Hetem

Muszáj napra lebontva listát írnom. Nem felejthetek el semmit.

A lista nem csak ebben segít. Abban is, hogy minden meg legyen csinálva. Az is, ami számomra kényelmetlen, macerás, nemszeretem dolog. Ez utóbbiaknál válik be az a módszer, hogy nem gondolom túl, csak csinálom.

Éppen tegnap találkoztam azzal a hozzáállással a most nézett sorozatban, hogy ha valami számomra nagyon ijesztő, félelmetes, akkor csináljam azt. Tulajdonképpen egyet biztos nyerek vele: a félelmemen túllépek. Ha jól csinálom, el is engedem örökre.

Tudom, sok dologban, ami ijesztő számomra, azért nem lépek vagy léptem eddig, mert nem éreztem késznek magamat rá. És valahol ebben is van igazság. De ha agyon halogatja az ember, akkor tényleg sehova se jut.

De ha pont megragadtam, megragadom a kínálkozó lehetőséget, a pillanatot, és bár van bennem félsz, mégis lépek abba az irányba, akkor egyszer csak azt veszem észre, hogy az a dolog már nem is olyan félelmetes, már nem is olyan távoli, hanem ott van, és csinálom. És akár szakértőjévé is válok.

Valami ilyesmi.

Szóval, úgy, mint tavaly nyáron, egy pillanat alatt felpörögtek az események. Gyorsan eladott lakás, és most pár nap múlva költözés. Bárcsak így menne majd az is, amikor a leendő otthonomat fogom megtalálni, megvenni….

Ex-info

Elkezdtem nézni az egyik sorozatot (valami új kell a görgőzésekhez), és bedobták a témát: ex-pasi csekkolása.

Ugye ez manapság könnyen mehet, már ha az exe az ember lányának fenn van azon a közösségi médián, amelyen az ember lánya is. És az ex megoszt magáról olyasmit, amit mindenki is láthat (általában ugye nem maradunk “ismerősök” az exekkel sem a FB-n, se máshol), azt a nagyon kíváncsi ember lánya megnézheti.

S mi van akkor, ha nincs regisztrálva ilyen közösségi oldalra, illetve ha van is profilja, nem oszt meg érdemleges infot magáról?

Maradok kíváncsi. Ha egyáltalán kíváncsi vagyok.

Évekkel ezelőtt sajátítottam el azt a hozzáállást, hogy türelmesen megvárom, amíg eljut hozzám az információ, ami esetleg érdekel engem. Ha meg nem, akkor nem is kell tudnom róla.

Így vagyok az emberekkel is. Ha valaki az életembe kell kerüljön, vagy el kell búcsúznom tőle, mert már nem odavaló, akkor hagyom, hogy megtörténjek. Az előbbinek örülök, a másikat meggyászolom, és élem tovább az életemet.

Valamiért, valakiért tenni kell, valami meg csak alakul magától. Erőltetni semmit sem szabad, mert annak csak rossz vége lesz.

Úgyhogy nincs kutakodás, legfeljebb csak nézelődés. Azt vagy van, vagy nincs info.

Alvás, sport, és mostanában

Nem tudom, mitől függ, hogyan alszok egy éjszaka. Teljesen kiszámíthatatlan számomra.

Van, hogy délelőtt megiszom a szokásos két koffeines hosszabb kávémat, és megcsinálom még reggel az edzésemet, sima napom van, este nyugodtan várom az alvás időt. Időben elálmosodom, és … aztán jön egy többször felébredős, nyugtalan alvás. Vagy éppen egy teljesen nyugodt, mély. És csak kétszer kelek fel pisilni.

Azt már kifigyeltem, hogy ha bort vagy egy fűszernövényes rövidet iszok este (erősen mértékkel), akkor magasabb a pulzusom éjjel. De ettől még alhatok nyugodtan, csak kevésbé tud a szervezetem pihenni. S az is megvan, hogy ha este nyolcig fullba nyomom a figyelést (azaz fel van pörögve az agyam, a testem, az elmém), akkor nem fogok tudni fél kilenckor, a szokott időben, elaludni. Ott fogok forgolódni az ágyamban, és várni a csodát. És elalvás után is még pörög a szervezetem legalább négy órát, amíg tényleg megpihen az ébredésig.

Szerintem a lassan bekövetkező menopauza is beleszól az alvásomba. A női hormonok már csak ilyenek. Talán ezért sem tudok megszabadulni oly könnyedén az elmúlt hónapokban feljött két-három kilótól. Oké, hogy izmosodtam a megnövekedett erősítő edzések miatt, illetve a biciklizés is jól combosít, de a derék tájon bizony ott van a feles háj.

