugyanúgy tudnék nyígni, annak ellenére, hogy megcsinálom, amit kérnek.