Tudom azt is, hogy egy kicsit az édesség terén is elszaladt a ló (ilyen tájt szokták az aldiban a marcipán tojást árulni), és annak nem tudok ellenállni. Ha mértékkel is, de fogyasztottam. Ezt a szénhidrátbevitelt még a hosszabb futásokkal tudtam pár hónapja kompenzálni, de most ugye az nincs. Max egy másfél órás görgőzés. Ami ugyan megterhelő (főleg a fenekemnek és a zsibbadó lábfejemnek), de annyi kalóriát nem égetek, még ha éhgyomros is az összes edzésem.

De legalább van már mellem. Még ha nem is vagyok nagy mell-fan nő létemre, de így nemcsak hátsóm domborodik hátul, hanem elől is mellkasomon a melleim.

A futással még nem kacérkodom. Kb. 13 hete jött ki a sérülés, így a nagykönyv szerint mostanában már próbálkozhatnék egy kisebb futással. De most nincs agyi kapacitásom erre. Eladtam a régi otthonomat, és jövő hétvégén kell kiköltöznöm. Ezt intézem. Még van temérdek teendő. S közben dolgozok (e héten itthon), meg a tanulás ezerrel. A többiről nem is beszélve. Mindent én intézek, és néha nem olyan könnyű. De megcsinálom. És annál büszkébb leszek (vagyok) magamra: ezt is megcsináltam!

Defekt

Már a tegnapi görgőzés utoló 10-20 percében fura volt a bicikli, csak azt gondoltam, én fáradtam el (???). Ma reggel még furább volt.

Pár perc gondolkozás után ötletszerűen megvizsgáltam a hátsó kereket. Full lapos volt.

Van új belsőm a cseréhez, de időm nem volt, így le-leszálltam a nyeregből, hogy újra és újra teli fújjam a kereket, és elfogadhatóan befejezzem az edzést.

Szombat este programja lesz a belső cseréje, mivel addig nem lesz rá lehetőségem, vasárnap reggel már tekerni akarok, mert akkorra egy másfél órás edzés van kiírva.

Mindig tartottam egy defekttől, mikor az országúton bicikliztem, hát, most kényelmesebb helyen történt velem: a szobában a görgőn.

Már úgy hiányzott egy küzdés a külsővel…

Szúrás

Lehet, hogy konok vagyok. Lehet, hogy ez konokság.

De akárhogyan vizsgálom az érzéseimet, az eredendőek között nincs meg ez. Ha már elő is fordul a “csak azért sem”, akkor az a döntésem után hetekkel, hónapokkal alakult ki szépen, lassan.

Nem érzem azt, hogy be kellene oltatnom magamat. Még annak ellenére sem, hogy körülöttem szinte már mindenki megszúratta magát. Arról szólnak a beszélgetések, ki mit kapott, mit engedett beadatni magának.

Ha ők így érzik magukat biztonságban tegyék.

Én inkább arról szeretnék beszélgetni, mi mindent teszek meg azért, hogy egészséges maradjak: testileg, lelkileg.

Hiszek abban, hogy a félelemmel az életembe vonzhatom azt, amitől félek. Inkább támogatom az “egészséges vagyok” érzést magamban, ha tehetem.

Mindig van valami…

Gyorsan eltelt a múlt hét, a hosszú, húsvéti hétvége is.

És most, így csütörtökön reggel úgy emlékszem vissza az utóbbi jó pár napra, hogy mindig volt teendőm. Valamikor ultragyorsan kellett cselekednem, csinálnom a munkát, vagy éppen a saját ritmusomban (például a nagytakarítást a régi lakásban), vagy időre kellett ott lenni valahol, vagy mikor azt hittem, hogy nyugis napom lesz, akkor leszakadt az ég, és felborított mindent, akár lelkileg is. Ilyen volt a tegnapi napom.

Reggel még leedzettem, elégedetten ittam az első adag kávét, terveztem a napot, mi mindent fogok csinálni. Végre be sikerült jutnom a SZÉP kártyás számlám oldalára, így megtudtam, hogy május végén búcsút mondhatok 57 ezer Ft-nak, ha addig nem költöm el valamilyen szálláshelyen. Vagyis tulajdonképpen megmarad, csak jön a 3% kezelési költség rá. Aztán nem telt bele egy félóra, már gyomorideggel ültem a gép előtt, és kapartam össze magamat. A könyvelő, aki már pár éve csinálja a bevallásaimat, ez éven még semmit sem nyújtott be. Tulajdonképpen eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Így kaptam egy 50 ezer Ft-os mulasztási bírságot a semmiért. És ki tudja, mikor kapom a következőt?! Mert három hónapos bevallással még el voltam maradva. Miután igyekeztem munkával elterelni a figyelmemet, megnyugodni, délután rávettem magamat, hogy alaposan elolvassam a hatóságtól kapott e-leveleket.

Két óra múlva már profin adtam le a havi bevallásokat – elektronikusan az ügyfélkapun. Letöltöttem, elolvastam, tanulmányoztam, stb. Volt némi emlékem a régi SZJA bevallási programról, de ugye azt a cég telepítette a munkahelyi gépekre. És az még nyomtatós verzió volt. De hála annak, hogy nem vagyok informatikai analfabéta, megoldottam ezt is. Még a bírságot is átutaltam, és elszámoltam felesleges veszteségnek. Azt már a könyvelőn sem tudom behajtani. Nem tudom, mi van vele, de most már nem is érdekel. Úgy is könyvelőnek tanulok, tehát rá kell hangolódnom erre a feladatra is. Az már más kérdés, hogy amit tegnap délután beadtam, az helyes-e úgy, ahogy.

A következő nagy feladat a saját SZJA bevallásom lesz. Ilyet még úgy sem csináltam.

Mindenesetre gyorsan pihenőre tettem az egyéni vállalkozásomat. Ha tudom, hogy a szüneteltetés csak pár gombnyomás az adott oldalon, akkor már tavaly szeptemberben megteszem. És talán a bírságot is megúszom. De most már mindegy. Elfelejtem.

Kora estére viszonylagosan megnyugodtam. Közben még az ingatlanos is hívott, akivel múlt csütörtökön szerződtem le a lakáseladásra, hogy lenne egy komoly vevő. Jövő kedden kiderül, mennyire.

Némi sikerrel a hátam mögött este még a tanulással is tudtam foglalkozni (adózás). Muszáj, mert jövő héten már a könyvelés is bejön mellé, és júniusban lesz a központi vizsga belőle. Addig pedig a harmadik, negyedik tantárgy is befigyel. Már csak időt kell találnom a tanuláshoz. Valahol valamerre….

Úgyhogy az elmúlt heteket úgy éltem meg, hogy az élet egyik kezével ad, a másikkal arcon csap és elvesz. De ennél nagyobb bajom ne legyen!

És eszembe jut az a mondás: mindig akkora terhet kapunk, amekkorát el tudunk viselni. Az okot, a miértet pedig ráérünk akkor is kitalálni, ha már megoldottuk a problémát.

Úgy egyszerre minden!

És még nem vagyok benne a sűrűjében.

E hétre az itthon dolgozást kaptam. Nem bánom. Már csak azért sem, mert így spórolok a benzinen.

Közben pedig egyel előrébb leszek, ami a munkahelyet illeti. Belépek hivatalosan is az állami alkalmazottak körébe. Szépen hangzó besorolással.

Lassan belenyugszom, hogy azt kell csinálnom, amit. Amíg nem veszek saját otthont, és nem találok jobbat, megfelelőbbet, ezt kell szeretnem. És azzal járok jobban, ha nem ágálok, hanem csinálom minden nyígás nélkül. Most, hogy hirtelen nyakamba szakadtak az ilyen-olyan feladatok, csak haladok az árral.

A régi otthonom, lakásom eladása is útjára indul. Ha megkötöm a szerződést az ingatlanirodával, akkor már csak a benne levő ingóságok szortírozása a dolgom: ezt viszem tovább, ezt eladom, ez mehet a kukába.

Nem sok mindent akarok elhozni, de ezeket a holmikat majd tenni kell valahova. Talán beszuszakolom ide az albérletbe, vagy bérelek egy tárolóhelyet.

Közben pedig csinálom a könyvelő sulit. Hasznos lenne elvégezni. Már most érzem, hogy felvettem a fonalat, és a munkahelyen sem vagyok tök süket bizonyos pénzügyi témákban.

Még csak egy, de annál keményebb (adózás) tantárgyat kell – kötelezően – nyomon követnem. Ez abban segítség, hogy belerázódom a tanulásba. Április közepén jön a Könyvviteli ismeretek. Bár ebből is felmentésem van, úgy érzem, nem árt, ha rendszeresen hallgatom és dolgozom az online órákon, mintha ebből is vizsgáznom kellene. Huszonvalahány éve volt utoljára könyveléssel kapcsolatos órám az egyetemen.

Ha tervezek is valami pihenés félét a nyárra, csak a suli által meghagyott két hétre tehetem. De bármilyen utazás (belföld) több tényezős. Függ a páromtól, a munkahelytől, az egyéb rendeletektől.

Úgyhogy ezen intenzív sulival lekötöttem minden szabadidőmet októberig. Valamit valamiért. Remélem, azért egy házat (vagy lakást) még fogok tudni venni közben, mert már a karácsonyt az új otthonomban szeretném tölteni. Jó lenne.


Never say that!

A kollégám kórházba került. Másfél hete kezdődött nála a kovixos betegség. Ahogy ma reggel írta, tegnap óta benn van.

Folyton eszembe jut az a heves és emiatt rövid szóváltás, ami vagy négy hete esett meg közöttünk. Én éppen azt az infot közöltem a jelenlevő kollégáknak, hogy a hozzáértő orvosok, mentősök szerint elsősorban a túlsúlyosak veszélyeztetettek. Hát, az említett kollégámon van némi felesleg, ha nem is csúnyán elhízott. S pont emiatt valószínűleg magára vette, és fennhangon tiltakozott, hogy nem úgy van az. Én, bár már rögtön megbántam, hogy felhoztam ezt a témát előtte az érintettsége miatt, mégis lelkemre vettem a támadást részéről.

És eszembe jut az, mint oly sokszor, ha bármit is kijelentek: soha ne mondd, hogy soha.

Ma már hiányoltam

Szorgalmasan görgőzöm, és ha rajtam múlna, akkor a dupláját is szívesen letekerném, mint amit az edző kiír.

De! Van nekem még egy gyógyuló fáradásos törésem. S bár javarészt nem fáj (a héten volt két nap, amikor egész nap éreztem), még is észben kell tartanom, hogy ez félrevezető tud lenni.

Nem tekerhetek többet, nem gyalogolhatok többet, nem ugrálhatok, és vigyáznom kell, hova lépek. Egy kicsit túllövök a célon, és kezdhetem elölről az egészet.

Talán ez a nap volt az először, mikor hiányzott a futás. Látva a kiposztolt fotókat, futott kilométereket, időket, kicsit irigykedtem.

Még bosszantóbb az (és tudom, állandóan ezzel jövök), hogy még a gyaloglással sem kompenzálhatok.

Legfeljebb azzal, hogy végre megint van érzékelhető bicepszem, a hátsóm, combom még izmosabb, kerekebb az utóbbi hetek erősítéseinek köszönhetően.
Én ugyan a tükörben nem látom, hogy izmosodtam, de ha kézzel megtapogatom az említett testrészeimet, mondhatom, hogy van mit fogni rajtuk a hájon kívül.

Meg hát egészségesnek is mondhatom magamat. A bibis lábamon kívül nem tudok semmi betegségemről. Maradjon így! Értem úgy, hogy maradjak egészséges.

Mert ugye ez a legfőbb! Egy egészséges test és lélek nélkül nagyon sokra nem megyünk.

Csak egy állapot

Az, hogy a tegnapi kovix teszt eredménye negatív.

A héten a munkahelyemen kellett volna végig lennem (a dolgozás ugye nálam elég kérdéses), de szerdán, mikor már az autóból kiszállva az utcán baktattam haza, csörgött a telefonon. A főnököm hívott, hogy az egyik kolléganőm ismerőse (később kiderült, a fia, aki kvázi vele lakik) kovixos, így holnap ne is menjek már be.

Engem leginkább az bosszantott az egészben, hogy bennhagytam a kinyomtatott tanulnivalót, amit hétvégén szerettem volna az agyamba gyömöszkölni. Már járt azon járt az eszem, hogyan is szerezzem meg, hogyan is fogok tanulni nélküle, ha nem tudok érte menni. (A búbánat sem akar kétszer negyven kilométert autózni egy köteg papírért.)

A főnököm jelezte, hogy kapni fogok a céges emailemre levelet, amit majd meg kell válaszolnom, hogy a tesztelési eljárást elindíthassák.

Egy szó mint száz, péntek délben jelenésem volt egy tesztelő helyen, ahol garatból pillanatok alatt levették a mintát. Ez után elautóztam a munkahelyre, bevágtattam, majd felkapva az asztalon fekvő tanulnivalót el is tűntem a helyszínről.

Tudtam, emailben fog jönni az eredmény. Mivel elkérték a magán emailcímemet, azt lestem reggel óta. Aztán kora délután, mivel nem értekezett semmi a gmailemre, bejelentkeztem a céges postaládámba. Éjjel egy óta ott várt rám a megküldött eredmény. Anyátok, gondoltam.

A .pdf fájl jelszóvédett, így az eredmény megtekintéséért még meg is kellett küzdenem. És persze, negatív.

Gyorsan meg is írtam a főnökömnek (egyébként kérte is), hogy ne aggódjon, a tegnapi egy perces ottlétem alatt nem fertőztem.

Szóval, tegnap délben nem voltam kovixos. Szerintem most sem, de ugye soha nem lehet tudni.

És egyelőre nem jelentkezem oltásra. Először oltsák be azokat, akiknek valóban szükségük van rá. Aztán, majd, ha nagyon nem mehetek emiatt sehová (hello, igazolvány!), akkor talán jelentkezem.